Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 15 1996. október akik csalás és hazugság árjával borították el hazánkat. De most vége, örökre vége a hazugság dőzsölésének. A nép magára ébredésének tragikus, de mégis oly fenséges óráiban mindenki megtanulhatta, hogyan szabadítja ki magát a nemzet a hamisság, a félrevezetés fojtogató hálójából. Most azt dörgi a magyar: az igazság országa legyen a hazugságé helyén. Az igazságé, mely az emberek szívében él. Az igazság legyen a program és a terv, a szó és a tett! Félre a körmönfont ravaszkodókkal, a karrieristákkal és pozicióhajhászókkal, félre mindazokkal, akik hitványságukat hazudozással akarják elleplezni az emberek színe előtt. A nép nagylelkű és bizakodó. Az új nemzeti kormány többségében a maga hívét látja, ezért megadja az időt, alkalmat, rendet és lehetőséget, hogy ez a kormány munkához lásson, tettekkel állhasson a nyilvánosság elé. Bizakodó, mert az első intézkedések - a tűzszünet, az új karhatalom létrehozása, a szovjet csapatok kivonásának bejelentése, a munkástanácsok létrehozása -, őszinte tetszésével találkoznak. Most a helyes intézkedések gyors végrehajtását és folytatását várja, amelyekben az igazság meg- dicsőülve kerekedik felül minden szennyen, hazugságon, embertelenségen. Igazság országa legyünk, melyben büszkén, emelt fővel járhat a becsületes magyar ember! Az a nép embere, aki ezen munkálkodik! Néphadsereg, 1956. október 29. * * * OKTÓBER ESTI GONDOLATOK... Este van, október 30.-a estéje. Hatéves kislányom aludni készül, de elébb megigazítja a színes ceruzával, saját apró kezével gyártott kokárdát a babája mellén. Azután — miközben lerója a puszit anyunak, apunak -- fontoskodva megkérdi:-Mond, apu, holnap is jönnek az orosz tankok? Felelnék azonnal, hiszen apai tekintélyem kötelez, de nem olyan egyszerű, meg kell rágnom a szót: önmagámnak is választ kell adnom, olyant, amilyent szívem diktál, amilyent embermilliók szívesen hallanának... Ezt akarom mondani:-Nem, kislányom, holnap már mennek! Mennek nagyon messze: a havas Szibériáig, a széltől porzó sztyeppékig, ahonnan jöttek, közülük nagyon sokan bekötött szemmel. Mennek a felfokozott indulat szülte gyűlölet légköréből, mert igenis: gyűlöli őket a magyar nép! Ezt, ezt akarom mondani, de elfullad a szó, ki sem merem ejteni a kétséget: vajon odáig mennek? És hirtelen megrohan a gondolattársításból fakadó szörnyű, közeli emlék: visszavonulnak támaszpontjaikra? De hiszen egy héttel ezelőtt is ott voltak, órákkal később pedig Pesten, s fegyvereik csöve tűzet szórt a magyarra, történelmi szégyent a szovjetre. Nem, nem lehet, hogy magyar földön idegen hadsereg még egyszer megvesse lábát! Menniük kell, muszáj, olyan erő űzi földünkről e hadat, mint a függetlenségét óvó nemzet lobogó gyűlölete! így igaz, ezt igazolta lépten-nyomon az utca, amig a Nemzetitől a Zuglóba gyalogosan kiértem. Miért e féktelen gyűlölet az eddig magát "felszabadítónak", "barátnak" tudó hadsereg katonája iránt? Gondolataim, érzéseim kavargó örvényéből tömör, kényelmes válasz igyekszik kiemelkedni magyarázatként: a leleplezett, szétzúzott sztálinizmus-rákosizmus keserű utóhatása. Óh, de egyszerű lenne így zárőpecsétet nyomni egy átkos évtized tömegkábító ópiuma után! "Tömegkábítás"? -itt mégis megállók, mert úgy érzem, találóbban nem sűríthetném válaszba a Magyar Október szörnyű napjainak politikai és gazdasági okait: kimondatlanul hirdeti a legtömörebb magyarázat mindazt, amiért embertömegek meg- alázottan, jogfosztottan voltak kénytelenek élni hosszú évekig, félve egymástól, sok esetben még önmaguktól is. A fájó, mégis nagyszerű élményektől terhes nap után elfáradva otthonomban határozott választ adok még gyermekemnek, aki már édesdeden alszik, akinek álmára a magyar forradalmi ifjúság, honvédség, rendőrség fegyverei vigyáznak:-Nem, nem látsz többé dübörgő, tűzet okádó szovjet tankot kislányom! Mennek, döbbenten, bizonyára józanodva a nagy orosz föld fiai önön kábulatukból, azon az úton, amelyet a lengyelek, de legtisztábban mi magyarok mutattunk nekik! /Függetlenség, 1956. október 31./ Szóka István Az Ötvenhatos Hősök emlékoszlopa a 301 -cs parcellában. Fotó: Lezsák Sándor
