Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-10-01 / 10. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. október Hát hiába őrizte a lángot és ápolta híven a forradalmi szabadságharc emlékét az emigráció? Hiába vállaltuk érte a mellőzést, a kirekesztést, viseltük el a legkülönfélébb zaklatásokat és vállaltuk, hogy nem mehettünk el Anyánk betegágyához és hogy nem kaptunk vízumot még a temetésére sem? Mert feketlistán voltunk a Belügyben és számontartották nevünket a határőrségeken. De nem mindenkiét. Mert akadtak már a legsötétebb pártállami időkben is, akik össze tudták egyeztetni 56-os mivoltukat és múltjukat a rendszer igényeihez és elvárásaihoz való alkalmazkodással. Ezek voltak a rendszerrel szolidáris szétszórtságiak, akik nehogy megbántsák a rendszer érzékenységét, még az emigráns szót is megtagadták és törölték a szótárukból, mert annak ügye politikai meilékzöngéje van. Ezzel szemben korlátlanul utazhattak haza, ha akartak, meghívták őket díszvendégnek ilyen-olyan konferenciákra és ők is hívhattak látogatókat otthonról, míg a "közönséges" emigránsok, akik eljártak az ötvenhatos ünnepségekre és kitűzték kabárhajtókájukra a gyászszalagos lyukas zászlót, még testvéreiket sem hozathatták ki. Az útlevélosztályon visszadobták a kérelmüket: "Kiutazása közérdeket sért" dodonai indokolással. Igen, létezett egy szűk kör, egy magát elitnek kikiáltó és időnként ködös ideológiákat is gyártó kisszámú társaság, amelynek tagjai bármikor hazautazhattak és ha ők hívtak meg valakit, azt biztosan kiengedték Amerikába. Ahol időnként összejöttek és mindenről beszéltek, csak egyvalamiről nem: 1956 igazságáról, a forradalom vérbefoj- tásáról, Kádár gyalázatos árulásáról, a bosszúkorszak akasztófáiról és arról, hogy a szabadságharc legyőzetve is győzedelmeskedett, mert a kommunizmus rozoga építményének alapjai először 1956-ban rendültek meg és a szovjet rendszer akkor kapott olyan sebet, amit soha többé nem hevert ki. Nem, erről ők nem beszéltek, mert ez szerepelt a hallgatólagos megállapodásban, de nem is kívánták, nem ezért dolgoztak. Ők hosszú távra rendekeztek be, egy olyan glóbuszon, ahol a két szuprehatalom atomrakétáinak kölcsönös fenyegetése a viszonylagos egyensúly állapotában lebegteti a világot és annak egyik felén a Pax Sovietica temetői csöndjében élnek népek embermilliói, akiknek legjobb beilleszkedniük az adott keretek közé, mert ez úgyis örökké tart. Ez a berendezkedés megfelelt nekik és nem is akarták azt megváltoztatni, egészen egyszerűen azért nem, mert tudálékos kishitűségükben el sem tudták képzelni, hogy a valaha is megváltoztatható lehet. És aki ezért harcolni mert, akiben volt bátorság kimondani, hogy a kommunizmusnak pusztulnia kell, azt hőbörgőnek, álmokat kergető fantasztának nevezték. Nem vették észre a jámborok, hogy tóparti reménykedésük az igazi ködevés, a sehová sem vezető reménytelen köldöknézés és nem döbbentek rá, hogy ők nem mások, mint eszközök a rendszer kezében, reklámfigurák, akik azzal, hogy hallgatnak "56-ról és azt a látszatot keltik, hogy már szabadon lehet utazni ki is, be is, a rendszer iránt keltenek bizalmat külföldön, Kádár kezére játszanak és a kommunisták szekerét tólják. Ráadásul nevüket adják "56 lejáratásához, elszürkítéséhez, eszméinek felvizeséséhez. Ők ellenállás nélkül behódoltak, anélkül hogy a legkisebb szembenállást mutatták volna a hatalom felé. Sokat elárul, ha végignézzük azok listáját, akik a pártállami időkben meghívást kaphattak Amerikába és ki is engedték őket: vajon találunk-e közöttük egyetlen olyan történészt vagy írót, aki akár Nyugaton, akár otthon keményen kiállt "56 igazsága mellett és megbélyegezte azokat, akik leverték a forradalmat, majd janicsárszerepre vállalkoztak? Csakis olyanokat láthattunk köztük, akik némaságukkal, cinkos hallgatásukkal támogatták a konszolidáció Nyugaton terjesztett legendáját, beilleszkedésükkel alátámasztva a kádári propagandagépezet munkáját és kompromittálva 1956 eszméit. A nemzeti emigráció éppen ezért mindig távotartotta magát ettől a kisszámú és kishitű körtől, melynek tagjai ma nem átallanak holmi érdemekre hivatkozni. Ez otthon sokakat megtéveszt: de aki az emigrációt azonosítja velük, az nemcsak alapvető tájékozatlanságot árul el, de meg is sérti azokat, akik sohasem adták fel az elveiket és annak mindig minden következményét vállalták. Én azt hiszem, ezeknek a diktatúra évtizedeiben magukat átmentett, majd a rendszerváltás óta mellüket döngető "forradalmárok" kártékony kaméleonmentalitása juttatta oda "56 emlékét, ahol ma van. Mert az évtizedes összefonódások, a ki nem mondott, de a kölcsönös lekötelezettségből folyó kéz kezet mos beidegződések miatt nem mer senkisem fellépni azok ellen a bűnösök ellen, akik 1956-ban, előtte és utána vétkeztek a magyar nép ellen, ártatlanokat kínoztak és akasztottak. Nem meri senki nyíltan követelni a bűnösök felelősségrevonását, mert mindenki besározódott és nem tudja, más mit tud róla? És mi van, ha valaki beszélni fog? Akinek nem tiszta a lelkiismerete és a félelem, a meghunyászkodás évtizedei kilúgozták leikéből a számára ma már csak terhet jelentő eszmék igazi tartamát, az szívesebben hallgat a múltról, mint mások vétkeit firtassa. Ki tudja nem vall-e egyszer valaki őrá is? Hogy 1956 emléke otthon elszürkült és a dátum ma már nem dobogtatja meg a szíveket, mint ahogy megdobogtatta a miénket harminc éven keresztül, annak oka elsősorban az, hogy akiknek ma otthon "56-os múltjuk van, azok legtöbbje már régen elveszítette a jogot arra, hogy hivatkozhasson erre a múltra. Ez a huszonhetedik októberi évforduló, amit idegenben töltök és ha visszatekintek az elmúlt évekre, úgy érzem, akkor sokkal könnyebb volt a forradalom emlékéről írni. Mert még volt lelkesedés, de főképp még volt egy cél: harcolni a kommunizmus ellen azért, hogy hazánk felszabaduljon, hogy megszűnjék az idegen megszállás és a magyar nép szabadon választhassa meg azt a rendszert, ami alatt élni akar. S amikor ezt elértük, amikor úgy éreztük, hogy évtizedes munkánkat és küzdelmünket siker koronázta, azt kellett látnunk, hogy otthon egy kiégett, kiábrándult, önmagával meghasonlott társadalom él, amelynek még azon tagjai sem képesek feloldódni "56 eszméinek tiszteletében, még azok sem tudják a jövőt a forradalom nemzeti egységet öszekovácsoló szellemében elképzelni, akik az október 23-i tüntetésen még együtt meneteltek a pesti utcán, együtt tüntettek a Rádiónál és
