Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. szeptember BERTHA BULCSU: ÉLET A JÉG ALATT A természet titikzatos műhelyében készülődik a tavasz. A menyhalak násza, mely novemberben elkezdődött, s a hideg téli éjszakákon volt a legszenvedélyesebb, éppen véget ért. A csuka elindult a nádszélek felé, s ahol magáll, locsog a víz. A csuka ívása akkor is elkezdődik ilyenkor, ha a folyókat, tavakat még jég borítja. Mindez a csuka életösztönéből ered. Jól tudja, hogy ivadékainak megerősödve kell várniuk a pontyfélék, keszegnépek kései, kényelmes nászát. A kis csuka néhány hetes korában áttér a ragadozó életmódra, s csak halakkal táplálkozik. A keszegfélék gyanútlan ivadékaiból hatalmas lakomákat csap. A kényelmes, arisztokratikusabb süllő viszont gyakran elkésik az életversenyben. A keszegivadék kinő a kis süllők szájából, ezért éheznek, s előfordul, hogy egymást falják fel. Vannak csuka, süllő és moszatot nyalogató, édes kukoricát kóstolgató keszegnépek. Elkésettek, áldozattá válásra alkalmas békés populációk. Ha most hirtelen, mi- niszterestől, ellenzéki pártostól, munkanélküli kohászostól hallá változna az ország népe, vajon hová sorolnának bennünket a természettudósok? Illyés Gyula a puha diktatúrává szelídült kádári időkben írt egy terjedelmes cikket a Népszabadságban. Az írás arról szólt, hogy történelmi szélárnyékba kerültünk, s ez az időszak alkalmas helyzetünk átgondolására. A történelmi szélcsend alatt fel kellene készülnünk a jövőre. De a közöny jégpáncélja borította az országot. Az értelmiség éppen azon gondolkodott, hogy tyúkfarmot létesítsen, vagy inkább kiosonjon vendégtanárnak Amerikába. Az ózdi, diósgyőri vasasok cső alakú termékeit felszippantotta a birodalom. Horgászkunyhó- és vikkendházépítés volt éppen soron. Az alföldi almából, amit az oroszok, bármilyen kicsi, esetleg ótvaros volt, vonatszám átvettek, kétszer akkora házak épültek, mint a régi jegyző- vagy paplakok. - "Mit akar ez az Illyés?" - kérdezte az a néhány ember, aki beleolvasott az újságba. Ugyanezt kérdezték a vilajet magyar pasái. - "Mit kellene átgondolni? A Szovjetunió segítségével, amihez minket örök, megbonthatatlan, testvéri barátság fűz, építjük a szocializmust. Utána jön a kommunizmus. Miféle szélárnyékról firkál ez az Illyés...?" Nem a kommunizmus jött, hanem a peresztrojka. A két nagyhatalom izlandi világtalálkozóján Reagan amerikai elnök mutatott egy rajzot s néhány számsort Gorbacsov szovjet elnöknek. Gorbacsov és a kíséretében utazó tudósok azonnal látták, hogy a fegyverkezési verseny értelmét vesztette. Nincs tovább. Mindez nagyon barátságos légkörben zajlott le. A vasárnap délutáni cukrászdák halk, puncstorta és francia- krémes illatú zenéjébe mosódott az egész. A magyar vezetők nem akartak hinni a fülüknek, amikor a moszkvai nagykövet jelentette, hogy a Szovjetunió kivonul Középkelet Európából, s ő maga nemzeti államokra vágyik szétszakadni. Kádár megdöbbent, nem hitte el a híreket. Mások sem. Az élelmesebbek azonban sietve belemarkoltak a közös tálba, s ami kezükbe akadt, azzal odébb áltak. A szerencsések meggazdagodtak, a peches pasák lefőzött csontokkal hadonásztak. Akik eszmei hűségük miatt a legtovább csodálkoztak, üres zsebbel tértek haza, s gyanússá váltak a gyorsan markoló szerencsések szemében. "Lehet, hogy a mi régi elvtársaink nem igenük a piac- gazdaságot?" - kérdezgették egymástól a vállalkozói szféra bálján. A peresztrojka mámorában az oroszok még átvettek néhány vagon almát, aztán hirtelen egyet sem. Ágyúcső nyet, alma nyet, hús nyet. Nyet, nyet... Összeomlott a horgásztanya-, Trabant- és vikendházálom. Magyarország jól megtanulta a személyiség feleslegességéről szóló marxista elméleteket. Az átalakulás zűrzavarában nem talált magának vezetőt. A pártmarakodások közepette az emberi morál és a gazdasági élet egyszerre omlott össze. A demokrácia eszméjének félreértéséből káosz keletkezett, a korrupció és a bűnözés elborította az országot. A keleti kereskedők és a nyomukban járó rablóbandák Budapest utcáin gyilkolják egymást. Szegénység, munkanélküliség, szellemi leépülés, igénytelenség jelei mutatkoznak mindenütt. Nincs terv, ötlet, elképzelés arról, hogy mit kell vagy kellene tenni. Egy ötletük van a magyar pénzmanóknak. Emelik az adót, árakat, leértékelik a forintot és eladják közös gyárainkat, földjeinket, szállodáinkat. A kormánypárti és ellenzéki, egymásra acsarkodó, lényegileg mégis összefonódott pénzpincsik, pénzdobermanok a hazai gazdaság életre keltésével nem foglalkoznak. Sokan úgyvélik Magyarország gyarmatosítása befejezéséhez közeledik. Nehezen magyarázható meg, hogy a nyereséges gyárakat, szállodákat, újságokat miért kell eladni. A vételár (ha egyáltalán kifizetik) gyorsan elfogy. A mi szállodánk, Express újságunk a külföldieknek tejel tovább. Nekünk nem. Se pénz, se tehén. Mi van itt nálunk végkiárusítás? Elkopott az életösztönünk? Vagy ismét idegen érdekeket szolgálnak a vilajet legújabb pasái? Itt van a Duna és a Szigetköz drámája. Ahhoz, hogy egy ország békében határfolyót veszítsen, nagyon nagy tehetségtelenségre van szükség. Puhaság, ijedtség, kapkodás tapasztalható mindenütt. A fiatal tudósok már összepakoltak és elmentek. A művészeti élet a szekértáborok gyűlölet-árkai s az elvont pénzek fekete gödrei mentén szétesőben van. A kis falvak számára eltervezett hatelemis oktatás a cselédnép kialakításához az első lépés. Látszólag egyetlen nemzeti cél maradt itt, az adósságtörlesztés. A kölcsönöket a kamatos kamatokkal már többször visszafizette az ország. Máról holnapra él az államháztartás és a lakosság egyharmada. Félve és halkan megkérdezheti az író: Uraim, nincs itt valami baj? Nem kellene átgondolni az egészet? De nem pártalapon, hanem országalapon, népalapon, nemzetalapon. Vagy már elment az utolsó hajó, az utolsó vonat, s csak a sínek felszedése, a talpfák elégetése van hátra? - Ha így van, elnézést kérek, nem szóltam semmit. /ÚJ HORIZONT, Veszprém/
