Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1998-09-01 / 9. szám

18 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1998. szeptember HARCRA ITELVE BENCSIK ANDRÁS Fényes nappal bombarobbant Budapest belvárosában. A hír sajnos nem új és nem szokatlan. A Horn-kormány négy évét folyamatosan kisérte a soha fel nem derített hátterű és indítékú robbantások zaja. A szomorú újdonság most az volt, hogy négy ember halálát, sokak súlyos sérülését okozta a brutális erejű, kíméletlen tarrorakció. A maffia halálos párviadalra hívta ki az ekkor még meg sem alakult polgári kormánykoalíciót. Orbán Viktor miniszterelnök-jelölt éppen kormányának programját is­mertette a magyar országgyűlésben, amikor a robbantás végetvetett egy korszaknak, s egyúttal kijelölte egy az új kormány haladási útját. Magyarországnak a Fidesz a polgárosodás útját ajánlotta a választási kampányban, akik rájuk szavaztak, s végül hatalomra juttatták őket, ezt várják tőlük. A polgári létforma esetünkben itt és most azt jelenti, kiszámítható élet, mindenki számára elfigadott, betartható törvényekkel, renddel, biztonsággal, belátható és kiszámítható jövővel. Nehéz lesz mindezt megteremteni. Nem azért, mert az alvilág legyőzhetetlen volna, hanem mert az alvilág a dolgok különös logikája szerint a felvilágban nyert tá­masztékot, védelmet és kifejeződést. Emlékezzünk vissza, amikor az MSZP titkosszolgálatokat felügyelő minisztere, Katona Béla visszadta megbízatását, mert mint mondotta, a szervezett bűnözés elérte a legfelsőbb politikai köröket. Katona Béla bejelentése és távozása visszhangta- lan maradt. Horn Gyula továbbra is mondta meggyőző sületlenségeit, a maffiózók robbantgattak, ha másképpen nem tudták üzleti vitáikat lebonyolítani, virágzott a kor­rupció, egyik milliárdos botrány kergette a másikat, de felelős nem akadt, s ha igen, elhúzódott a tárgyalás, meg­betegedtek a felek, s végül olyan bírói ítéletek születtek, amelyek inkább ne is születtek volna. Orbán Viktor most lépéskényszerbe került. Az ugyanis tudható volt, hogy az egyre merészebb és kímé­letlenebb alvilág valamikor arányt fog téveszteni, fel­bátorodva a rendőri tehetetlenségen, az esetenként jól érzékelhető bírói részrehajláson vagy gyávaságon, előbb- utóbb elveti a sulykot. Ami most, a budapesti Aranykéz utcában meg is történt. Lépni kell. Meg kell találni a tetteseket, de ezer­szer fontosabb rálelni a megbízókra, sőt igazából őket kell az új kezekbe került rendőrségnek mielőbb meglelni. Az az ember benyomása, ehhez nem annyira pénzre, eszközre, mint inkább elszántságra van szükség. Hiszen a rendőrség eddig is tudta, kik a legveszedelmesebb bűnözők, s ha a nyomozati szervek tájékozott vezetői nem voltak vakok, azt is láthatták, hol, kiknek a kezébe futnak össze direkt mó­don vagy áttételesen a szálak. Példának okáért nyilvánosságra került az a tény, hogy a titkosszolgálat lehallgatta a bíróság elé idézett Agróbankos Kunos Péter és a Magyar Nemzeti Bank el­nöki székében ülő Surányi György telefonbeszélgetéseit. Annyi világossá válik e dokumentumokból, hogy a nemzeti bank elnöke tudott Kunos törvénytelen ügyleteiről, s baráti tanácsokat adott neki, hogy viselkedjék a bíróság előtt. Surányi György talán megúszhatta volna ezt a kellemetlen lelepleződést is, ha Horn Gyula marad a miniszterelnök, s talán Orbán Viktor is békén hagyja, ha nincs ez a brutális robbantás. A polgári kormányzatnak azonban választania kell. Vagy fellép minden törvénytelenség ellen, függetlenül at­tól, hogy ki milyen magas és védett pozícióban követte el, vagy marad minden a régiben. Orbán Viktort és kormányát harcra ítélte a maffia. Vajon hol kezdik: fent vagy lent? /MAGYAR DEMOKRATA/ Csángóföldön tavaszodik? Megszámlálhatatlan esdeklő levél, folyamodvány, instanciázás valami eredményt mégiscsak hozott: a csán­góföldi Báko megyei Klézse (román nevén Cleja) község­ben — ahol a csángó lakosság a mai napig magyarul beszél - - a bukaresti oktatásügyi minisztérium engedélyezte magyar tannyelvű tagozat megnyitását. Bár a bukaresti parlament­ben hevesen támadták a magyar iskola létesítését azon a címen, hogy arra nincs igény! Béres András oktatásügyi ál­lamtitkár, aki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség mandátumával vesz részt a bukaresti kormányban, válaszában hangsúlyozta, hogy a minisztérium a szülők kérése alapján hagyta jóvá a magyar tagozat létrehozását, és ez ellen a román tanfelügyelőség sem emelt kifogást. Ugyan a népi szólás-mondás szerint "Egy fecske nem csinál nyarat", mi mégis reméljük: Csángóföldön tavaszodik! (Sz) A LEGOLCSÓBB NEMZETKÖZI ÉS BELFÖLDI TELEFONHÍVÁS 24 ÓRÁN KERESZTÜL Percenkénti díjak: Magyarország .31 Csehország .42 Ausztria .31 Szlovákia .42 Románia .52 Németország .21 Jugoszlávia .59 Lengyelország .42 Első osztályú ügyfélszolgálat, 6 másodperces számlázás, részletes számla Kovács Mónika, képviselő. Kérem hívjon információért Telegroup 1-888-588-7348 touch“ Még olcsóbb business díjak

Next

/
Oldalképek
Tartalom