Amerikai Magyar Újság, 1997 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1997-11-01 / 11. szám
1997. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 v. DOMOKOS SÁNDOR KÖZLEKEDÉS ÉS KOMMUNIKÁCIÓ Négy hónapos magy arországi tapasztalataim közül most szólni szertenék a magyar közlekedés és hírközlés helyzetéről. Budapestet a közlekedést illetően el kell választani a vidéktől. Míg a főváros belterületén az autó valóban felesleges luxus, addig a külkerületi lakosoknak és a vidéknek lehet közlekedési szükséglet. Itt megmutatkozik még a diktatúra ereje a demokráciákkal szemben. Amikor a nép megkérdezése nélkül és a kirótt adók önkényes kiszabásával lehetett kormányozni, akkor hatalmas teljesítményeket lehetett elérni. Ilyen a budapesti földalatti hálózat. Annak segítségével Budapest belterületének bármelyik pontja legfeljebb húsz perc távolságra van. A sűrűn közlekedő villamosok és buszjáratok az autóval nem rendelkező polgár számára is elérhetővé teszi a város bármely pontját. Aki pedig távolabbról jön be a városba, az a szintén jól közlekedő HÉV-et veheti igénybe. Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy ezért az autó- mobilforgalom csökkenőben lenne. Egyáltalán nem. Az autók egyre sűrűbben lepik el Budapest utcáit, amelyek annak idején lovaskocsi forgalomra voltak építve. Az ún amerikai “backlane” hiánya még kritikusabbá teszi a forgalmat A benzingőz mennyisége a nyugati kocsik használata folytán, ha nem is javult, de talán nem is romlott a két évvel ezelőtti szinthez viszonyítva. Az autóforgalom sok tényező miatt emelkedőben van. Egyik oka a presztízs, amely a skála alsó fokán lévő kis nyugati kocsiktól a Mercedesig és Volvoig emelkedik, hogy a Lincolnoknál s Cadilac-oknál érje el a tetőfokot. Ez csak egyik része a problémának. A másik, amit megfigyeltem a budai főutcában, a Batthyány térnél, ahol a lámpa megállásra kényszerítette a kocsiáradatot, az, hogy mindegyik kocsiban csak egy' ember ül. Ez az a felesleges és nem gazdaságos üzemeltetése a gépkocsiknak, amit itt Észak- Amerikában is igyekeznek az úgynevezett "car-pool”-okkal tehermentesiteni. Mert a benzin drágulással épp úgynem lehet a vezetés szenvedélyéről leszoktatni senkit, mint ahogy a dohányárak emelése miatt sem hagyta még abba a dohányzást egy szenvedélyes dohányos sem. A vezetők gyalogosok iránti teljes utálata fenyegető gesztusokban, rádudálásokban és trágárságok kiáltozásában mutatkozik meg. Az úgynevezett “zebrák”, azaz a gyalogosok részére felfestett átjárók teljesen feleslegesek. A vezetők rá se hederítenek! Magam is láttam egy halálos gázolást a Margit körút sarkán, amikor egy autó még át akart siklania lámpaváltáskor. Pesten a járókelő csak a saját figyelmére számíthat. Ezzel szemben az autósok egymás között kényszer-türelmesek. Értem ezalatt, hogy a keskeny Kapás utcában például ha egy teherautó rakodik, akkor se jobbra, de balra nem lehet elmenni. Ilyenkor az üvöltözés se segít, legfeljebb a teherautó sofőrje jól szájon vágja a türelmetlen hangoskodót. Nincs más hátra, belső gyomorremegéssel, csendben átkozódva kivárni a rakodás végét. Az ilyen visszafolyton idegfeszültség azután máshol robban ki. Sok infarktusnak lehet okozója az ilyen lefojtott várakozás. Az illegális “U”-fordulások, előzések, bevágások napirenden vannak. A rendőrségnek nincs módja ezekre figyelni Az illegális parkolás majdnem ismeretlen fogalom. Mindenki ott áll le. ahol tud. figyelmen kívül hagyva, hogy a járdán a gyalogosoknak is illene helyet hagyni. A belvárosban már rozsdamentes acél vagy festett zöld oszlopsor szegélyezi az utcákat, hogy az autóinváziótól megóvják a gyalogjárdákat Az egyetem környékén azonban azt is láttam, hogy a parkolást megakadályozó betonblokkokat néhány izmos fiatalember egyszerűen elmozdította és beparkolt helyükre a kocsival. Pesten csak az segítene, amit Los Angelesben és más városokban már bevezettek: páros napokon a páros, páratlan napokon a páratlan rendszámú kocsik közlekedhetnének csak. Csakhogy akkor nem választanák meg Demszky! újra főpolgármesternek! A vonatokon más a helyzet. A helyi vicinálisok tisztasága erősen kétes, de a nemzetközi és az Intercity vonatokon élvezet utazni. Az új demokrácia vívmánya, a 70 éven felüliek ingyenes közlekedése olyan nagy jövedelemkiesés, amit a MÁV csak ideig-óráig engedhet meg magának. Amikor azt olvastam november 16-án az Új Magyarországban, hogy : “A MÁV működtetését veszélyezteti a vállalat gázolaj-beszerzését ideiglenesen felfüggesztő határozat. A MÁV mindössze hat napra elegendő készlettel rendelkezik.”, akkor ez a túlzott szocializáltság jutott eszembe, amely mögött nincs anyagi alap. Nehéz megértetni az emberekkel, hogy' semmi sincs ingyen. A másik nagyon változó területe a magyar hétköznapoknak a rádiótelefonok hihetetlen magas száma. Bár statisztikai adat nem áll rendelkezésemre, határozottan merem állítani. hogy a rádiótelefonok egy főre eső száma - ha nem is az egész országban, de - Budapesten biztosan nagyobb, mint Kanadában Ennek oka a vezetékes vonalak korlátozott száma. Kicsiny a lehetőség, hogy valaki telefonvonalat kapjon. A vezetékes vonalak működése is rémesen primitív és megbízhatatlan. Ha például az ember vidéki számot hív, akkor egy búgó hang jelzi, hogy a vidéki vonalrendszerbe lépett be Azután várhat, mire a hívószám megszólal Addig nem is tudja, hogy van szabad vonal, vagy nincs. Minden tárcsázás után várni kell, és ha a “foglalt” jelzés jön be, az nem azt jelenti, hogy a hívott szám mással beszél, hanem azt, hogy a hivott vonal túlterhelt. Külföldre sokkal jobb az összeköttetés, mint vidékre. Négy hónap alatt két alkalommal telefonunk minden ok nélkül felmondta a szolgálatot. A hibabejelentő tudomásul vette a bajt. De nem tudta megmondani, hogy mikor fog kijönni a szerelő kijavítani a hibát. Ha történetesen szombaton van meghibásodás, akkor hétfőig remény sincs a javításra. A hálózat ezen gyengeségeinek következménye a rádió- telefonok népszerűsége. Nem csak állandó összeköttetést biztosít, de bárhol, bármikor elérhetővé teszi az embert. Három ismerősömnek is van rádiótelefonja, s mindegyiküknek jó indoka van arra. hogy bérelje a mai kor egyik legmodernebb vívmányát. Az egyik idős házaspár, aki nyaralójában él ta-
