Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-09-01 / 9. szám
4 AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 1995. szeptember méi, divatjai s egyéb életjelei, amelyek végleg aláásták az amúgy is repedező ideológiát. S hogy a Szovjetuniót össze- roppantotta az Egyesült Államok által rákényszerített fegyverkezési verseny és a világkommunizmus hatalmi építménye szétmállott, ahhoz hozzásegített a dollármilliókkal történt fellazítás is. Sneé Péternek csak annyiban nincs igaza, hogy a "szép, okos Nyugat" (mellyel szemben illúziókat táplálni ostobaság lenne, hiszen tudjuk, a pénzvilág nem érzelgős és csak a saját érdekeit nézi) egyetlen Vasfüggönyön túli országot sem kényszerített erőszakkal arra, hogy vegyen fel kölcsönöket. Mindegyik magától jelentkezett a pénzért és ha kényszerről lehetett beszélni, az csak saját belső helyzetükből, gazdasági tehetetlenségükből eredt. Kár tehát ezért szemrehányást tenni a kapitalistáknak: ők azoknak adnak - igaz, szíves-örömest és búsás kamatra akikben hajlandóság van az eladósodásra. Az aztán megint más kérdés, hogy számukra ez az egész biznisz már akkor is kifizetődött, ha most egyetlen centet sem kapnak vissza a kikölcsönzött milliárdjaikból. Egyrészt azért, mert azoknak köszönhetik, hogy egyetlen puskalövés nélkül sikerült diadalmaskodniok a kommunizmus fölött, ami mégiscsak kisebb áldozat volt, mint amibe egy háború került volna, nem is szólva az emberéletek millióinak pusztulásáról. Másrészt napjainkban azért sem- lenne okos dolog részükről pénzük követelése, mert ha nagyon erőszakolják a kölcsönök visszafizetését, a megszorított adós-országok gazdasági csődbe juthátnak, ami veszélyeztetné a politikai stabilitást. A Nyugat pedig semmitől sem retteg jobban, mint attól, hogy Közép-Eu- rópában s attól keletebbre felborul a politikai egyensúly. Nos nem ér meg pár milliárdot a zűrzavar elkerülése? (Zárójelben megjegyezve: a közép-európai országok azért is jogosan várhatnak el nagyvonalú gesztust a nyugati tőkésektől, mert ha ténylegesen akkor kapta a kommunista tömb gazdasága a kegyelemdöfést, amikor Washington fegyverkezési versenybe hajszolta bele a Kremlt, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy a szocialista tábor népei ellenzéki megmozdulásaikkal maguk is hozzájárultak ahhoz, hogy a fellazítási taktika eredményesen működött és a rendszer belülről rothadt szét.) Egyébként nyugaton meg is van hajlandóság az adósságok leírására: Moszkvától kezdve egy sor keleti ország tartozását elengedték, átütemezték, mérsékelték vagy legalábbis a kamatot csökkentették. Egyetlen országot sem utasítanak el, amelyik ilyen kéréssel áll elő. Az egész térségben a magyar kormány az egyetlen, amelyik konokul kitart a törlesztés mellett és nem hajlandó könnyítést kérni. Hogy pedig az ország így a vesztébe rohan, azt csak a vak nem látja... A súgókról "Lázár György óta minden magyar miniszterelnöknek ugyanaz a társaság súg. A súgás lényege, hogy Magyar- ország legyen jó adós, fizessünk a Nyugatnak, legyünk kemények a saját lakosságunkkal szemben." (Nógrádi Krónika, Salgótarján) Privatizáció magyar módra EGY ORSZÁG KONSZOLIDÁL T KIRABLÁSA SOÓS GÉZA Egy közgazdász kesernyésen állapította meg a jelenlegi kormányról, hogy az urak jogelődjei, amikor még elvtársak voltak, mennyivel olajozottabban tudtak államosítani, mint a jelenlegiek privatizálni. Valóban a Horn kabinetnek nem erős oldala a magánosítás. Néhány napja egy a szocialistákhoz közelálló közgazdász azt a furcsa bejelentést tette, hogy további privatizálásra már nincs is szükség, hiszen az állami tulajdon és a magántulajdon 50-50 százalékos aránya a legoptimálisabb. Természetesen ez nem így van. Ma is folynak viták az arányról, az amerikai gyakorlat 90-10 százalékos, egyes európai országokban az állami tulajdon közelít a 20 százalék felé. Közgazdászok szerint ha az állami tulajdon 20 százalék fölött van, ott a gazdaságban bizonyos problémák jelentkezhetnek. Érdemes megvizsgálni, hogy hazánkban, hogy alakult a privatizáció, illetve milyenek az arányok a magántulajdon és az állami tulajdon között. A Kádár rendszer utolsó éveiben a tulajdonviszonyokban egy lassú, de szemmellátható változás állt be. Persze ehhez előbb /néha utóbb/, ideológiát kellett gyártani. Ez utóbbi a vonalas elvtársakon kívül senkit nem érdekelt. Az ügyesebbek inkább a tulajdonhoz igyekeztek jutni. Ezt a köztes állapotot váltotta fel Németh Miklós kormánya. Német Miklós neve mint reform közgazdászé jól csengett idehaza. Elkötelezett híve volt a privatizációnak. Ugyanakkor ezer szállal fűződött a kommunista nómenklatúrához. A nyugati politikusok nem titkolt véleménye az volt, hogy az ország megítélése attól is függ, hogy milyen változások várhatók a tulajdon viszonyban. A Német-kormány megpróbálta a kört úgy négyszögesíteni, hogy Magyar- országon az állami tulajdon nagy hányada úgy kerüljön ki a központi hatalom kezéből, hogy közben a kedvezményezettek azok a káderek legyenek, akik hű politikai és gazdasági kiszolgálói voltak a rendszernek. Meghirdették az előprivatizációt. Ennek az volt a lényege, hogy az akkori igazgatók, párttitkárok, szakszervezeti vezetők és TSZ el- , nökök lettek a tulajdonosok. A vagyonszerzésnek több módszere volt. A leggyakoribb, hogy a gyárból, üzemből, kiloptak minden értéket, a céget olyan mélyre süllyesztették, amilyenre csak lehetett. A munkások többségét elbocsátották. Ezután a gyár vezetői a kilopott pénzből, értékekből a volt elvtársakon keresztül jutányosán megvették a csontig lekopasztott gyárat. A munkások egy részét visszavették, akik még hálásak is voltak a régi/új tulajdonosnak, hogy ismét munkába állhatták. A maradék pénzből és egyéb sötét forrásból megteremtették a termelés
