Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-02-01 / 2. szám
1997. február AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 Rákosi-féle szalámi taktika hideglelős éveit és tehetetlenül kellett végignéznie, hogyan aprózódik el a keresztény- nemzeti-polgári front az 1947-es választáskor, annak számára egy tragikus folyamat kísérteties ismétlődését jelentik a mostani események. A különbség csak az, hogy akkor Jalta átka nehezedvén ránk, kénye-kedvre ki voltunk szolgáltatva a barbár keleti nagyhatalomnak és semmit sem tehettünk. Ma azonban nincs semmiféle kényszer, mindenki szabad akaratán múlik, hogy az ország érdekében kamatoztatja képességeit, vagy akarva-nemakarva az országot a tönk szélére juttató "szakértői" kormány malmára hajtja a vizet. Ez a magát annakidején szakértőként beharangozó kormány azóta csak egyben mutatott szakértelmet: abban, hogy megossza az ellenzéket. Mert csak a vak nem látja, hogy a kulisszák mögött milyen ügyesen keverik a kártyát Hornék, annak érdekében, hogy ne engedjenek kibontakozni egy ellenzéki összefogást. Hogy az öt ellenzéki pártot ne engedjék közelkerülni egymáshoz, mert az számukra végzetes lenne. Divide et impera: Horn Rosztovban valószínűleg nem tanult latint, de ezt a mondást bizonyára ismeri és mesterien alkalmazza. Reménytelennek tűnik a jövő és csak valami csoda folytán lehetséges az, hogy 1998. nyarára az öt parlamenti ellenzéki párt valamiféle megegyezésre jut. Ha nam, akkor csak abban bízhatunk, hogy a választók okulnak az 1994- ben elkövetett ballépésből és spontán kiszavazzák a hatalomból azt a kormányt, mely sokszorosan bebizonyította már alkalmatlanságát. De ebben aligha reménykedhetünk, mert a magyar választók szokása: ha megcsömörlöttek a politikától, egyszerűen nem mennek el szavazni. Holott nyilvánvaló: minden le nem adott szavazat az ellenfelet erősíti. Külön kampányfeladat lenne megmagyarázni a magyar társadalomnak, hogy a jelenlegi kormánnyal szembeni elégedetlenségének ne úgy adjon kifejezést, hogy a szavazás napján otthon marad, hanem igenis mindenki menjen el és szavazzon valamelyik ellenzéki pártra. Hogy melyikre? Nos erre a kérdésre valóban nehéz válaszolni. Szorítkozzunk hát csak az erőviszonyok érzékeltetésére. Jelen pillanatban a Fidesz vezet a népszerűségi listán, mig alig valamivel mögötte nagyjából azonos támogatottsággal áll az MSZP és a Kisgazdapárt. A kereszténydemokraták az utóbbi időben a pártvezetésben dúló viták miatt sajnálatosan sokat vesztettek a társadalmi támogatottságukból és félő, hogy feloldhatatlan ellentétek miatt előbb-utóbb pártszakadásra kerül sor. Ami végzetes lenne az ellenzéki pártok összefogása szempontjából: a KDNP jelentette ugyanis eddig azt a mérsékelt erőt, amely körül kikristályosodhatott volna egy konzervatív polgári koalíció, de a belső viszályoktól meggyöngült párt aligha lesz alkalmas e történelmi szerepre. (Voltaképp érthetetlen, hogy a Nyugat-Európában általában nagy tekintélynek örvendő kereszténydemokrata mozgalmakhoz hasonlóan Magyarországon nem tudott kialakulni egy olyan keresztény világnézetű párt, melynek kellő súlya lenne. Ez annál is inkább meglepő, mivel 1947-ben a kommunista nyomás ellenére még a magyar nép szabad véleményét tükröző választáson a KDNP elődjének tekinthető Demokrata Néppárt Barankovics István vezetésével a legtöbb szavazatot szerzett pártként került be a Parlamentbe. Hogy ebből az erkölcsi tőkéből mára jóformán semmi sem maradt, azt mással nem tudom magyarázni, mint a negyvenéves komunista uralom lélekrombolásával.) Amennyiben a kereszténydemokratáknál pártszakadásra kerülne sor, az valószínűleg a párt parlamenti frakciójának megszűnését vonná maga után. A jelenleg 23 főt számláló képviselő csoport ma a Parlament negyedik legerősebb frakciója, ám ha a képviselők száma valamilyen okból 15 alá csökkenne, akkor a házszabályok értelmében a frakció feloszlik. Már pedig ennek veszélye nagyon is fennáll: a Giczy György kontra Latorcay-Isépy vita következtében legalább nyolc képviselő kizárása vagy kilépése várható, ezesetben pedig a KDNP frakció nélküli parlamenti pártként működhetne tovább, ami számos hátránynyal járna. (Például elvesztené jogát az egyik Ház-alelnöki státusra, ami az ötödik legerősebb frakcióként szereplő Fideszre szállna át.) A frakció nélküli KDNP-képviselők pedig nem tehetnének mást, mint átülhetnének a függetlenek padsoraiba... Mindezek alapján világos, hogy a Kereszténydemokrata Párt — hacsak a vezetőség úrrá nem lesz a válságon - nem lesz az ellenzéki összefogás zászlóvivője. Melyik párt lenne képes erre a feladatra? Nos az önmaga árnyéka MDF és az abból kiszakadt Szabó Iván-féle alakulat, a MDNP aligha. Itt mindenki vezető akar lenni és a saját akaratát szeretné érvényesíteni, holott egy összefogás kompromisszumkészséget kíván. S ez hiánycikk manapság az ellenzéki pártoknál. Jobb híján nem marad más, mint a Fidesz, melynek vezetői, elsősorban a jövő emberének vélt Orbán Viktor olyan húrokat pengetnek, amelyek nemzeti beállítottságban és ellenzékiségben néha még a legszélsőségesebb kormányellenes hangokon is túltesznek. Hogy ezek vajon őszinték-e, vagy nem tekinthetők másnak, mint taktikának, azt ma még nehéz lenne eldönteni. * * * EGY ”VONALAS" BROSSURA AZ 1100-AS ÉVFORDULÓ ALKALMÁBÓL... A washingtoni magyar nagykövetség a Kennedy Centerben tartott hangversenyén, az 1100-as évforduló alkalmából, egy luxus kivitelű brosúrát adott a megjelenteknek. Pár hét múlva nekem is jutott egy példány, de féltem már előre attól, hogy benne a pártvonal kihangsúlyozva lesz, és kiderült, hogy igazam volt. 1. A nagykövet úr egy teljes oldalon mutatja magát, mint fontos személyt a jubileumon. 2. Sikerült "besuszterolni" Horn Gyulát is egy negyed oldalas képen, amint éppen a vasfüggöny elvágásával van elfoglalva. Horn ma is ünnepelteti magát a németekkel, mintha az ő kizárólagos szerepe lett volna a keletnémet turisták nyugatra engedése, Magyarországon és Ausztrián keresztül. Arról persze nincs szó, hogy Kohl német kan-
