Amerikai Magyar Újság, 1996 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1996-05-01 / 5. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1996. május MAGYARORSZÁGON SZABAD A SAJTÓ? Csak ott van szabadság, ahol szabad a sajtó. Több mint kétszáz éve fogalmazták meg ezeket a gondolatokat. De vajon Magyarországon van-e sajtószabadság? Igen van, mondaná rá az ember, hiszen az ország független, nagyhatalomnak nincs kiszolgáltatva, demokratikus úton választott parlamentje van. Mégis újra és újra visszatérő kérdés, ami idehaza van, az valóban sajtószabadság? SOÓS GÉZA Néhány éve, évtizede a sajtó feladata a hivatalos ideológiának terjesztése volt, még olyan formában is, hogy a napi híreket is ennek szolgálatába állították. Ideoló- gizálva volt az egész hírközlés és ezen belül a médiák. Nem illett és nem volt ajánlatos kilógni ebből a sorból. Mind ebből következik, hogy a tollforgató emberek kiválasztása, szelektálása nagy körültekintést igényelt. Főszerkesztő, szerkesztő csak hithű kommunista lehetett, és a szakma "jóhírnevéhez" hozzátartozott a munkatársak egypárthoz való tartozása. Az urak és a hölgyek többsége elfogadta ezt az akol szellemet, és az a néhány renitenskedő, aki ágálni próbált, vagy egyszerűen másként gondolkodott, az hamar az utcán találta magát. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a szakmából hiányoztak a tisztességes toliforgatók, csak ők nagyon kevesen voltak és szerepük nem volt igazán meghatározó. Ugyanakkor volt egy bizonyos ellenzéki mag, melyre a hatalom a díszpinty szerepét osztotta. 1990 után megváltozott a helyzet. Szabad lett a sajtó és ekkor a sok nyúlból egyszerre oroszlán lett. Most már bíráltak, kritizáltak, mocskolódtak és gyaláztak kedvükre. Egyszerre olyan bátrak lettek, olyan vehemenciával estek neki a szabadon választott kormánynak, hogy ez tőlünk nyugatra megütközést keltett. Ugyanis nem csak a kormányt sikerült lejáratniuk, hanem az országot is. Ehhez a disznósághoz még a köztársasági elnök is partner volt. Az Antall, majd később a Boross kormány is megpróbált gá- tatvetni ennek a gyalázkodó folyamatnak, mire a szociál- liberális sajtóvigécek az utcára vonultak és kékszalaggal a keblükön a sajtószabadságot féltették. Mindezt tették azok, akik negyven éven keresztül hivatásszerűen hazudtak és prostituáltjai lettek a szakmának. A gyalázkodás, a hazu- dozás mellett a hamisítástól sem riadtak vissza. Gondoljunk csak az Objektívre, és arra a bizonyos megvágott szalagra. Szó nincs arról, hogy az előző kormány nem követett el hibákat. Követett el és bele is bukott. Az is igaz, hogy a mozgástere csekély volt és még ott is az útjába álltak. A Mérleg utcából, a Köztársaság térről irányított médiák negyven éven át szinte folyamatosan össztüzet zúdítottak a keresztény-konzervatív kormányra. A sajtószabadság akkor azt jelentette, hogy szabadon, gátlástalanul lehet mocskolódni és ha valaki ezt szóvá meri tenni, annak a képébe lehet mondani, hogy veszélyben a sajtószabadság. Dohány utcai vigécek a hírhedt kékszalaggal gyalázkodtak, mert számukra ez jelentette a sajtószabadságot. 1994-ben eljött a hatalomváltás. Érdekes módon hirtelen csend lett. Mintha vicsorgó ebekre, ha rárivall a gazda, fülüket, farkukat behúzva visszavonultak. Már csak vakkantgatnak. Ez a vakkantgatás sem annak szól, hogy az új hatalom a hazugságok halmazán keresztül tért vissza a hatalomba. Arról is csönd van, hogy két év alatt az ország most már valóban a hárommillió koldus országa lett. Nyugdíjasok nem tudják kiváltani életmentő gyógyszereiket és ebbe sokan belehalnak. Gyerekek százezrei éhesen ülik végig az iskolai órákat. Az abortuszok száma magasabb mint, az élveszületetteké. A rendőrséget ismét politikai célokra próbálják felhasználni. Magyarország a banánköztársaságok szintjére süllyedt. A férfiak várható életkora Szíriával egyezik meg. De minderről a sajtó többsége cinkosan hallgat. A szakszervezetek volt lapja, legnagyobb ellenségének nem a nyomort, a kilátástalanságot, a megnyomorított milliókat, az ország kifosztását tartja, hanem Csurkával és a MIÉP-pel példálódzik. A tévét és a rádiót sikerült tökéletesen megtisztítani mindentől, ami magyar, ami keresztény, ami érték. Az elektromos médiákban a másság elfogadása címén, hetente ránk vigyorognak a buzik, miközben a vak emberekről vagy a mozgássérültekről szó sem esik. Az írott sajtó nem tükrözi a társadalom politikai tagozódását, hiszen közel 90 százaléka kormánypárti, vagy a kormányhoz közelálló. A maradék tíz százalék a túlélésért küzd. Ma idehaza egy újság csak úgy tud talpon maradni, ha hirdetést tud szerezni. Nagy hirdetők a pénzintézetek, a biztosítók, közintézmények, utazási irodák és a hazánkban megtelepedett nemzetközi vállalatok. Ezek pedig ellenzéki lapokban nem hirdetnek. Ha mégis megtennék, az igazgatót rövid úton eltávolítanák pozíciójából. Szemünk előtt lebeghet a KORDAX példája, mely megpróbált a nemzeti erők mellé állni és az adóhatóságokon keresztül széttaposták. Egyszer az Új Demokrata hetilap, hogy rávilágítson a valóságra, átvette az egyik banknak a hirdetését és egy egész oldalon ingyen hirdette. Az igazgató kétségbeesve tiltakozott és bírósággal fenyegetőzött. Nem csodálkozom rajta, az állásáról volt szó. Az Új Magyarország vergődik, mivel alig van hirdetése. A hatalmi elit így próbálja elhallgattatni. Tőle kisebb példányszámban megjelenő, alacsony színvonalú napilap oldalakon keresztül hirdet. A hatalom így próbál megszabadulni azoktól a lapoktól, melyek nem tesznek lakatot a szájukra. Ezeknek az újságoknak naponta meg kell küzdeniük egzisztenciájukért, puszta megélhetésükért. Ugyanakkor létezik egy bértollnok elit, mely luxus életszínvonalon él. Időnként kitüntetik egymást, különböző díjakkal. A tévében mint újságírók szerepelnek és többségében csak ők kapnak ott megszólalási lehetőséget. Ma nem sikk nemzeti keresztény-konzervatív újságírónak lenni. Lapjaik szinte belénk súlykolják, hogy milyen nagyszerű emberek ők, meg a liberálisok, a buzik, a zsidók,
