Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-12-01 / 12. szám
1992. december AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 9 lágkiállítást megrendezni. Most mi a fehér ruhában történő esküvéshez asszisztálunk és itt ebben a parlamentben teljesen nyilvánvaló és egyértelmű, hogy hetvennégy százalékos többséggel megfog születni az a döntés, hogy a világkiállítást lemondjuk. Ezek után mi már csak sajnálni tudjuk, hogy ez a világkiállítás elmarad. Azt mondják, hogy ez egy szakmai döntés, ezek objektív tények, számokon alapuló döntés, és ennek nincs semmiféle politikai tartalma. Van egy magyar közmondás, amely úgy szól, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Nagyon jól tudjuk és ismerjük, hogy mely torokból fúj ez a szél, amely e világkiállítás megtorpedózását célozza. Hiszen éppen a vezérszónokok közül mondta el valaki, hogy már három parlamenten keresztül megpróbáltak mindent elkövetni annak érdekében, hogy ez a világkiállítás ne kerüljön megrendezésre. Nagyon érdekes, hogy három parlamenten keresztül, változó társadalmi viszonyok, változó gazdasági viszonyok, változó rendszer mellett mindenáron csakis a nemet képviselték ezzel a kérdéssel kapcsolatban. A koalíciós pártok közül természetesen pletykaszinten hallottuk, de olvastuk is a sajtóban, hogy állítólag a koalíció létrejöttének első feltétele volt az, hogy a világkiállítást le kell mondani. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Ez csak pletyka!) Természetesen minden politikai erőnek, minden politikai pártnak joga van a maga felté-teleit megszabni. Én ezzel kapcsolatban csak egyetlenegy kérdést teszek fel: hol olvasható ez, akár a liberálisok választási programjában, akár a szocialisták választási programjában, hogy márpedig, ha ránk szavaztok, mi azonnal leállítjuk az expót. Nem ebben a szellemben szavaztak, akik önökre szavaztak, a kisemberek, a vállalkozók, akik a világkiállítástól remélték, hogy akkor majd a vidék is és a kisvállalkozások is lélegzethez fognak jutni. Ezek az ígéretek nem így hangzottak el. Most azt mondják, hogy az expót össze lehetett volna kapcsolni a millecentenáriumi rendezvényekkel, a magyar államiság ezerszáz éves fennállásának ünneplésével. Összelehetett volna kapcsolni "56 negyvenéves évfordulójával, ami szintén egy olyan esemény volt, amikor ide, Budapestre figyelt a világ. Ezt is elvetettük, ennél is erősebbek voltak bizonyos "tartozik-követel" érvek, a három év alatt megspórolható 40 milliárdos deficit. Tökéletesen igaza van Baráth Etelének - egyet értek vele -, amikor azt mondta, a kormánynak szívejoga eldönteni, hogy ezt a pénzt mire használja. De akkor meg kell mondani őszintén, hogy nem akarjuk az expót rendezni, nem azért, mintha ezt a 40 milliárdot nem tudnánk kifizetni, hanem egyszerűen azért, mert nem akarjuk. S valahol ez a "nem" üt szöget a közvélemény és az emberek fejében, hogy miért ez a makacs "nem". Óhatatlanul felmerül bennem az a kérdés: talán- csak nem az fáj, hogy ha rendezünk egy expót, azalatt itt megismerik ezt az országot, ezt az ezerszáz éve itt élő nép országát, amit úgy hívnak, hogy Magyarország. Idejönnek a businessmanok és rájönnek arra, hogy jé, Európa közepén él egy nép, amelyiknek ezerszáz éve országa van itt. Sőt, végrehozta a vármegyerendszert, 1222-ben Aranybullát hozott létre... (Zaj, moraj a bal oldalon.) ...akkor amikor a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap mai székhelyén még indián törzsek vagy a békepipát szívták, vagy netán egymást skalpolták. (Folyamatos moraj a baloldalon.) Ezt szégyenük? Ezt akarjuk eltagadni, hogy a rólunk kialakult rossz információk és vélemények maradjanak uralmon, hogy ne ismerhessék meg a valóságot? Még egy gondolat, tisztelt képviselőtársaim. Vagyunk még ebben a Házban és ebben az országban egy- páran, akiknek ez a fogalom, hogy Haza, valamit még jelent. (Taps a jobb oldalon. - Felzúdulás a bal oldalon.) Félreértés ne essék, én nem azt mondtam, hogy másnak nem jelent. Én azt mondtam, hogy nekünk ez a haza bizonyos esetekben többet is jelent, mint a nyereség. Nem mindent az anyagiakon szeretnénk lemérni. A haza haladását sokszor olyan gondolatok, olyan tettek szolgálták, amiknek nem lehetett volna kimutatni a nyereségtartalmát a "tar- tozik-követel" szemlélet alapján. Tisztelt Képviselőtársaim! E kérdés megítélésénél van még egy szempont, ami minket, kereszténydemokratákat, sőt azt kell mondanom, konzervatív jogászokat egy kissé zavar és nagymértékben bizonytalanná tesz. S itt szeretnék visszatérni jó emlékű egykori jogtörténet professzorom, Kovács professzor úr előadására, aki a magyar jogtörténetben azt mondta, hogy Mátyás Decretum Májusának az a legnagyobb jelentősége, hogy addig a feudális uralkodók, ha egy-egy törvényt meghoztak, az csak addig volt hatályban, amig a király élt. Következő királyunk vagy elfogadta, vagy megújította, vagy másikat alkotott. Mátyás a Decretum Maiusban azt szerette volna elérni, hogy ő olyan királyi dekrétumokat alkosson, amelyek jogbiztonságot teremtenek és a következő királyra nézve is kötelezőek legyenek. Sajnos, a XX. század végére nem sikerült ezt elérnünk, most új dekrétumok születnek, most nem ismerik el a korábbi kötelező vállalásokat, új szempontok alapján, ugyanazt egy más aspektusból nézve, de számtalan esetben kénytelenek vagyunk azzal szembesülni, hogy amit korábban elfogadtunk és elhatároztunk, az most semmi, újból kell tárgyalni és homlokegyenest ellentétes döntést kell hozni. Ezért, tisztelt képviselőtársaim, azt hiszem, nem árulok el nagy újdonságot vele, ha bejelentem önöknek, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója ezt a kormányelőterjesztést nem fogja megszavazni. Köszönöm. Az Olvasó írja: Tisztelt Stirling úr! Otthon voltam szeptemberben, a vasútállomáson - Szombathelyen - megvettem a Magyar Fórum havi lapot. Abban olvastam Szőcs Zoltán gyalázó cikkét. Válaszolni is akartam rá, de közben valaki elvitte a folyóiratot. Örülök, hogy Ön jól megválaszolt neki. Nekem Csurka és elve tetszik, de az ilyen kapca-szagú követő sokat árt neki. Isten áldja meg! Fr. T. V.
