Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-04-01 / 4. szám
1996. április AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 STOLMÁR G. ILONA: AZ "ÖRÖKÖS BŰN" ÉS A KETTŐS MÉRCE II. rész (Az alábbi írás Magyarországon, a Heti Magyar Fórum 1996. január 4.-i számában jelent meg.) Emlékszem, mennyire elgondolkodtatott a nyolcvanas évek végén az egyik volt német koncentrációs tábor - Buchenwald - zenekarának amerikai hangversenykörútja. Nagy hírverés volt körülötte, megtudhattuk, hogy Újévre, az 1944/ 45. év fordulójára adták elő Beethoven tX. szimfóniájának Öröm-óda tételét a tábori ünnepségen. A turnézó zenekar közel 90 százaléka ugyanazokból állt, akik ott együtt zenéltek. Néztem a csöppet sem megrokkant, egészséges, magukat jól tartó zenészeket és azokra gondoltam, akik a szovjet haláltáborokból szabadultak: vajon többségük milyen hosszú ideje van a föld alatt - ha túlélte is a Gulagokat? Vagy hol tengődik, örökre megnyomorodva, egészségét vesztve, ha még él...? Volt-e szimfónikus zenekaruk, s az tumézik-e négy és fél évtized után világszerte? Később P. mesélte, hogy Torontóban egy összejövetelen találkozott egy nagyon ismerősnek tűnő hölggyel. Nézte, nézte, majd összeszedve bátroságát, megszólította: Klárika, te vagy? Igen, Klein Klári vagyok, Pista — jött a mosolygós válasz. — Hát te élsz? Hiszen ott van a neved a faluban az emlékműre vésve. — Kérdés kérdést követett: X is él, Y is él, Z is... Tudják, mondta Klein Klárika, de nem akartak szólni, ha már felvésték őket áldozatként. Elgondolkodtatott: vajon hány magyar városban és faluban történt meg ugyanez? Vajon hágyan vannak olyanok, akikről azt hisszük, a koncentrációs táborokban pusztultak el, miközben csak az történt, hogy szabadulásuk után nem Magyarországra tértek vissza. Azután néhány nappal megjelenése után megkaptuk az örömömre a Magyar Fórumban folytatásokban publikált Egyéb veszteségek című kötetet. így most nem kell sokat magyaráznom: milyen volt az amerikai táborokban a foglyok helyzete. Még a Vöröskeresztet sem engedték be, nemhogy csomagot, pénzt, egyebet. (Közeli rokonunk is volt, aki leventeként esett amerikai fogságba, francia területen. Alig-alig élte túl az éhezést, vízhiányt, verést: a borzalmakat! Évekig beteg volt, korán megöregedett.) Most érdekes dokumentumokhoz jutottam, ami lehetővé teszi a két rabtartó: az amerikai és a német viselkedésének, emberségének összehasonlítását, és remélhetőleg - apró adalékként — egyszer elvezet az igazság teljes feltárásához is. A szóban forgó dokumentumok magas áron cserélnek gazdát a gyűjtők körében. Vannak — főleg zsidók —, akik kizárólag a koncentrációs táborokkal kapcsolatos postai feladókat, bélyegzőnyomatokat gyűjtik. E dokumentumok sok mindent bizonyítanak. Például, hogy nemcsak levelezés folyt a táborok és a külvilág között (ami lehetővé tette volna a külvilág tájékoztatását virágnyelven), de csomagokat is küldhették be a foglyoknak, sőt pénzt is! Ez utóbbit átváltották ún. “táborpénzre” vagy “táborkuponra”, amelyen azután vásárolhattak a rabok a táborbeli kantinokban. (Vajon tudna-e valaki a Gula- gokról hasonlót mutatni?) Láger-oénz a német koncentrációs táborokban. (Ma "csemege” a Z3idó bélyeggyűjtők körében.) cpl set of 7 campmoney "banknotes" uncirculated condition $135.00 Távol áll tőlem, hogy a zsidóság szenvedéseit kisebbítsem a valóságosnál. De sajnos, a valóságot még ma sem ismerjük! A “holocaust” 50. évfordulóján naponta láthattunk filmeket, hallhattunk, olvashattunk beszámolókat és természetesen naponta részesültünk a magyarság végtelen mocsko- lásából. Nem Amerikában, hanem a magyarnak csúfolt televízióban, sajtóban, rádióban. Könyvében és a Parade Magazinnak közlésre átadott részben Ehe Wiesel ugyanúgy művelte ez utóbbit, mint a hazai és a világ más részein élő, megmenekült zsidóság teszi a mai napig. Leírta azt is, mennyire szegények voltak erdélyi városkájának zsidó polgárai. Most mégis arról hallhatunk, olvashatunk: hány százmillió — milliárd? — dollár jár nekik teljes kártérítés gyanánt. Arról azonban nem beszélnek, milyen százalékban kárpótolták a meghurcolt magyarokat vagy a megöltek utódait. Egy amerikai magyar barátunk a Magas Hazai Hivatalhoz fordult: adnának neki kártérítést a háromszori börtönért. A kitöltött nyomtatvány mellé csatolta azt a jegyzőkönyvet,
