Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-12-01 / 12. szám
1998. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 TÖRÖKBÁLINT A MAGYAR KARÁCSONY ÜZENETE A magyarság egészére el lehet mondani, hogy lelki válságban van. 15 millió ember csalódott. Csalódtak az anyaország lakói, mert látva a demokratikus országok jólétét, azt hitték, hogy a demokráciával a jólét is azonnal megérkezik a szocialista rombolástól szétzilált és adósság- milliárdoktól nyögő országba; a szomszádállamok Trianon óta szenvedő magyar lakói pedig abban csalódtak, hogy a demokratikus fordulat (félfordulat, látszatfordulat) után végre egyenrangú állampolgárokká válnak, vagy - rosz- szabb esetben -- az anyaország úgy küzd értük, mint Ausztria a dél-tiroli németekért: a Nyugatra menekült magyarok meg úgy vélték, hogy az otthoniak nem pénzt (tőkét), hanem főleg tanácsokat várnak tőlük, de többségük csalódva látta, hogy még tanácsot is mástól kérnek a hazaiak. Ilyen gondolatok kavarognak bennem, s nem tudok szabadulni tőlük. Karácsony, Krisztus születésének napja közeledvén, eszembe jutott a zsidók messiásváró hangulata, amikor a hatalmas király, a győztes hadvezér, a római igát lerázó ügyes politikus helyett egy csendes szavú próféta, egy gyógyító rabbi képében jelent meg egy állítólagos Messiás. A zsidó elit (a gyűlölt megszállók segítségével) keresztre feszítette Jézust, a nép pedig azóta is várja az igazi Messiást. A 15 millió magyar is csalódott, de ma már talán semmit se vár. A gazdasági helyzet — a túlnyomó többség számára — romlik, a korrupció soha nem látott méreteket ölt, a bűnözés egyre általánosabbá válik, az ország lakossága egyre fogy, évről évre több iskolapad marad üresen, a kábítószer ma már vetélytársa az alkoholnak a lélekrombolásban. Van hát ok pesszimizmusra. A magyar lélek beteg. Meg kéne gyógyítani! A pesszimizmus csak optimizmussal gyógyítható, a rossz híreket csak jó hírekkel lehet elűzni. így jutottam el a gondolatban — az evangéliumhoz, mely szó Jámbor György Glossariuma szerint: "jó hír, hogy Jézus, az ígért megváltó, megérkezett". Persze a Megváltó megszületése sokaknak semmit se jelent szekularizált világunkban. A zsidók egy győztes uralkodót vártak, nem pedig egy ácsgyereket. De mikor az angyal a pásztoroknak elmondta a jó hírt:"... született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában", útmutatást is adott: "... találtok egy kis gyermeket bepótyálva feküdni a jászolban". Számunkra ez a kiegészítés, hogy tudniillik a Messiás egy gyermek, felér egy második jó hírrel. Mert hiszen Jézus felnőttként is eljöhetett volna e világra, tehát annak, hogy gyermekként érkezett közénk, külön jelentősége van. A gyermek ugyanis örömön kívül feladatot, felelősséget is jelent a felnőttek számára, így értelmet ad életüknek, ugyanakkor biztosítékot arra, hogy létük folytatódik a kis jövevényben. Hitük szerint ez Jézus esetében az örökéletet jelenti számunkra, emberi viszonylatban pedig családunk, népünk megmaradását. Bár a pesszimista ember számára nem fontos a megmaradás, mégis jó hír a karácsonyi üzenet: a Megváltó gyermekként jött közénk. A kedveszegett, apátiába süllyedt, a jövőbe reménytelen szemekkel meredő magyar számára ma már csak a gyermek jelentheti a megváltást. Madách Imre már csodálatosan megírta ezt a lelki változást "Az ember tragédiájáéban. Mikor Ádám végig vizionálva az emberiség történetét, arra a pesszimista döntésre jut, hogy megöli magát, vagyis az emberiséget, megjelenik Éva, és "evangéliumi" szavakkal lepi meg: "Anyának érzem, oh Ádám, magamr, mire ősapámk térdre esve rebegi: "Uram, legyőztél" Csodálatos az Evangéliumnak és Madách Tragédiájának ez az összecsengése: a megváltást és a megmaradást egyaránt gyermek hozta és hozhatja el számunkra. Ha a 15 millió magyar életének középpontjában a gyermek (de nem majomszeretettel elrontott, elkényeztetett csemete), helyesebben a gyermekek kerülnek, akik célt, értelmet adnak minden tisztességes embernek, akkor éppen a gyermekek által értelmessé tett életet élve elfelejtünk minden kicsinyes félreértést, vélt és valós sérelmet, s egy akarattal küzdünk a megmaradásért. Erre a felismerésre kell eljutni minden magyarnak. Ez a felismerés azonban nagy feladatok vállalásával jár. E feladatok egytől egyig a magyarság megmaradását szolgálják. A magyar élet legfőbb parancsa éppen ezért: mindent a gyermek, tehát a jövő szolgálatába állítani. Népünk érdeke, hogy egészséges testű és tiszta lelkű utódokat neveljünk, akik vállalják a munkát (tanulást), a küzdelmet, akiknek van önbecsülésük és szilárd magyarságtudatuk. Mert a megmaradás nemcsak mennyiség (lélekszám), hanem minőség (hit, szakértelem, stb.) kérdése is. El kell érnünk, hogy a magyar gyermekekből — adottságuknak megfelelő területen és szinten — európai színvonalú, nyelveket tudó szakemberek váljanak. Mindannyiunknak ezt a célt kell szolgálni. Az itthoniaknak úgy, hogy olyan képviselőket küldenek az országgyűlésbe, akik tudatában vannak az oktatás elsőrendű fontosságának; a Nyugaton élőknek pedig úgy, hogy nyelvtanulási lehetőséget biztosítsanak minél több magyar gyereknek (ezzel saját gyermekeik magyar tudását is gyarapítva), ösztöndíjakat szereznek és teremtenek kárpát-medencei magyar diákoknak, s bárhol élő magyaroknak pedig úgy, hogy tudatformáló és az összetartozás érzését erősítő alkalmakat (táborokat, találkozókat, konferenciákat stb) rendeznek, mindezzel szolgálva azt a célt, hogy a magyar gyermek valóban a magyar jövő záloga legyen. Ez az idei magyar karácsony üzenete. /Magyarok Világlapja/ KÉRJÜK, TERJESSZE LAPUNKAT!
