Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-12-01 / 12. szám
1995. december AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 25 NÁDAI LÁSZLÓ: ÜZENET A TÖMEGNEK Az öntudatától megfosztott magyarság felgyorsulva tűnik el a nagy európai olvasztótégelyben. Sorsának új, számára idegenvérű irányítói kijelölték útját, s jellemző arcvonásait feledve, hangtalanul asszimilálódik a tömeggé formált masszához. Órái megszámláltattak és feltételekhez kötve éli létének utolsó perceit. Feloldódva az egykor majd Egyesült Európának nevezett zagyvalékban, már nem fogja érzékelni, amint a történelemnek, kultúrának, nyelvnek és határoknak teljes megszűnése által végérvényesen felis- merhetetlenné válik egy, a kiválasztottakból álló központi hatalom mozgatta rabszolgahalmazban. A média sugározta üzenetdömping teljesítette küldetését: ténylegesen sugárzóvá vált. A radioaktív információ alattomosan, színtelenül, szagtalanul, észrevétlenül szivárog be az agyak tekervényeibe, rákfenéjével megfertőzve, megsemmisítve a tudat talán még felébreszthető utolsó szikráit is. A magyar nemzet szilárd pajzsként törte meg az iszlám hódítók menetét. Népek masszájának áradása soha nem csaphat át nemzetből alkotott gáton. A hatalomra törőknek más módszert kellett alkalmazniok az ószövetségi ígéret beváltásához. Fizikai erőszakkal nem voltak képesek úrrá lenni náluk erősebb nemzeten. A tudatot kellett megbénítani! A hatalom új, könyörtelen istent szült: az irányító, tudatmegsemmisítő információt. Az agyakat elárasztó üzenet formálóerejével gyúr formátlanná. A tudatot szőnyegbombázó információözön csak látszólag különböző elemek összessége. Célja valójában mindig ugyanaz. Mindegy, hogy a liberalizmus ragályát terjeszti-e, vagy kommunistává kíván átnevelni. A lényeg bármely esetben egy: a nemzet veszítse el tudatát, azaz szűnjön meg nemzet lenni. Az információ megöli a véleményt. A média mint központi agytröszt, zsinóron rángatja a már behálózottakat. Kilúgozza az agyakat, majd saját hatalmi céljainak megfelelően mozgatja a még emberformájú, de már robotként működő egyedeket. A Gondolatrendőrség orwelli víziója idejét múlta, nincs mit ellenőrizni. A gondolkodás megszűnt! Csekk-könyvek terrorjával biztosabban ki lehet irtani egy nemzetet, mint ágyúkkal. A magyar nemzetet a Vörös Hadsereg gépfegyverei elől a másik irányba terelték - ugyanazok, akik ezt megelőzően a kommunizmus oltárán óhajtották feláldozni. A puskák csövének árnyékában több remény volt a magyarság megőrzésére. A televízió homályos, kék sugarai teljesen felszámolják a nemzetet. A folyamatosan ontott információ eredményeként már nincs tudatos, gondolkodó, érző ember, csak bamba és buta fogyasztó. Mialatt a nemzet gügye szappanoperákon izgul és idiótáknak való reklámokat bámul, kisimulnak agyának barázdái. Az új isten új parancsot hirdet: ne gondolkozz! Legyél hülye! A manuipulált információ meghamisította múltunkat, értékeinket, ellopta vágyainkat, jövőnket. A nemzet lezüllik, irányított tömeggé válik. A teljes pusztulástól csak néhány lépésnyire vagyunk. Ez a néhány lépés azonban még elválaszt a tömegben való teljes feloldódástól. Hiába írják láthatatlan kezek Regnum Marianum falára: Mene, Tekel, Ufarszin. Ugyanis nem adjuk fel! Keresünk, s találni fogunk legalább tíz igaz magyart. Ennyien akár a nemzetet is megmenthetik. KÉT KELETI...? A Tankönyvkiadó Vállalat 1987-ben a középiskolák részére Honvédelmi ismeretek címen egy kötetet adott ki. Az egyik fejezet szerzője, Keleti György az alábbiakat írta. "A fejlett tőkés államok terveik megvalósítására agresszív katonai tömböket hoztak létre, melyek közül elsősorban a NATO a világbéke legfőbb veszélyének tekinthető. Nincs a világnak egyetlen olyan térsége sem, ahol ne fenyegetné agresszió a szocializmusért, a társadalmi haladásért küzdő népeket és mozgalmakat (...) A katonai szolgálat teljesítésekor nem gondolkodó emberekre, hanem parancsokat vakon végrehajtó , ha kell, ölni, gyilkolni kész katonákra van szükségük, akik megvalósítják az uralkodó osztály országon belüli és határokon túli politikai és hatalmi törekvéseit." Ezzel szemben: "a Vörös Hadsereg megalakulása első pillanatától igaz ügyeket szolgál." Ráadásul "a szocialista fegyveres erők a dolgozó nép ügyét szolgálják, érdekeik azonosak a szocialista társadalom érdekeivel." Megtudjuk még, hogy "a forradalmiság olyan pozitív emberi megnyilvánulás, amely a nép, az ország, az emberiség javát szolgálja". A szerző történelmi éleslátását, felkészültségét és társadalomismeretét mindennél jobban jellemzi a következő mondat: "Napjainkban az emberiség fejlődése, jövőjének alakulása és a világbéke megőrzésének szempontjából a kulcskérdést a szocialista és a kapitalista világrendszer közötti harc jelenti, amelyben a meghatározó szerepet a szocializmus, a haladás erői képviselik." Napjaink népszerűségi listáin igen előkelő helyen szerepel egy szocialista politikus, akinek a neve történetesen ugyancsak Keleti György. Ő jelenleg az ország honvédelmi minisztere. Nem tudhatjuk, hogy a két személy - a kötet szerzője és a jelenlegi miniszter - azonos-e? Reméljük, hogy nem. Amennyiben a két személy mégis azonos, úgy a következő kérdések merülnek fel: 1. Mióta és mennyire lehet híve a kötet szerzője a NATO-nak? 2. Mikor és miért változtatta meg a véleményét? 3. Képes lenne-e Keleti György ma is különbséget tenni a szocialista és a kapitalista hadsereg között? Tudós barátaimtól pedig azt kérdezem: kik és hogyan lettek ennyire népszerűek e Hazában? És kik - és miért - tették őket azzá? És miért hagytuk, hogy mindez így legyen? - Winkler Roland, új Demokrata -