Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-03-01 / 3. szám
1994. március AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 7 DOMOKOS SÁNDOR: ELLENTMONDÁSOK Egészen betege vagyok azoknak a büntetést enyhítő kifogásoknak, mint "kokain pszichózis" vagy a "szándékosan előidézett intoxikácio", melyért még fizetett beteg- szabadságot is követel a tettes. Nemrégen valaki elkezdte feszegetni ezt a "Human Rights" törvényen alapuló visszaélés lehetőségét. Magam részéről, amikor ennek a törvénynek a javaslata felmerült, minden lehetőséget megragadva tiltakoztam ennek a törvénynek alkotmányba való beiktatása ellen. Előre láttam a szörnyű következményeit egy olyan jognak, mely nincs megfelelően ellensúlyozva hasonló kötelezettségekkel. A társadalom hamis doktrínája ez a szabadság. Ugyanis ilyesmi nincs. A szabadság egy befejezetlen fogalom, mint a fény, mely megfoghatatlan az árnyék ellenhatása nélkül. Mikor "emberi jogokról" beszélünk az első teendő az "ember" fogalmának meghatározása. Ez a feltétel a jog alapja. Ha valaki nem viselkedik, úgy mint ahogyan emberhez méltó, akkor egyszerűen eljátszotta az emberi jogait is. Az "emberi jogok" törvénye azon a feltevésen alapszik, hogy az ember, férfi vagy nő, szabadon képes cselekedni, ezért felelős a tetteiért. Ezen feltétel hiányában - mely egyben emberi méltóságunk alapja is -, az igazságszolgáltatás jogtalanná válik. Mi azért büntetjük a bűnözőt, mert magától érthetőnek vesszük, hogy felelős a tetteiért. De nem csak az igazságszolgáltatás, hanem a demokratikus politikai rendszer is ezen alapszik. Mikor a társadalom megegyezik abban, hogy a választott képviselőit, törvényhozási joggal ruházza fel, mely egyben szabadságkorlátozási jogot is jelent, feltételezzük, hogy a választások zöme magát kormányozni képes szabad és felelőségteljes egyedekből tevődik össze. Ez a feltevés a demokrácia alapja. Térjünk vissza a bűnözés kérdéséhez. A védőügyvédek hamis és félrevezető érve, azért, hogy a vádlott büntetését enyhítse az, hogy az illető "nem volt beszámítható állapotban", mivel kábítószer, vagy alkohol befolyása alatt állt. A bűn nem a késdöféssel, a fojtogatással vagy a lövés eldördülésével kezdődik, hanem amikor az egyén még teljes kapacitása birtokában beveszi a kábítószert, vagy leissza magát azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy beszá- míthatatlansága enyhítő körülmény lesz számára. Vezessük gondolatmenetünket egy kicsit tovább ezen a vonalon. A mai társadalom egyénei előszeretettel hárítják át felelősségüket intézményekre, hogy így felelősségüktől megszabadulhassanak. A gyereknevelés, öregek gondozása, betegápolás vagy az erkölcsi értékek oktatása, mind átkerült bizonyos intézmények hatáskörébe. Kár beszélni szétzüllött családi életekről, mikor mindazt ami a család összetartó köteléke volt, elszakítottuk. Az ember azon törekvése, hogy megszabadúljon felelőssége terhétől szintén a rosszul értelmezett szabadság következménye. Az egyén önfegyelmezése helyett a társadalom kollektívája azzal akarja a bűnözést korlátozni, hogy a bűnözés eszközeit korlátozza anélkül, hogy a bűnözési vágyat szüntetné meg. Meg akarja fosztani az egyént a kábítószertől, a nikotintól, az alkoholtól, a szerencsejátékoktól, a nemi perverzitástól. Ugyanakkor a társadalmat képviselő kormányzat nyerészkedik az alkohollal, a dohánnyal, a szerencsejátékokkal és engedélyezi a pornográf magazinokat, de bünteti a testét áruló nőt. Mivel az egészségszolgáltatás is intézményesítve lett, ezen szenvedélyek káros hatásának költségei is a társadalmat terhelik. így a nyugati társadalmak és velük az őket képviselő demokratikus kormányok egy olyan önmagába visszatérő körforgás csabdájába kerültek, melyből szinte lehetetlen kiutat találni Nem akarom azt állítani, hogy birtokomban lenne ezen rettenetesen komplexé fejlődött társadalmunk betegségének orvossága. Csak azt tudom, hogy a modern demokratikus társadalmak tele vannak ellentmondásokkal úgy eszmei, mint kivitelezési vonalon. Egyik oldalon a szabadságot akarja megvédeni minden eszközzel, ugyanakkor a másik oldalon szigorú rendet és törvénytiszteletet követel, nem látva, hogy a két törekvés mennyire ellentétes. Nagy áldozatokat hozunk, hogy életben tartsunk beteg, életképtelen és életunt öregeket, de a szemünk se rebben mikor egészséges és jövőt Ígérő magzatok százezreit pusztítjuk el. Költséget nem kímélve próbáljuk a bűnözőt rehabilitálni, de alig törődünk a szerencsétlen áldozattal. Dicsőítjük a társadalom több kultúrát befogadó jellegét, de a más kultúrából ide emigrált szomszédunkat ki nem állhatjuk. A másik kultúrából jött bevándorló pedig szemérmetlenül követeli, hogy az ő kultúráját mindenki tolerálja. Ezer és ezer hasonlattal lehetne még demonstrálni az egyoldalú szabadság beteges következményeit. Ennek a betegségnek átka, hogy a szabadság morális értéke az ellentmondások kereszttűzében megsemmisül. Csak egy ek- letáns példát hozok fel ennek demonstrálására. A közelmúltban egy orvos, aki aborciót hajtott végre, egy abortálást ellenző fanatikus meggyilkolt. Ez az ember annyira tisztelte az életet, hogy még ölni is hajlandó volt érte. Ez az a gondolkodásmód, mely úgy is kifejezhető: én annyira tisztelem a szabadságot, hogy mindenkit bezáratok, aki azt nem tiszteli, mert én toleráns ember vagyok és csak a nem toleránsokat gyűlölöm. A sztálini birodalom alaptörvénye az volt, hogy "kevés amit szabad, de az kötelező". Mikor 1956-ban a magyar szabadságharc leverésével betelt a pohár és a magyar nép ez ellen a lehetetlen életmód ellen tömeges kivándorlással tiltakozott, én is azzal a vérmes reménnyel jöttem Nyugatra, hogy itt egy ellentmondásoktól mentes demokráciát fogok találni. Ma már tudom, hogy olyan nagyfokú szabadság birtokosa vagyok, már a büntetlen bűnözés is jogaim közé tartozik. Kelet- és Közép-Európa újonnan fel- szabadúlt népei csak most kezdik kóstolgatni a demokráciát és a vele kapcsolatos szabadságjogokat. Most jönnek rá, hogy a szabadság nektárja, ha bódító is, de nem édes. Most látják, hogy a demokrácia tele van ellentmondásokkal. Ez tartja vissza őket attól, hogy a Nyugat által felajánlott modelt módosítás nélkül, vakon magukévá tegyék.
