Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-06-01 / 6. szám
1996. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 21 Magyar tájak MAGYAR TÖRTÉNELEM MAGYARORSZÁGI VÁRAK XXXVIII. SÁTORALJAÚJHELYI VÁR Története: Az egykori várnak már csak nagyon csekély falmaradványát, szinte csak egy-két kövét láthatjuk. A gyepszinten azonban az egykori falak nyomvonala a terepalakulatról leolvasható. Ez volt az a vár, amit szinte napjainkig Sátoraljaújhely várának ismertek és tartottak, de egyes kutatók állítása szerint itt valójában nem az Újhelyi vár, hanem az Árpád-kori, egyben a késő középkori sárospataki vár állt. SZERENCSI VÁR Története: Szerencs már a korai feudalizmusban is jelentős tranzit (átmenő) forgalmat bonyolított le. Ősi "kapuváros" volt, ahol jelentős kereskedelmi és stratégiai utak találkoztak. így pl. a Tokaj felől érkező erdélyi sóút Szerencsen át vezetett Pest-Buda felé, ezenkívül a Hegyalját feltáró ősi út és a Lengyelország felé vezető, majd a Hernád-völgyben folytatódó út innen indult. Ez a forgalmi helyzet indokolta a vár építését. Nagyon érdekes a vár helyének megválasztása. A legtöbb esetben egy természetes magaslatot jelöltek ki várépítésre. Itt azonban a vár a táj legalacsonyabb, többnyire mocsaras részén, a Köves- (vagy Árpád-) hegy déli előterében - ott ahol langyos, timsós források fakadtak -, valószínűleg mesterségesen feltöltött szigeten épült. Széles vizesárok vette körül, amelyet a feltörő természetes források tápláltak. Délről és délkeletről a vizesárok védőrendszerét egy jelentős kiterjedésű mocsár növelte. Fontos telepítőtényező volt még a helyben található építőanyag: a kvarcit. Nem messze a vártól, a község északi oldalában a borospincék felett ma is láthatjuk azokat a hatalmas hid- rokvarcit tuskókat, amelyek a jégkorszak idején a feltörő gejzírekből, szökő hőforrásokból rakódtak el. Ez a kemény, ellenálló kőzet kiválóan alkalmas volt várépítésre. Tehát a természeti-földrajzi tényezők a társadalmi-gazdasági okok mellett jelentős mértékben befolyásolták a vár helyének megválasztását és az építkezés módját A város központjában, az egykor szép, ápolt parkban, ma sajnos, igen megritkított ligetben áll a szerencsi vár. A vár eredetileg a bencések apátsága volt. Első említése 1247-ből származik. Ekkor IV. Béla egy adománylevélben írt a szerencsi Péter Pál bencés apátságról. Az apátság alapítója ismeretlen. 1275-ben a Bogát-Rad- vány nembeliek visszakapták az apátságot, amiből arra következtetünk, hogy már korábban is az övék lehetett - esetleg ők lehettek az alapítók. A Bogáth-Radvány nemzetség tagjai Zemplén megye tekintélyes földesurai voltak. Szerencsen kívül az övék volt: Berethő, Cselej, Izsép, Kéza, Körtvélyes, Lasony, Luc, Medgyaszó, Mérk, Morva, Rá- kócz, Sóskút, Szada. A XV. század végén Szerencsnek városi jogai voltak. 1497-ben pedig a szerencsi apátság tizedét is a tokaji várnagy szedte. 1507-ben Szikszói Péter volt a kegyúr, majd birtokait egyideig Bebek Ferencnek engedte át. A XVI. század közepén Tokaj-Tállya és Szerencs várai az erdélyi utak biztosítása érdekében igen jelentősek lettek. Ezért űzte el 1556-ban a szerencsi apátot Németi Ferenc tokaji várparancsnok, és az épületet megőrizve azt Tokaj elővárává alakíttatta. Nagy szüksége volt az erősség megszerzésére a császárnak is, és ezért Balassa Menyhérttel elfoglaltatta azt. 1583-ban Rudolf király Rákóczi Zsigmond egri kapitánynak elzálogosította a várat. 1603-ban már Rákóczi Zsigmond örökös birtoka, és ezáltal tulajdona visszaszállt a Bogáth-Radvány nembeliekre. Rákóczi Zsigmond újra bővíttette a várat, és itt rendezte be székhelyét; itt kiáltották ki erdélyi fejedelemmé. A várban tartották a szerencsi országgyűlést, amelyen Bocskai Istvánt Magyar- ország fejedelmévé választották. Bocskai Szerencset királyi várossá emelte. 1644-ben rövid ideig újra császári kézbe került a vár, de Kemény János visszafoglalta. 1661-ben császári sereg táborozott a vár alatt, a tábort erős sáncművekkel vették körül. 1672-ben ismét királyi tulajdon, 1678-ban őrsége osztrák és a kassai császári főkapitány irányítása alá tartozott. Thököly Imre parancsára Teleki Mihály 1680-ban megtámadta és elfoglalta a várat, de 1685-ben újra a császáré lett. A szatmári békéig (1711) Szerencs a Rákócziak birtoka volt. A fejedelem vagyonának elkobzása után a várat lefoglalta a kincstár, az uradalom fele azonban Rákóczi Júliáé maradt. Zálogosítás és eladás által később a Szirmaiak birtokába került. A Szirmai család még a század elején is lakta a vár egy részét az Almásiakkal együtt, akik ugyancsak részbirtokosok voltak. A várnak éppen a legrégibb része, a magja - bár átalakítva — megmaradt. Ebből és egy 1661-ből származó helyszínrajzból — amelyet Szicha Lukács György császári mérnök készített - megközelíthetően felvázolhatjuk a vár építéstörténetét. A bencés apátság, amelyből a szerencsi vár kialakult, mocsaras vizenyős vidéktől körülvett szigetre épült. (A sok mesterséges feltöltés miatt a mai viszonyok már megváltoztak.) Az apátság épülete előtt egy négyszögletes épülettömb volt, egy ugyancsak négyszögű udvar körül. Az udvart körös-körül emeletes, boltozott, nyitott, árkádos folyosó övezte. Ez volt a szerzetesek kerengője. Az épülettömb keleti oldalán állt a kápolna. A kapubejáratot a déli oldalon, a mocsáron keresztülvezető hidon lehetett megközelíteni.
