Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-12-01 / 12. szám
1997. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 3 Hajszálvékonyan kente a margarint a két szeletke kenyérre, így másnapra is maradt még egy kevés, amit gondosan visz- szacsomagolt. majd betette a két ablakszárny közé. A hűtő- szekrényt nem használta. Régi volt és túl sok áramot fogyasztott. meg amúgy sem volt mit beletenni. A kenyereket összefordította, szalvétába csavarta és betette nagy időket látott re- tiküljébe. Megitta maradék üres teáját, hogy felmelegítse magát az útra, amennyire ilyesmire képes egy csészényi tea, aztán gondosan ellenőrizte, elzárta-e a gáztűzhely főcsapját, mint ahogy mindig tette elindulás előtt, évtizedek óta. Ez már a vérében volt. Magára húzta többször kifordittatott vékony télikabátját, feltette kalapját, aztán gondosan bezárta az ajtót és elsietett. Csak út közben fékezte a gyors lépteket, mert rájött, hogy nincs miért sietnie. A pályaudvarra indult, de nem adott vonathoz s nem adott cél felé. Még reggel úgy dötött a vastag dunna alatt, amelyben próbálta melegen tartani magát a régóta fütetlen lakásában, hogy délután kimegy, felül egy olyan vonatra, amelyik messzire viszi, hiszen a vonatokat fűtik, és ő, meg a többi hetven éven túli öreg a kormány jószívűsége folytán ingyen utazhat minden járművön. Méltányolta is ezt a kormánynak. Már gondolkodott azon is, hogy talán jövőre is rájuk szavaz, hiszen a nyugdíjat is most akaiják emelni... Csak hát. bizonytalanodott el időnként, a gyógyszerek árát, az élelmiszerek árát, meg az energiaárakat is folyton emelik. Mire lesz majd elég az az emelés? Az ingyen utazás azért mégiscsak jó. bár neki nemigen van hová menni. Hosszas gondolkodás után azért úgy döntött, hogy Szenteste felül egy vonatra, ahelyett, hogy valami ingyenkonyhán állna sorba egy tál levesért, aztán a jéghideg lakásban kuporogna a dunna alatt, mint általában minden nap a téli időben. Arra gondolt, ilyenkor kevesen utaznak, kényelmesen meghúzza magát egy kupéban, aztán a távoli pályaudvarról egy másik vonattal visszafordul. így nem lesz olyan fájdalmas az egyedüllét azon az estén, amikor mások, akiknek családjuk van, boldogok. Amióta félje meghalt, egyedül kínlódik csekélyke nyugdíjából. aminek nagy részét elviszi a lakbér, a gyér világítás számlája és "megeszi” a gáztűzhely, amin naponta néhányszor teát főz. Mást már nagyon ritkán, mert mire kifizeti a gyógyszereit, sokszor azon kell gondolkodnia, hogy kenyérből vagy margarinból vegyen-e többet, és hogy hányszor jut tejre hetente. Húst csak az ingyenkonyhán eszik, és már második éve. hogy egy fenyőágra sem tellett... Még csak délután négy körül járt, de már sötétedett. Piszkosszürke volt az ég egész nap. És bár a hó nem esett, az előző napi latyak látványa csontig hatolt, fölfröccsent a lábszárára és mindannyiszor megrázkódott tőle. Ismét sietni kezdett, hátha így előbb kerülhet melegre. A vonaton aztán, amely Szombathely felé tartott, meglepetés érte. Majdnem tele volt, mégpedig csupa hozzá hasonló korú emberrel. Zavartan nézett körül, mert rájött, hogy feltűnhet mindenkinek, hogy neki csomagja sincs, csak az a régi kopott rétikul, amibe a két szelet margarinos kenyeret tette, igazolványait tartotta. Pénze inkább csak apró volt. amiért még kirabolni sem érdemes, bár néha félt ettől, mert a rabló nem tudhatja, kinek mennyi pénze van, és sokszor hallott már olyan esetekről, hogy néhány forintért gyilkoltak meg valakit. Leleplező dolog ez így, futott át az agyán, hiszen ilyen nagy távolságra senki sem utazik börönd nélkül, főleg karácsonytájt nem. Mindenki megy valahová, valakihez és ilyenkor ajándékot szokás vinni... Érezte, hogy elpirul, már- már le akart szállni, de a csontját máris átjáró meleg tartóztatta. Álldogált, mint aki helyet keres, de tekintetét alig merte fölemelni szégyenében. S ekkor valaki megszólította. Először nem is tudta, hogy neki szól a hívó szó, csak amikor megismételte az idős úr, akkor kezdett odafigyelni.- Asszonyom, itt van még hely, jöjjön! - Ránézett az őszhajú öregre, s látta, hogy a kupéban már négyen ülnek, tehát ő még bőven elfér. Bement, köszönt és leült középre, menetirányt szembe. Félénken felmérte, kik lesznek utastársai. két férfi és két nő, majd azon gondolkodott, mit fog mondani nekik, ha beszélgetésre kerül sor és megkérdezik, hová, merre, kihez tart ezen az ünnepen, amikor a sarokban ülő idősebb hölgy megszólalt:-- Nem veszi le a kabátját, kedves? Magára melegszik a hosszú úton... Nem merte megkérdezni, honnan tudja, hogy hosszú útra megy, hogy nem száll-e le valamelyik közelebbi állomáson. Arra nem is gondolt, hogy a távolsági gyorsvonatok nem állnak meg minden fánál, hiszen azt sem tudta, milyen vonatra szállt fel. Neki teljesen mindegy volt, csak jó messzire menjen, hogy elteljen az idő, az ünnep és lehetőleg melegben teljen. Félénken visszamosolygott inkább és levetette kabátját. A férfi, aki beinvitálta a kupéba, udvariasan felállt, segített neki, majd felakasztotta a kabátot a saját feje mellé, mert máshol nem volt kampó. Az ajtó mellett ülő hölgy, mintha mi sem történt volna, folytatta az ő érkezése előtt megkezdett beszélgetést a szemközti úrral:- Én már megszoktam. Esténként mindig kijövök ide, felülök valamelyik vonatra és az éjszakákat végigutazom. Oda-vissza, lehetőleg ezen az útvonalon, mert ez a leghosz- szabb és soha nincs tele. Sok embert ismerek már. ők is ismernek engem, összeszoktunk, megbeszéltük az életünket. Mind szegények, mind nyomorognak, itt egyformák vagyunk. A szemközti úr válaszolt neki, láthatóan ő is gyakorlott utas volt. legalább a nyolcvanas éveit taposta és bot volt az ülése mellé támasztva.- Ez a mai este azért más, nem gondolja? Karácsonykor azért nem utaznak olyan sokan. Aki akart, az már elment, nem hagyta utolsó pillanatra, hogy lekésse a családi gyertyagyújtást. Meg a finom vacsorát - ábrándozott el rövid ideig, mintha szájában érezné a sültek finom ízét, a konyhából áradó, rég nem érzett fönséges illatokat. - Az én barátom se jött most el, pedig mindig együtt jövünk... Azt mondta, el-
