Amerikai Magyar Értesítő - Amerikai Magyar Újság, 1995 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1995-06-01 / 6. szám
1995. június AMERIKAI MAGYAR ÚJSÁG 9 Kérdés, hogy lesz-e még lehetősége az országnak új választásra — a mai országvezérlést nézve, nem sok remény maradt a demokrácia ilyenfajta játékszabályainak betartására, hiszen kézenfekvő a "rendldvüli állapot" kihirdetése, hivatkozva a maguk által okozott teljes gazdasági összeomlásra. De ha lesz még ideje, lehetősége, s főleg ereje a magyarnak arra, hogy kitakarítsa ezeket az ország- vesztőket és országhódítókat, valószínűleg igazságos, nemzeti érzésű bírókra, ügyészekre, rendőrökre lesz a legnagyobb igény, mert mégegyszer semmiféle paktummal nem szabad eljátszani a felelősségre vonás lehetőségét és jogát! Többen garantálják nemzeti politikusaink közül: ez még jóval az elévülési időn belül megtörténik! Még az is kiderülhet: Magyarország nem is tartozik a legszegényebb nemzetek közé — a Nyugat is ezt hajtogatja mostanában ~, csak a pénze és vagyona nem ott van, ahol lennie kellne: a nép, a magyarság kezében. Szabó Iván volt pénzügyminiszter, MDF-es frakcióvezető és MDF-es ügyvezető elnök elmondta, hogy a Bu-dapest Bank a bankkonszolidáció során 1993-ban - az ő pénzügyminisztersége alatt - 15 milliárd forintot kapott a rosszul kihelyezett hiteleiből származó veszteségei pótlására. Azóta még kapott támogatást a konszolidációs folyamat második és harmadik lépcsőjében. Tehát vagy rosszul állapította meg a bank vezetősége az előző kormány ideje alatt a saját veszteségeit - ami egyértelműen arra utal, hogy a vezetők alkalmatlanok bankvezetésre -, vagy mindössze 6-8 hónap alatt "hozták össze" ezt az újabb veszteséget. Mindkettő azzal járna tisztességes országban, hogy repül a banki vezérkar. Ez különben a bankkonszolidációs szerződésben is így van lefektetve: újabb veszteségek a teljes bankvezetés végkielégítés nélküli kirugá-sát eredményezik. Alkalmatlanság címén. De nem Magyarországon! Ott ugyanis Bokros Lajos pénzügyminiszter lett, másik bankvezér társa a Bankfelügyelet vezető posztjára került! Most ez a Bankfelügyelet fogja "kivizsgálni" a Budapest Banknál saját vezetésük alatt történteket... AMI A NAPLÓBÓL KIMARADT... Márai Sándor, 1950 Herceg Ferenc meghalt. A hír visszavetíti a délelőtt emlékét, amikor utoljára láttam. Délben indúlt a vonat, mellyel külföldre indultam; mindent elrendeztem, mert tudtam, hogy nem térek vissza külföldről többé az országba, amig ott az oroszok és a kommunisták uralkodnak. Utolsó délelőtt úgy gondoltam, elmegyek Hercezg Ferenchez és elbúcsúzom az egyetlen embertől, aki még eleven szemtanúja a régi Magyarországnak. Hűvösvölgyi házának sértetlen nappalijában fogadott. A nyolcvanöt éves ember könnyű léptekkel, egyenesen járt. Leültünk a könyvek, emléktárgyak között; ez a szoba olyan volt, mint egy magyar műtörtébeti múzeum. Kezdetben közömbösségekről beszélgettünk. Megkérdeztem ír-e még? Elgondolkozott.-Nem - mondta - már nem írok. Tudnék még írni - és felemelte kezét - vannak gondolataim és azt hiszem, ki tudnám fejezni azokat. De a szerkesztéshez, a kompozícióhoz már nincs erőm -, mondta okosan, tárgyilagosan. - Vén vagyok. A kompozícióhoz potencia kell - és mosolygott. Elmondotta, hogy esztendő előtt befejezte emlékiratai harmadik kötetét. A kéziratot elzárta íróasztala fiókjába. Ez a kiadatlan kötet az első világháborútól a második világháború végéig terjedő magyar időszakról ad számot. "Bevégeztem a történetet azon a napon, amikor az első orosz katona belép ide, ebbe a szobába" - mondotta. Hallgattunk. A nyárvégi nap átsugárzott a függönyökön és megvilágította az öregember megnemesedett, okos arcát. Mit gondol - kérdeztem -, ki volt nagyobb író: Jókai, vagy Mikszáth?...-Jókai -, mondta határozottan. -Mikszáth gondosabb író volt, nagyobb formaművész, tudatosabb stiliszta. De a Jókai a bőség volt, a gazdagság. Olyan volt, mint a mesefa -, és megint mosolygott, hunyorgó, enyves vénember-szemmel a fénybe nézett; mintha valami gyönyörűt látna, a magyar Mesefát.-Sokat olvasok - mondta -, de már csak a régi könyveket. Azt, amit egyszer már olvastam. Megmondottam neki, hogy elutazok és nem térek vissza. Ő volt az egyetlen ember, akinek megmondottam ezt. Kérdezgetett, gondolkozott. Azt mondtam, mindent elkövettem, hogy békén és csendben itthon maradhassak, a nyelven belül, amelyhez közöm van, a magyar nyelv atmoszféráján belül élhessek, akár szótlanul is. De nem akarok tovább maradni, mert félős, hogy nem engednek majd hallgatni. Bólintott, hogy ez az aggodalom jogos.-Én a te helyedben elmennék -, mondta aztán. Komolyan mondta ezt, ahogy nagyon öreg emberek beszélnek, akik tudják, hogy szavuk nemcsak vélemény, hanem cselekedet is. -De ne menj messze -, mondta csendesen. — Maradj Európában. Ez volt az utolsó szó, amellyel búcsúzott. Azt feleltem, hogy megkísérlem, de ez nem rajtam múlik. A kapuig kísért. Az aggastyán elegánsan, mély meghajlással búcsúzott a háza kapujában a távozótól. Még sokáig állt ott. Herczeg, az ember, sokkal több volt, mint amit írt. Okossága, emberi lénye, tisztessége, nagy emberi lénye fölötte volt annak,, amit alkotott. A verseci sváb patukus fia nagy erőfeszítéssel lett magyar író. Fiatal éveiben küzdött a magyar nyelvvel; egy magyar zsidó újságíró, Barna Dóri javítgatta a fiatal magyar sváb író, Herczeg Ferenc első magyar kéziratait... Mert így is készült a magyar irodalom; ezt nem szabad elfelejteni, most, mikor a "mély-magyar" és "híg-magyar" eszelősséget szajkolják szomorú műkedvelők. Ahogy a zipszer Gárdonyi Géza és a magyar-zsidó Bródy Sándor egy nyelven alkottak Egerben valamilyen csodálatos, színes magyar szellemi tüneményt, úgy a "híg-magyar" Herczeg is tökéletesen felolvadt a magyarságban. Egy hosszú élet, egy hosszú írói és közéleti pálya során lehettek politikai tévedései. Amiben soha nem tévedett, az az emberiesség és a magyarság iránti hűség VOlt./Amerikai Magyarság/
