Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-11-01 / 11. szám
1998. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 19 Vezércikk a Kapuból... (Részletek) Reménykedem, hogy az új kormány talál valamilyen kiutat. A Fidesz-nek nem azért örültem, mert sajátos ideológiájukkal győztek, hanem azért, mert fiatalok. Ideje már egy generációváltásnak. Fürge, cselekvőkész, friss szellemek. A csökött, idős, időkerék-kötők kora remélem véget ért. Bevallom nem nagyon hiszek a korosabb, nem kommunista felnőtteknek, hisz őket is az elmúlt negyven év iskolázta ki, és formálta tudatukat. Mégha nem is voltak párttagok, a gondolkodásmódjuk tükrözi a régi világot. Persze a fiatalok tapasztalatlanok. Vajon, hogy rágják át magukat a régi, megkövesült bürokrata rétegeken? Közben nem lesznek ők is korruptok? Nem akarnak-e ők is megtollasodni? Mert akkor kárba vész minden reményünk. Tudom, hogy nehéz elhelyezkedniük a hatalom csúcsán, nehéz beilleszkedni a zárt államgépezetbe - mindenesetre drukkolok nekik. Az persze természetes, hogy a választások vesztesei kritikával és buktató szándékkal áskálódnak. Nem baj, mert az ifjak legalább érzik, hogy szem előtt vannak. Egyes sajtótermékek már elkezdték az alagútfúrást, s ha igazak az információk, akkor cserélni kell a kádereket. Nem tudom, felfogják-e a sajtó százszemű hatalmát. Ahogy szoktam mondani, egy újságíró mindenre képes. Egyszer Antall József néhai miniszterelnöknek mondogattam a parlament folyosóján, nem kell siránkozni, hogy megeszi a sajtó. Meg kell venni az újságírót a lappal együtt. Olyan világban élünk, hogy majdnem mindent meg lehet venni. Valami olyasmit válaszolt, hogy ő bizonyos esetekben még idealista. Újságok, újságírók gazdasági és hatalmi körök részesei és bizony tulajdonosai. Antall Józseffel és kormányával jól elbánt a sajtó. Persze az is igaz, hogy a káderállomány alkalmas célpont volt. Ilyen ez a világ. Az új hatalmi központ kialakulásával látni, hogy néhány sajtó- orgánum hezitál, de bizony sok dörzsölt kolléga kibújva régi bőréből, ott liheg szolgálatait felajánlva az új holdudvar körül. Leírom a magyarok hírnevének egyik dicstelen epizódját. A horvát tengerparton pihentem. A nagy szállodában sok magyar család nyaralt. Kellemes tengerpart és olcsóbb mint a Balaton. Egyik délután visszatérve a hotelba, rendőröket láttam őrködni a folyosókon. Házkutatást, azaz szobakutatást tartottak. Kiderült, egy háromtagú család tizenhétéves fiát rajtakapták, amint a tengerparton lopkodott, míg a cucc gazdája a vízben hűsölt. Sokat lopkodott. Pénzt, rádiótelefont, magnót, stb. Sőt, lenyúlta a szálloda-takarítónő másodkulcsait és a szobákba is behatolt. Kiderült, két autóval érkezett a kis család. Bangóék- nak hívták őket. Nevük visszhangzott a szállodában. A jól öltözött roma-familia lebukott. A rendőrök elvitték a fiút. A szülők is eltűntek. Nem tudom mi lett a sorsuk. "Nahát ezek a magyarokr — gajdolta egy német pasas. Augusztus 19-én este parlamentünk ódon falai között a köztársasági elnök, a parlament elnöke és a kormány vendégül látott kb. ezer kiválóságot. A közönség jól érezte magát. Ettünk, ittunk, beszélgettünk. Tüntetőén kevés MSZP-s és SZDSZ-es vendégek jelentek meg. Kár, hogy nem jöttek el. Ilyenkor nincs helye a vesztes gondolatoknak. Ifjú miniszterelnökünkön derültünk. Nem fogyó sor várta kézfogását és néhány szavát. Nagyon sok olyan ember is sorbaállt, akik néhány évvel ezelőtt Horn Gyulának tették a hűséget, a felajánlkozást. Ez is a politika része. Nem tudom, hogy megy ez. Ezsembe se jutott volna másfél óráig sorbaállni, és azt sem tudom, mit mondhattam volna Orbán Viktornak, aki mélán, rémülten, de figyelmesen tűrte a kézfogásokat. Vajon megjegyezte-e, amit mondtak neki? Nekem meg nagy szerencsém volt. Milyen jó, hogy fehér inget, sötét nadrágot és lábamra szokatlan, szoros bőrcipőt öltöttem. Sikerült egy olyan információhoz jutnom, amit már régóta sejtettem, csak nem tudtam bizonyítani, nem találtam olyat, aki elmeri mondani. Most itt megtaláltam, és eljutottam ahhoz, aki el is merte mondani. Nemsokára befejezzük a Magyarok a balkáni háborúban című dokumentumfilmünk forgatását. A szerb és a horvát szembenállásban magyarok is egymás ellen kényszerültek. Ez valahol egy tragikus nemzeti apokalipszis. Remélem, télen látják majd filmünket. Többek között megtudhatják (miközben most Koszovóban is lőnek magyarokra), hogy miért és kik rombolták földig Szentlászlót, az Árpád-korabeli színmagyar falut. Magyar nemzetiségű katonákkal lövették szét. Mögöttük kibiztosított fegyverekkel álltak a szerb katonák. Vajon meddig tart még ez a magyar sors? Brády Zoltán Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették, becsülték és tisztelték, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa, nagybácsi és rokon DÁNIEL FERENC Hosszú betegség után, nemes lelkét 1998. szeptember 1-én, életének 86. évében visszaadta az Úrnak. Földi maradványait a református egyház szertartása szerint a clevelandi Nyugat-oldali Magyar Református Egyház templomában 1998. szeptember 10-én tartott gyászistentiszteleten búcsúztattuk. Hamvait a Sunset Memorial Park temető magyar részlegében helyeztük örök nyugalomra. Gyászolják Felesége: Ilona', leányai: Erzsébet és Mártha; vejei: Bíró Zoltán és Farkas Gyula, unokái: Gyuszi, Zsuzsanna és Edith; valamint rokonai, barátai odahaza és szerte a világban. Nyugodjék békében!
