Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1996-07-01 / 7-8. szám

10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. júl- aug. csak Dávid-csillagos zászlókat fügegsztettek ki a rendezők, igaz, ilyenformán nem törik meg a harmonikus színhatás, mert a párkányon végig kék és fehér léggömböket helyeztek el." Akkor most mi, melyik ország jelenti a "hazát"? Melyiknek a színvonalát akarják emelni, s melyiket akarják — akár a má­sik rovására is! — szolgálni? Számomra, mint ahogy a beszá­molót író számára is, világos: a két-két magyar zásdó csak jel­zés arra, hogy ezek a bőgatyások, ezek a fütyülős barackot ve- delők még úgy hiszik, uralják ezt a szűkre szabott területet, amit mi, Dávid-csillagainkkal is kifejezve, magunkénak tu- unk, mert elfoglaltuk, s a jövőjét is birtokolni fogjuk! Hogy miből vélem ezt? Nézzük tovább a Szombat c. lapot: "Az oktatás 15 éves. (Nem 6+6 és nem 10+2!) A struk­túra a gyermekek pszichológiai fejlődését és a zsidó hagyo­mányt egyaránt követi." Vagyis a Talmud "szemet szemért, fo­gat fogért" eszméjét mindazokba a zsidó gyermekekbe is bele­nevelik — már 3 éves kortól —, akikbe esetleg a szülők, ma­gyarnak vallván inkább magukat, nem nevelték bele. "A nagy óraszámban tanított angol és héber mellett felvehető az olasz, a famcia és a német nyelv is." (Ki hány nyelvet beszél, annyi ember. Vajon magyart is tanítanak ebben az iskolában...? S vajon a nem zsidó magyar gyermekeknek is tanítanak — in­gyen, iskolaidőben! — ennyi idegen nyelvet? Nem ezt ta­pasztaltam otthon saját gyermekemmel. S.I.) "Az épületben 24 tan- és szaktanterem (természet- tudományi, számítástechnikai, művészeti, laboratórium) mel­lett tornacsarnok, zsinagóga, aula, 12 ezer kötetes könyvtár és olvasó található." "A fővárostól Székely Gábor közreműködésével 99 évre ingyen bérbe kapott telken álló iskola felépítéséhez R.S. Lauder ötmilliárd dollárral járult hozzá. ..." ötmilliárd és az "ingyen bérelt", ugyancsak sok milli- árdot érő hatalmas, természetvédelmi területi telek... (Székely Gábor vallásos zsidó volt főpolgármester-helyettestől!) Ma­gyarország, vagyis 10 és fél millió ember adóssága 30 milliárd dollár körül mozog. Tessék összehasonlítást végezni! Mi mennyibe kerül és mi mennyit ér. A jövő számára... De ez még mind nem is lenne baj, ha Magyarországon nem zárnák be tö­megével az iskolákat, amelyek nem 24, de sok esetben még 8 tantoroméi sem rendelkeznek, s nem bocsájtanák el ugyan­csak tömegével a pedagógusokat. Akik már hosszabb ideje amúgy is éhbérért dolgoznak. Ma már nem a nemzet napszá­mosai ők, hanem a liberálbolsevizmus rabszolgái és kiszolgál­tatottjai. Megélhetésükért disznót hizlalnak és kertet kapálnak, vidéken nem egy esetben napszámba járnak! Mert a magyarok tudása és a magyar gyermekek képzése-tanítása "elértéktele­nedett". Nem fontos! Lehetetlenné tették. Eközben — az En­cyclopaedia Britannica utolsó évkönyveiben már nem is létezik vallásos zsidóság Magyarországon! Tilos felmérni, hányán vannak! Állítólag — a holocaust következtéből, amit a ma­gyarok nyakába szeretnének varrni — rendkívül kevesen. Saját bevallásuk szerint úgy 90 ezren, a Britannica szerint 1%-nyi- an. Csakhogy ez majdnem megegyezik a vallásos zsidók be­vallott számával. De hol vannak akkor a vallástalanok, akiket — ha Rákosiról-Gerőről-Révairól-Farkasról vagy Péter Gábor­ról, Kun Béláról esik szó, maguk szeretnek "nem zsidónak" ti­tulálni? És ha valóban csak mintegy 100 ezren vannak össze­sen, (a nagy iramú bevándorlásról nem szeretnek tudomást venni, sem a grúz, sem az ukrán, sem az izraeli zsidók eseté­ben), vajon miért van