Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1994-11-01 / 11. szám

1994. november AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 17 nők, hogy: "a történelmi múltat tanulmányozni kell és okulni belőle, de nekünk elsősorban a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. Mi minisztertársainkkal arra vállalkoz­tunk, hogy rendbe tegyük a dolgokat és (most tessék fi­gyelni - a szerző) nincs olyan területe az országnak, ahol nem kellene mindent rendbetenni". Na, kérem, ez már vilá­gos beszéd. Ezek után nyilvánvaló, hogy a választást követő hosszú, forró nyáron ismét "divatba jött" a valódi egyeztetések helyetti politikai színjáték. Az élet minden területén, a drasztikusan, és sokmillió forintért kirekesztő, zagyva, agresszív szemlélettel átszerveződő médiáktól a fo­rintleértékeléseken (még lesz), benzin, élelmiszer, fűtés, gáz, villany túréshatást súroló áremelésekig. No és új "csemegeként" az új önkormányzati választások, illetve vá­lasztási törvény, amelyben elképesztő módon utólag kí­vánják meghatározni a polgármester és jegyző jogállását. Vagyis, ha a szocialista polgármester győz, akkor övé a politikai hatalom, ha nem akkor a szicialista jegyzőé. Il­letve mindig a másiké a gyakorlati intézkedési jogkör. Próbálta volna megtenni az Antall-kormány ugyanezt? Bár jócskán akadt idegborzoló intézkedése, de a becsapó, sunyi "bunkó" - arroganciával ígérgető és teljesen mást cselekvő módszerek nem voltak divatban. Ugyanis az, hogy a tele­vízió egyes csatornáján már nem sugározzák a "Törvény­telen szocializmus" című (éppen a hetvenes éveket taglaló) műsorsorozatot, ezzet, esetleg ismét többszázezer töpren­geni is hajlandó Magyarország-lakót kívánnak ismét beu­talni a kádári rendszer szellemi elvonókúrájára. Mert majd ők tudják, merik, teszik, - idézve az ismert választási pro­paganda-szlogent - hogy mi kell a jó népnek, a szakiknak. Mert, hogy ők szakértő kormány, ahol a tagok együttesen több évtizedet végeztek a különböző moszkvai egyeteme­ken. Tudjuk, hogy vannak, akik az 1956-os karhatalmi szolgálatért kapott Munkás Paraszt Hatalomért Emlék­érmet ismét csinosra fényesítve büszkén nézegetik, de re­mélhetőleg fegyvereiket már nem kaphatják vissza. És a proletár szellemiségű visszarendeződés közepette az is remélhető, hogy európai mértékű igazmondásunkért nem leszünk "gyanús polgári elemek" a "jó elvtársak" mellett, nem fogják ismét ily módon felosztani a halmozottan sérült lakónépet, aki egyelőre még élhet a jus murmurandi (a morgás) jogával. Ami pedig a határainkon túli emberi kapcsola­tokat illeti, a Szlovákiával és Romániával túlszorgalmazott alapszerződés megkötését, amelyeket bizalomerősítő lépésként kellene a lakónépnek elkönyvelni, most talán mellőzném. Csupán megjegyzem: nem lenne jó, ha vissza­térne az a hiedelem, mely szerint, ha a vezető államférfiak az internacionalizmus jegyében puszipajtások, akkor a magyar kisebbség sorsa is jobb lesz az adott országokban. Inkább nyugati irányba figyelve mondanám, jó lenne, ha nem kellene majd ismét azon töprengenünk; vajon postai küldeményünket, telefonjainkat és esetleges ösztöndíjas külföldi tartózkodásunkat nem ellenőrzik-e titkos ál­lományú, titkosszolgálati egyének, vagy csupán beszer­vezett ügynökök és álcázott belügyesek? S ebből nem szár- mazik-e hazai hétköznapi életünkben, munkákban zsonyban, ahova elsőként utazott érthetetlen gyorsasággal. A hír szerint bocsánatot kért a szlovák miniszterelnöktől, majd másnap reggel a szóvívőnő közölte, nem úgy van az; nem a magyar miniszterelnök kért bocsánatot, hanem ép­pen ő javasolta, hogy a szlovákok kérjenek bocsánatot a magyaroktól. Aztán szlovák ellenhír: márpedig a CTK (cseh hírszolgálat) magnófelvétellel bizonyítja, hogy a ma­gyar miniszterelnök kért bocsánatot. Aztán újabb, egyre gyöngülő magyar cáfolat, és már benne is vagyunk egy következő zavaros ügyben. Ugyanis Horn Gyula a repülőtéren, éppen Nyugatra igyekezve, szokatlanul nyer­sen válaszolt a kérdező riporternek a rádió és televízió új kinevezését illetően. Mert nem kevesebb történt, mint hogy a törvény előírta hatpárti egyeztetés mellőzésével, ő már "véletlenül" aláírta a kinevezendő személyekről szóló dokumentumot. Tehát: nincs szükség semmiféle további egyeztetésre. És itt kezdődik a jelen szocialista párt vezette kor­mány arroganciája. Ha egyszer 72 százalékos többségi par­lament van, akkor vallják be, hogy így is, úgy is az lesz, amit ők akarnak, vagyis ilyen többségnél nem kell ígérgetni, fél­revezetni a politikai kultúrában (és a saját életminő­ségében) elmaradott országlakókat. Mert a médiák elnö­keinek kinevezési cirkusza példaértékű, hiszen nyugodtan azt mondhatják az ellenéknek minden meghozandó in­tézkedésre, törvényerejű rendeletre, hogy: az van,, amit mi mondunk! Ezt a tényt alátámaszthatja az is, amit Horn elvtárs mondott Szent István ünnepén Iváncsa községben - mert hol lenne ezen az ünnepen, ha nem egy 2600 főt számláló kisközségben? De nemcsak ő, hanem a kormány többi tagja sem volt ott a Bazilika előtti megemlékező áhitat-ünnepsé- gen, csupán a közlekedési miniszter. (Vajon a kultuszmi­niszter miért nem volt ott? Amúgy az istentisztelet legáhi- tatosabb pillanataiban reklám légi herkentyűk húztak ala­csonyan a hívek felett.) Szóval azt mondotta a miniszterel- hátrányos megkülönböztetés? Avagy a Nyugaton működő magyar (kulturális) intézetekben, hivatalokban nem ismét elsősorban politikai állásokként fognak "működni" az illető személyek, és nem kiérdemelt kiváltság lesz-e ismét egy-egy nyugati ösztöndíj? A nyugati magyarság érdeke is, hogy a törzsország­ban ne csak verbális, hanem valóságos, demokratikus, sza­bad szellemiség létezzen. Ehhez azonban, úgy gondolom, több és lelkiismeretesebb szellemi segítség, közvitézi ap­rómunka szükségeltetik részükről. A tények kedvéért annyit azonban meg kell még jegyezni, hogy a józan gondolkodású, baloldali, szociálisan (és nem szicialistán) érzékenységüek olykor szintén ki­szorulni látszanak a hatalmi osztozkodásból. Vajon a 169 egyénileg választott szocialista képviselő hogyan reagál a jövőben erre. Ez is kérdés. Mert ők talán a háború előtti cipőgyári, vas- és faipari baloldali érzelmű és emberségből példát adó munkás nagyapák unokái is lehetnek. Györffy László (Bécsi Napló)

Next

/
Oldalképek
Tartalom