Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-01-01 / 1. szám
1996. január AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 5 az emberek közvetlen tapasztalás útján szerezték azokat az ismereteket, amelyekre hétköznapi életükben szükségük volt. Sok bölcs magyar parasz haláláig ki sem mozdult abból a kis közösségből, abból a mikrovilágból, amiben élt és mégis tudott az életről mindent, amit tudni kell. De ha már úgy alakult, hogy a modern élet és a világ egységesülése révén, miután a távoli kontinensek eseményei is összefüggenek egymással és befolyásolják az ember sorsát, ha már úgy alakult, hogy valamennyien rászorulunk a közvetítőkre, akkor nyilvánvaló, hogy óriási a médiumok s azok működtetőinek felelőssége. Hiszen nincs joguk becsapni a nekik kiszolgáltatott közönséget, hanem az igazságot kell közvetíteniök, szolgálniok. Az a kötelességük, hogy az alapinformációkat közvetítsék az emberekhez és nem az újságíró személye a fontos. A modern újságírásban, főleg a televízióban, az elektronikus hírközlésben gyakran a riporter személye kerül előtérbe a hírrel, illetve a riportalannyal szemben. Manipulativ módon él vissza ezzel a hazai elektronikus média. A riporter gyakran megszorongatja, megszégyeníti a riportalanyt és okosabbnak akar mutatkozni a nyilatkozónál. És a közvetítő, akinek szolgálnia kellene az adatközlést, a médiumok világában maga mögé utasítja az eseményt, a tényeket és a saját szubjektív álláspontját próbálja manipulativ eszközökkel rákényszeríteni a TV nézőjére, a rádió hallgatójára. Éppen amerikai szociológusok már húsz évvel jelentettek meg olyan tanulmányt, amely azt igazolta, hogy a televízió, a televíziózás tulajdonképpen az emberi agyból egy vetítővásznat csinál, amire rávetülnek az események, de végülis a néző már nem tud különbséget tenni aközött, ami ténylegesen megtörtént, aközött, ami igaz és aközött, ami hazugság, ami manipuláció. A háttértelevizió- zás, a háttérrádiózás olyan mértékben befolyásolja az embereket, hogy a végén nem képes szétválasztani a médiumoktól kapott információkat a saját környezetében hallottaktól. A tudatában végképp összekeveredik az objektív és a szubjektív, a tárgyi és az alanyi világ. Akkor, amikor itt lehetek és megköszönhetem a keresztény és nemzeti újságírótársadalom jelenlévő képviselőinek munkáját, akkor elsősorban azért a szolgálatért szeretnék itt köszönetét mondani, amely megkülönbözteti a manipulativ újságírást a valóban az igazsághoz és értékekhez ragaszkodó újságírástól. Hadd idézzek itt még egy másik amerikai tanulmányt, amely arról szól, hogy a modern manipulativ újságírás ma már odáig jutott, hogy ha Jézus korában élnének a mai újságírók, akkor biztosan elmennének Pilátus udvarába, ahol megpróbálnák felcsipegetni a híreket, megpróbálnának Heródes közelébe férkőzni és megrendelnék Salome exkluzív naplóját, de semmit sem írnának Jézus Krisztusról, a tényleges eseményekről. Az értékorientált újságírás, amely az események mögött keresi mindazt, ami el nem múló üzenetet tartalmaz az ember számára, ma már kiveszőben van. S ezért is tudjuk tisztelni igazán a ti erő- feszítéseteiket, a ti munkátokat, mert valójában Magyarországon kevés az ilyen elkötelezett szellemiségű újságíró, kevés az olyan orgánum, amelyben nem az önmutogató riporter, nem a manipuláló újságíró akar uralkodni a közvéleményen, hanem aki szolgál és aki szolgálja a mai kor hírektől ostromlott emberét. Adja az Úristen, hogy továbbra is elég erőtők legyen tejesíteni ezt a szolgálatot, példamutatóan a mi számunkra is. Stirling György elnök megköszönte a felszólalást és átadta a szót dr. Hasznos Miklósnak, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnökének. * — Bár én sohasem voltam hivatásos újságíró -- kezdte előadását dr. Hasznos Miklós inkább politikai publicisztikát műveltem, továbbá alanya voltam már sok interjúnak, de büszkeséggel vallom, hogy immár öt éve vagyok tulajdonosa a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége tagsági igazolványának, aminek már többször is hasznát vettem. Egyebek közt legutóbb a frankfurti könyvkiállításon, ahová ezzel mentem be s ahol nagy tisztelettel fogadták ezt az igazolványt. És most hadd mondjak egy s mást a hazai politikai publicisztikáról és annak módszereiről, hogy legyen valami fogalmuk arról: milyen küzdelmet kell nekünk vívni ahhoz, hogy politikai szerepet kapjunk a sajtóban és politikai megnyilvánulásainknak teret adjanak. Előbb hallhatták önök elnökünket, Dr. Giczy Györgyöt, aki nemcsak pártvezér, de kitűnő zsurnaliszta is és a katolikus Új Embernél dolgozott, azokban az időkben, amikor ezért nem járt Kossuth-díj. Amit én elsősorban el akarok mondani Önöknek, az 1995. október 23-al függ össze. Ez volt az a nap, melynek megünneplésére össze akartuk hozni a négy ellenzéki pártot és a Kereszténydemokrata Párt felhívást tett közzé, melyben javasolta, hogy üljenek föl az emelvényre az ellenzéki pártok vezetői, az elismert szabadságharcosokkal és közösen ünnepeljünk. Ennek először kedvező visszhangja volt, aztán elkezdődött a kis magyar önérzetesdi: először az egyik párt vezetője jelentette ki, hogy márpedig ha az ott lesz, ő nem ül oda, aztán másik is mondta, hogyha meg ez ott van, akkor ő nem ül le az asztalhoz. A végén magunk maradtunk, de azt mondtuk: nem ismerjük el a vereséget, azt, hogy milyen messze kerültünk 1956. szellemiségétől, a szégyent, hogy a nemzeti ünnepen öt pártvezető nem képes leülni egy asztalhoz, hanem másképp döntöttünk: van Magyarországon egy város, Hódmezővásárhely, melynek kereszténydemokrata polgármestere van, hát mi lemegyünk oda és ott fogjuk ünnepelni október 23-át! — Én csak azért nem mentem el oda, mert már régen meghívtak az ünnepre Szekszárdra és ott vártak. Van ebben a városban egy újság, a Tolnamegyei Napló. Ez a lap az ünnep előtt előtt minden környező községben tervezett ünnepséget részletesen bejelentett, de a saját megyei ünnepségéről csak annyit írt, hogy 18 órakor kezdődik s aztán vékony betűkkel, hogy előadó dr. Hasznos Miklós ország- gyűlési képviselő. Más semmit. De ezek még csak a kezdeti jelei voltak a független és szabad sajtó tárgyilagosságának. Amikor elmondtam a beszédemet, melynek alapgondolata
