Amerikai Magyar Újság, 1998 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1998-05-01 / 5. szám
1998. május AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 magyar iskolák igazgatóit, s azt ajánlotta: félelem nélkül, bátran adjanak kj kétnyelvű bizonyítványokat, még az esetleges megtorlásoktól se riadjanak vissza. Füleken arról is döntés született, hogy a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége beperli az Iskolaügyi Minisztériumot mivel a kétnyelvű bizonyítványok betiltásával nyilvánvalóan alkotmánysértést követ el. Június második felében azonban már a hatalom megfélemlítő gépezete is teljes fordulatszámmal működött. Az egyes járásokban a magyar iskolaigazgatókat - persze csak élőszóban vagy telefonon - leváltással, sőt elbocsátással zsarolták, voltak iskolák, ahol „ellenőrzéseket" rendeltek el, és összeszedték a fellelhető kétnyelvű bizonyítvány-nyomtatványokat esetenként elvitték az iskola kétnyelvű bélyegzőjét stb. Ekkor már érezhető volt hogy a magyar iskolaigazgatók többsége elbizonytalanodóban van, és szó sem lehet az oly sokat hangoztatott és oly szükséges egységes kiállásról „bizo- nyitvánvügyben". Kezdett eluralkodni a félelem, a megalkuvásra való hajlam. A jelekből ítélve már néhány nappal a bizonyítványosztás előtt megállapítható volt, hogy az iskolaigazgatók többsége „beadja a derekát". Ekkor már a felvidéki Magyar Koalíció is tudatosította, hogy a hatalom elsöprő győzelmet fog aratni az iskolai bizonyítványokért vívott csatában, és a végsőkig kitartó iskolaigazgatókra lesújt a megtorlás. Június 24- én ezért a Magyar Koalíció levélben kért nemzetközi védelmet Max van der Sióéitól, az EBESZ kisebbségi főbiztosától és Daniel Tarschystól, az Európa Tanács főtitkárától az esetleg majd a hatalmi megtorlás áldozatául eső iskolaigazgatók számára, s egyúttal kérte e két intézményt, hogy a jövőben szenteljen komolyan figyelmet a szlovákiai magyarság oktatásügyének. 1997. június 27., péntek. Tanévzáró ünnepségek országszerte. Minekünk, magyar pedagógusoknak, iskolaigazgatóknak megmérettetésünk, próbatételünk is volt ez a nap. Itt dőlt el - Sidó Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok elnökének szavaival élve -, hogy „mennyit érünk". Nos, a számadatok nagyon is elgondolkoztatóak. A középiskolák vonatkozásában csaknem teljes volt az igazgatók megalkuvása. A növendékek csupán egyetlen állami tanintézetben, a Pozsonyi Magyar Gimnáziumban (a szerző. Dr. Popély Gyula gimnáziumában) kaptak kétnyelvű bizonyítványokat. Az általános iskoláknál már jobb - bár itt sem vigasztaló - a helyzet. Az összesen 310 általános iskolában az igazgatók 193-ban egynyelvű, csakis szlovák nyelvű bizonyítványokat adtak ki. 106 iskolában kétnyelvű, 10 iskolában két bizonyítványt kaptak a tanulók, egy iskolaigazgató pedig - biztos, ami biztos - nem adott ki semmilyet. Egy figyelemre méltó rozsnyói epizódot mindenképpen meg kell még említenünk. Itt Tóth Sándor tanár mint osztályfőnök a saját osztálya tanulóinak kétnyelvű bizonyítványokat állított ki, amelyeket azonban az egynyelvű bizonyítványok hívei közé besorakozott igazgatónő, Szendi Klára nem volt hajlandó aláírni. Tóth Sándor osztályfőnök úr június 27- én tehát igazgatói aláírás nélkül osztotta ki saját osztálya tanulóinak a bizonyítványokat, amiért őt június 30-án, hétfőn azonnali hatállyal elbocsátották állásából. Nagypn sok iskolában előfordult, hogy' a tanulók - szülői utasításra - nem voltak hajlandók átvenni az egynyelvű bizonyítványokat, vagy ahol az igazgató a megfélemlített tanulókra azokat mégis rákényszerítette, ott a tiltakozó szülők maguk vitték viszsza az egynyelvű nyomtatványokat és vágták oda az igazgatói iroda asztalához. „Önmagunktól bátrabb kiállást reméltünk"- értékelte közvetlenül a bizonyítványosztás után az előállt helyzetet Sidó Zoltán, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke: „Jó lenne most a helytállásról írni. Nem lehet. Ezt csupán a szülők esetében lehet megtenni. A többi kísérlet csak önámítás, célirányos alibizmus lenne (...). A történtek után sok mindent lehet tenni. Egyet nem: hallgatni. Elhallgatni a kudarcot. Azt, hogy elszalasztottuk az egységes fellépést, ami ellen még ez a hatalom sem mert volna általános leváltással visszavágni. Ezek után biztosan leváltják a helytállókat, miként - lélekben - a helytálló szülők többsége is leváltotta a tétova behódolókat..." A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöksége azonban ennek ellenére „hivatalosan" nem ítélte el és nem bélyegezte meg a behódolt magyar igazgatókat, mivel nem állt szándékában tovább mélyíteni a két tábor - a „behódoltak" és a „szembeszegülő" igazgatók - között a már amúgy is érzékelhető szakadékot. Elismerését és köszönetét fejezte ki azoknak az iskolaigazgatóknak és azoknak a pedagógusoknak, akik szerzett jogunk megvonását törvényellenesnek minősítették és a hatalmi megfélemlítés ellenére kétnyelvű bizonyítvánnyal értékelték a magyar iskolák, illetve osztályok tanulóit. A hatalom illetékesei megnyugvással vették tudomásul. hogy mégsem valósult meg a magyar iskolaigazgatók egy séges kiállása. Látták, hogy a felvidéki magyar pedagógus- társadalom elbizonytalanodóban van, s joggal feltételezték, hogy kellő szigorral és fenyegetéssel a renitenskedő iskola- igazgatókat is sikerül majd jobb belátásra bírni. A hatalom különösen keményen lépett fel az egyetlen magyar középiskolai igazgató ellen, aki egyedül rontotta az összképet a kétnyelvű bizonyítványok kiadásával. Nem titok, hogy személyemről, a pozsonyi magyar tannyelvű alapiskola és gimnázium igazgatójáról - most már csak volt igazgatójáról - van szó. Saját esetemen keresztül bemutatható a hatalom konkrét eljárása, megtorlása a kétnyelvű bizonyítványok ügyében. Mindjárt az 1997. június 27-ei, pénteki bizonyítványosztást követő hétfőn - június 30-án - megjelent iskolánkban a Pozsonyi Kerületi Hivatal oktatásügyi főosztályának két vezető beosztású munkatársa, hogy, úgymond, felderítse a tényállást. Néhány nap elteltével kézhez kaptam a Pozsonyi Kerületi Hivatal főnökének megrovó levelét, amelyben különböző félreértelmezett törvényekre való hivatkozással azt az utasítást kaptam, hogy szeptember 5-éig vonjam be a júniusban kiosztott kétnyelvű bizonyítványokat, s azokat cseréljem ki egynyelvűekre, csakis szlovák államnyelven írottakra. A parancs végrehajtásáról ugyancsak szeptember 5-éig kellett értesítenem a kerületi hivatalt. Az első perctől világos volt előttem, hogy számomra egy ilyen parancs végrehajtása erkölcsi képtelenség. Szeptern-
