Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
1995. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 27 mek, munkanélküliség, kivándorlás következtében - dinamikusan csökkeni fog. A magyarság demográfiai helyzetéről Mimics Károly író, szociológus tartott előadást, melyet teljes terjedelmében hírlevelünk rendelkezésére bocsátott. A bemutatkozást Voltunk-maradunk címmel, irodalmi összeállítás színesítette, Krekity Olga rendezésében. A hangulatos folklórműsorban Bács- kerícs, Horgos, Gombos, Doroszló, Csantavér és több más délvidéki falu népművészetét mutatták be, Szollösy Vágó László vezetésével. Hajdú Demeter Dénes Átadták a forgalomnak Budapest hetedik közúti Duna-hidját, az új egyenlőre még névtelen Lágymányosi hidat, mely közvetlenül a déli összekötő vasúti híd mellett épült. A hidat eredetileg arra szánták, hogy a Csepel-sziget felső csúcsára és Buda lágymányosi környékére tervezett világkiállítás látogatói számára jelentsen autós- és gyalogos összeköttetést. A kétszer két sávos autópálya mellett gyalogos forgalom részére is van hely a hídon, de a villamospályát pénz hiányában a felavatásig még nem építették ki és egyenlőre autóbuszvonal sem vezet át rajta. A 490 méter hosszú híd eddigi költségei 16 milliárd forintra rúgnak. Alig nyitották meg a forgalom számára a hidat, máris korrupciós botrány illata lengi körül az új létesítményt és környékét. Állítólag a hídról levezető utak kiépítése, pontosabban az érintett ingatlanok kisajátítása körül történtek visszaélések. Azt beszélik, Horn Gyula ezekkel kapcsolatos mende-mondák miatt távolmaradt a hídavatási ünnepségről és máris utasítást adott arra, hogy vizsgálják ki az ügyet. raboltak bennünket! Újabb rohanás. Mindössze negyven perc telt el. Fényes nappal. Az ablak tokostól kitépve, a lakás viszonylag ép. A videót vitték el. A gyerekek fényképezőgépeit. Ezt. Ennyit. Ezért? Ez valakinek megérte? Nem emberi állapot. Nézünk egymásra a raktárban. Szégyellem, hogy semmi vigasztalót nem tudok mondani. Mit mondhatnék? Mindketten tudjuk, a gyerek él. De azt is tudjuk, hogy ezt soha nem lehet elfelejteni. Ez a történet olyan szörnyűséges, mint egy ógörög tragédia. Csak a fenség hiányzik belőle. Mint magából a raktári helyzetből. Szégyellem, hogy itt vagyok. Szégyellem, hogy azért jöttem, mert szükségem volt valamire. Ócska kis pénzügyek. Áru. Számla. Fizetek. Még szerencse, hogy a feleséged nem hallgatott rád, és elment a kórházba. Ha otthon találják, megölik — mondom. Lehajtott fejjel bandukolok haza. Nincs kedvem semmihez. Aztán majd jön a hétfő, s a politikusok újra szónokolnak a parlamentben. Azt hiszik, megvan még az ország. Pedig ennek a társadalomnak már csak a látszata van meg. Más ország. Más nép. Ez a vég. P.G.I. Pesti életkép... EZ A VÉG! * Barátomnak viszonylag jól menő üzlete van a főváros egyik forgalmas pontján. Bőven lehetnek irigyei. Az irigyek ugyanis csak a vevők sokaságát látják, de azt nem, hogy benn nem feltétlenül azért vannak sokan, mert kint, a járdán is sokan vannak, hanem mert itt lényegesen olcsóbb a mindig szép áru, mint másutt a csúnyább. Azt sem látják, hogy a gazda — munkatársaival együtt — napi tizenöt órát dolgozik, s egyetlen pihenőnapjuk van, a vasárnap. Kisvállalkozó másképpen nem maradhat talpon; főképpen, ha tisztességes. Megesik olykor, hogy vásárlás közben hátul, a raktárban, elbeszélgetünk. Nem volt tehát rendkívüli a mostani eset sem. Szóltak, nézzek be. Barátom magába roskadva ült. Dyennek még nem láttam a hatalmas, máskor mindig vidám embert. Szinte könnyezve mesélte a történetet: néhány napja őrjöngve, sikítva hívta fel telefonon a felesége, hogy gimnazista fiuk balesetet szenvedett, agysérülése van, s az egyik nagy kórház baleseti sebészetére szállították. Most telefonált neki X. Y. doktornő, aki előbb megkérdezte van- e ilyen nevű fiuk, aztán mondta el a tragédiát. Ha még élve akarják látni, azonnal rohanjanak. Barátom arra kérte a feleségét, várja meg, néhány perc múlva otthon van. Ilyen állapotban ne üljön kocsiba. Attól félt, egy újabb karambolban a feleségét is elveszíti. Az asszony azonban nem tudott várni. Azt mondta: a kórházban találkoznak. A férfi a közeli taxiállomáson épp egy ismerős taxist talált. Percek múlva már a kórházi osztályon voltak, ahol hiába keresték a doktornőt, ott ilyen nevű orvos nem dolgozik. A gyereket se hozták ide. Gyors telefon a mentőkhöz, keresés, örökkévalóságnak érzett másodpercek, s aztán a válasz: a mentők sehová sem szállították a gyereket. Ez a legrosszabb. Tehát már kórházba szállítani se lehetett... Ott állnak ketten egy kórházi helyiségben, minden idegen, s ott kell megtudniuk, hogy... Talán fel kellene hívni az iskolát. Az iskolatitkár zokog, amikor meghallja a történetet. Jön az osztályfőnök: — Apuka, a fia bent ül az osztályban. A haja szála sem görbült. Hát akkor? Barátom ocsúdik elsőként, a tragikus boldogságból: — Anyukám, ki
