Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-12-01 / 12. szám

1992. december AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 11 magyar nagykövetség kulturtanácsosa) többeknek nyújtott át kitüntetést Göncz Árpád köztársasági elnök nevében. A kitüntetettek között volt Méray Tibor is, aki valószínűleg az Irodalmi Újság szerkesztéséért és nem a Szabad Nép tudósítójaként a koreai háborúból annakidején haza­küldözgetett amerikaellenes lázító tudósításaiért kapta a Köztársasági Érdemrendet. Párizsban vette át kitüntetését Tardos Tibor és Szabó Zsuzsa, a pár éve elhúnyt Szabó Zoltán özvegye is. — Ide tartozik az a hír is, hogy október 23-án számos művésznek, tudósnak, újságírónak és katona­tisztnek adtak érdemrendeket a Parlamentben. Az egyetlen idén kiadott Kossuth-díjat Faludy György kapta, aki élet­művével érdemelte ki a magas kitüntetést, csak az a kérdés, hogy ebbe az életműbe beletartozik-e a Porhászka szobor ledöntése és főleg az a "Nyolc szörnyeteg" című uszító vers, amit Faludy a Rajk-per idején írt, halálos ítéletet köve­telve mind a nyolc vádlottra?... * Kétnapos villámlátogatáson Budapesten járt Mi­chel Camdessus, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezér- igazgatója. Elutazása előtt sajtókonferencián tájékoztatta az újságírókat Horn Gyula miniszterelnökkel és magyar pénzügyi szakemberekkel folytatott tárgyalásai eredmé­nyeiről. Kijelentette, hogy a magyar kormányfő konstruktív érveket hangoztatott a 3-4 éven belül befejezhető piac- gazdasági átmenetről, a fizetési mérleghiány és a eladóso­dottság mérsékléséről. Az IMF vezérigazgatója e két jel­legzetes gazdasági probléma mindenki számára érthetővé tételét ítélte fontosnak, a lakosság ugyanis hajlandó elfo­gadni, hogy nem lehet többet költeni, mint amennyit a tel­jesítmények engednek és lehetővé tesznek. A stabilizá­lódást elősegítő hasznos döntésnek minősítette Camdes­sus a napokban megszavazott pótköltségvetést és kifejtette: a mérleghiány megváltoztatása érdekében olyan módosítá­sokat fogadott el a magyar parlament, amelyek a közmeg­takarítások révén megalapozhatják a jövő esztendei költ­ségvetés finanszírozhatóságát. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem elég az intézkedésekkel stabilabb helyzetet elérni, hanem "dinamikus perspektíva" megteremtése a cél. A magyar gazdaság elemi érdeke az adósságfelhalmozódási trend megállítása és a gazdasági növekedés fenntartása igazságos közteherviselés feltételeinek megvalósítása mel­lett. Camdessus üdvözölte a privatizáció gyorsítását is, ám óvott attól, hogy az így keletkező bevételekre építsen a költségvetés, mert mélyebbre ható, struktúraváltást előse­gítő intézkedések is szükségesek a tartós növekedéshez. Végül annak a véleményének adott kifejezést, hogy a leg­reálisabb megoldásnak egy egyéves készenléti IMF-hitel megkötését látja. * Aligha válik az amerikai-magyar kapcsolatok ja­vára az a két incidens, melyről az angolnyelvű Budapest Sun adott hírt legutóbb. Ezek szerint szeptember elején egy Budapesten látogatóban lévő kétgyermekes amerikai asszonyt zaklattak a hajnali órákban a rendőrök, hogy "ellenőrizzék a személyazonosságát", majd ugyanebben a hónapban Debrecenben két turistaúton lévő amerikai diákot állítottak elő a rendőrségre bilincsbe vert kézzel, ugyancsak ellenőrzés végett. Természetesen mindkét eset tudomására jutott az Egyesült Államok budapesti nagy- követségének, ahonnét tiltakozás ment a magyar külügy­minisztériumba. Ezen a két eseten kívül még több panasz érkezett az amerikai követségre arról, hogy a budapesti rendőrség gyakran rendez razziákat elegáns vendéglőkbe, ahol igazoltatással zaklatják a vendégeket, köztük külföl­dieket is, akik nincsenek szokva az ilyen bánásmódhoz. A Budapest Sun szerint a nagykövetség egyik diplomatája nyi­latkozott az esetekkel kapcsolatban és kifejezte azt a véleményét, hogy azok nem fognak vonzerőt gyakorolni a külföldi turistákra, de a nyugati üzletemberek és beruházók kedvét sem fogják növelni, hogy Magyarországon működje­nek. * Pusztaföldváron sportversennyel összekötött repü­lőnapot tartottak s ennek során egy MI-2 típusú katonai helikopter rövid sétarepülésre vitte a közönség erre vál­lakozó tagjait. Az egyik turnusban kilencen voltak és a gép láthatóan túlterhelve nehezen emelkedett. A kormánynál ülő ukrán nemzetiségű pilóta megpróbálta elérni a szük­séges repülési magasságot, de a helikopter motorja egyszer­re leállt, majd a gép néhány méter magasból lezuhant a szántóföldre. Azonnal lángbaborult és a rögtön helyszínen termő tűzoltók tehetetlenek voltak a lángokkal szemben. Mire a tüzet eloltották, a teljesen kiégett roncsok között már nem találtak túlélőt. A tragédia áldozatai kivétel nélkül 15 és 27 év közötti fiatalok voltak. A vizsgálat megállapította, hogy az ukrán pilóta volt a felelős, mert a megengedettnél több utast vett fel a gépre, aminek veze­téséhez sem rendelkezett kellő képesítéssel. * A Fővárosi Bíróság katonai tanácsa megkezdte Budapesten Dósa Árpád ezredes és 35 társa bűnügyét, melyben a harckészültség veszélyeztetése és más bűncse­lekmények miatt indítottak eljárást a vádlottak ellen. A vádirat szerint Dósa Árpádot, a Magyar Honvédség Üzem­anyag-ellátó Központ volt parancsnokát 102 esetben ter­heli harckészültség-veszélyeztetés bűntette, amellett hűtlen kezelés, adócsalás és sikkasztás miatt is felelősségre vonják. A többi vádlott, jobbára az Üzemanyag-ellátó Központ volt alkalmazottai, ugyancsak ezekért állnak a bíróság előtt. A katonai ügyészség vádirata szerint a gyanúsítottak üzletel­tek a honvédségi hajtó- és kenőanyagokkal, ami miatt időnként hiány lépett fel a készletekben és csúszópénzeket fogadtak el. * A magyarországi és az ausztráliai lapok hírt adtak arról, hogy egy 46 éves székesfehérvári mérnök élete har­madik nagy kalandjaként kerékpárral átszelte az ausztrál kontinenst. Mészáros János két évvel ezelőtt Budapesttől Barcelonáig kerekezett, második nagy teljesítményeként pedig tavaly Amerikán biciklizett át: Washingtonból in­

Next

/
Oldalképek
Tartalom