szükség ezer gyermeket befogadni és ki­válóan képezni képes iskolára — természetesen a többi, vissza­kapott vagy azóta létesített iskoláik mellett? Akkor, amikor a lexikonok szerinti 92,9%-os keresztény többség egyházi isko­láit nemcsak nem adják vissza (Horn Gyula újabb 10 évre sze­retné kitolni az antalli törvény végrehajtásának időszakát, miközben az egyházakat már amúgy is "mérsékletre" szólí­tották fel, vagyis az államosítással elrabolt javaiknak csak tö­redékét igényelhették vissza!), hanem az azóta visszaadottakat és azóta létesítetteket is minden eszközzel ellehetetlenítik, sőt üldözik. Példa erre nemcsak a dabas-sári Szent János Kato­likus Iskola esete, de a Piliscsabán orosz katonai laktanáyból, nem állami pénzen létrehozott Pázmány Péter Katolikus Egye­tem is, amely 80 ezer forint fejenkénti állami támogatást kap, miközben az állami egyetemeken tanulók 300 ezer forintot kapnak. Pedig az előző is államilag elismert diplomát ad — csak persze magasabb szintű tudást biztosít. Ez pedig túl nagy bűn ma a Lauder-félék szemében. A tények mutatják ezt, nem én - nemcsak én - mondom-látom. Palesztin írja a nyílt nap után: "A Zsidó Ügynökség magyarországi szekciójának vezetője bemulatja az asztalnál ülő személyiségeket. A legjobb izraeli egyetemek és főiskolák küldték el korteskedni képviselőiket a sulibörzére. Dékánokat, professzorokat, címzetes egyetemi tanárokat. Egymás után emelkednek szólásra, majd' mindegyikőjük beszél magyarul. Először nyugtató szavak a szülőknek: Izraelben még soha nem történt merénylet oktatási épületben. A mozik, színházak is biztonságosak. Nem kell félteni a gyermekeket. Izraelben há­romszázezren tudnak magyarul, jól ismerik a bevándorlók kez­deti nehézségeit. Nem hagynak magára senkit, mindenki meg­találja a helyét. Szefárd és askenázi, afrikai és közép-európai, hívő és nem hívő egyaránt. Az eszme összeköti a zsidókat. Ezért csodálatos a fejlődés, amely elsőrorban az oktatásnak köszönhető. Izrael szellemi nagyhatalom. Szabadság van és demokrácia..." Igen, mindenki tudja, hogy ma a tudás a legnagyobb hatalom. P. Drucker, a világ talán legismertebb USA-ban élő, osztrák származású vezetési szaktekintélye írta le ("A kapita­lizmus utáni társadalom", 1993.): "Ma az egyedüli igazán ér­tékes erőforrás az egyén és a társadalom részére a tudás. Tu­dással mindent meg lehet szerezni." így igaz! S talán éppen ezért mondta a Lauder-iskola megnyitóján Göncz Árpád: "Ma a jövőt ünnepeljük. Remélem, lesznek majd közietek Nobel-dí- jasok.." Göncz a jövőt ünnepelte, de non a magyar jövőt! Még egyetlen szava sem volt ugyanis a magyar iskolák bezárá­sa, a magyar pedagógusok elbocsátása ellen. Egyetlen szava sem volt a sorra bezárt kutatóintézetek megmentéséért, az egyetemi tandíj bevezetése ellen, az egyetemi kutatóintézetek és gyakorló klinikák bezárása ellen. Egyáltalán: még egyetlen szava sem volt a magyar jövő érdekében. Nekem nyilatkozta (az akkor még javában létező Katolikus Magyarok Vasárnapja számára készített interjúban) a magyar meghurcoltak kárpót­lásáról feltett kérdésemre: "Történelmi jégverés ellen nincs biztosítás!" Most, amikor a zsidóság teljes kártérítése van te­rítéken a teljesen kifosztott, gazdaságilag is tönkretett, a vég­telenségig eladósított és elszegényített országban, nem hal­lottam tőle ugyanezt, de még hasonlót sem! Hogyan is írta Pa­lesztin? "Az eszme összeköti a zsidókat"... A zsidók teljes kárának megtérítése eldöntött tény. A Szombat egy év eleji száma ad arról tudósítást, amikor is Isráel Singer, a Zsidó Világkongresszus főtitkára személyesen ment

Next

/
Oldalképek
Tartalom