Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-11-01 / 11. szám
1995. november AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 23 A mosoly országa Egy miniszterelnök és az ő presztízse... A SZENVEDÉLY Hiába szorongatta Clinton elnök kezét Horn a Fehér Ház kertjébe befaroltatott Ikarusz mellett (ami ellen egyébként tengernyi kifogás van, elsősorban a rossz karosszériája miatt), az amerikai elnöknek eszeágában sem volt a Gyula-járműre felszállni: nemhogy jelképes utitársként nem szegődött a poszt/?/-kommunista vendéghez, hanem - mint azt tudjuk - könyöradománnyal sem felérő dollárbak- sissal küldte haza vendégét. Körülbelül olyan összeggel (320 millió, s persze kemény hitel formájában), mint amennyivel a gyereket szokták leküldeni a boltba: fiam, hozz két skatula gyufát meg egy üveg szódát... De ennél nagyobb szégyen is érte a posztó-bolsevik csapat jelenlegi kapitányát, ugyanis a szódamellé valóról - bár környezete szerint a töményhez nála nem nagyon fogy a kisérő... - New Yorkban is megkérdezték. Történt ugyanis, hogy nemzetközi sajtótájékoztatóján a semmi-eredmény előadása után szokás szerint a kérdések következtek. Ezt azonban kapitányunk már nem tartotta oly fontosnak, vagy talán az idegesség tehette de: rágyújtott. Egyedül ő. (Hasonló esetek elkerülése érdekében ajánljuk szíves figyelmébe Silla István: "Az etikett és a protokoll itthon és külföldön" c című - még éppen az utolsó pártállami évben megjelent könyv, a dohányzással foglalkozó 86. és 87. oldalát.) S nyilván jópofaságból imigyen szólott az amerikai, az ottani magyar lapok, a rádiók és tévéállomások tudósítóihoz: "Nekem már csak ez a szenvedélyem maradt." Ám azt megelőzően, hogy e tréfács- kának is rossz kiszólás viccként sülhetett volna el, az egyik amerikai magyar újságíró nyomban odavágta: "És a pia miniszterelnök úr?" S egy pillanatra megállt a levegő a teremben. Tehát itt is ismerik emberünknek ezt az oldalát... Ilyen természetű nyilvános külföldi megszégyenítésben bizonyára nem volt még része Magyarország miniszterelnökének. De ilyen miniszterelnökünk sem volt. annyi szent... (LÁ-M?) * HAZUGSÁGLÉPCSÓ A világon legalább félmilliárd olyan ember beszél folyékonyan spanyolul, aki soha életében nem járt a Panamai Állami Egyetemre. E sorok íróján kivül Bokros Lajos is köztük van. A világon legfeljebb néhány olyan spanyolul tudó ember van, aki azt hazudta, hogy a Panamai Állami Egyetemre járt, holott sosem járt oda. Bokros Lajos is köztük van. A világon lehet néhány ember, aki a Panamai Állami Egyetemre járt, mégsem dicsekedett vele. Bokros Lajos nincs közöttük. A világon egyetlen olyan miniszter van, aki azt hazudta, hogy a Panamai Állami Egyetemre járt, és nem bukott bele a hazugságba. Bokros Lajos közötte van. (Maci-Laci) FONTOS HAZAI (ÁL)HÍREK-Augusztus 20-án Göncz Árpád által kiosztott kitüntetések egy részéről utólag derült ki, hogy arany szájkosár díjak voltak.-Minden alapot nélkülöz az a hír, hogy a kormány bővítésénél szóba került Snasz Márika Rákóczi téri tünemény neve is. Állítólag ő lett volna a bárca nélküli miniszter.-Az igaszságügyi miniszter kijelentette, hogy a halálbüntetés visszaállítására nincs szükség, mivel ezt a büntetési formát bőven pótolja a pénzügyminiszter személye.-Nagy valószínűség szerint a Népjóléti Minisztérium új neve Népnyomorító Minisztérium lesz.-Gazdasági szakértők véleménye szerint a Horn- kabinet egyéves tündöklésének legnagyobb eredménye - ami az egy évet illeti -, az hogy elmúlt.-Könnyűzenei szakértők szerint a 60-as években, amikor az Omega együttes megírta a ma már klasszikus slágert a "Volt egyszer egy bohóc"-ot még nem ismerték Bokros Lajost, a jelenlegi pénzügyminisztert. /S.GJ---------------------*-------------------Apu! Miért van az, hogy egy férjnek csak egy felesége lehet? -kérdezi Ferike ügyvéd apját.-így védi a törvény azokat, akik a maguk erejéből nem tudnának védekezni. *-Anyú, flörtöltél te, mielőtt férjhez mentél? - kérdezi édesanyját bakfis lánya.-Hát, hát -jön zavarba a mama. - Flörtöltem, persze egy kicsit. —És mi volt érte a büntetésed? -kiváncsiskodik tovább a lány.-Férjhez mentem apádhoz! * Grün meghal s miután nem volt büntelen életű, rövid időre a pokolba küldik tisztulás céljából. Amint leér, az első ember, akivel találkozik, régi barátja Kohn, aki ölében egy csodaszép meztelen nőt tart. Grün elbámul.-Nahát! Ez a pokol? Ez a te büntetésed? Kohn fejét ingatja és rámutat a nőre:-Nem, nem az én büntetésem...az övé...