Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-11-01 / 11. szám
1994. november AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 17 nők, hogy: "a történelmi múltat tanulmányozni kell és okulni belőle, de nekünk elsősorban a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. Mi minisztertársainkkal arra vállalkoztunk, hogy rendbe tegyük a dolgokat és (most tessék figyelni - a szerző) nincs olyan területe az országnak, ahol nem kellene mindent rendbetenni". Na, kérem, ez már világos beszéd. Ezek után nyilvánvaló, hogy a választást követő hosszú, forró nyáron ismét "divatba jött" a valódi egyeztetések helyetti politikai színjáték. Az élet minden területén, a drasztikusan, és sokmillió forintért kirekesztő, zagyva, agresszív szemlélettel átszerveződő médiáktól a forintleértékeléseken (még lesz), benzin, élelmiszer, fűtés, gáz, villany túréshatást súroló áremelésekig. No és új "csemegeként" az új önkormányzati választások, illetve választási törvény, amelyben elképesztő módon utólag kívánják meghatározni a polgármester és jegyző jogállását. Vagyis, ha a szocialista polgármester győz, akkor övé a politikai hatalom, ha nem akkor a szicialista jegyzőé. Illetve mindig a másiké a gyakorlati intézkedési jogkör. Próbálta volna megtenni az Antall-kormány ugyanezt? Bár jócskán akadt idegborzoló intézkedése, de a becsapó, sunyi "bunkó" - arroganciával ígérgető és teljesen mást cselekvő módszerek nem voltak divatban. Ugyanis az, hogy a televízió egyes csatornáján már nem sugározzák a "Törvénytelen szocializmus" című (éppen a hetvenes éveket taglaló) műsorsorozatot, ezzet, esetleg ismét többszázezer töprengeni is hajlandó Magyarország-lakót kívánnak ismét beutalni a kádári rendszer szellemi elvonókúrájára. Mert majd ők tudják, merik, teszik, - idézve az ismert választási propaganda-szlogent - hogy mi kell a jó népnek, a szakiknak. Mert, hogy ők szakértő kormány, ahol a tagok együttesen több évtizedet végeztek a különböző moszkvai egyetemeken. Tudjuk, hogy vannak, akik az 1956-os karhatalmi szolgálatért kapott Munkás Paraszt Hatalomért Emlékérmet ismét csinosra fényesítve büszkén nézegetik, de remélhetőleg fegyvereiket már nem kaphatják vissza. És a proletár szellemiségű visszarendeződés közepette az is remélhető, hogy európai mértékű igazmondásunkért nem leszünk "gyanús polgári elemek" a "jó elvtársak" mellett, nem fogják ismét ily módon felosztani a halmozottan sérült lakónépet, aki egyelőre még élhet a jus murmurandi (a morgás) jogával. Ami pedig a határainkon túli emberi kapcsolatokat illeti, a Szlovákiával és Romániával túlszorgalmazott alapszerződés megkötését, amelyeket bizalomerősítő lépésként kellene a lakónépnek elkönyvelni, most talán mellőzném. Csupán megjegyzem: nem lenne jó, ha visszatérne az a hiedelem, mely szerint, ha a vezető államférfiak az internacionalizmus jegyében puszipajtások, akkor a magyar kisebbség sorsa is jobb lesz az adott országokban. Inkább nyugati irányba figyelve mondanám, jó lenne, ha nem kellene majd ismét azon töprengenünk; vajon postai küldeményünket, telefonjainkat és esetleges ösztöndíjas külföldi tartózkodásunkat nem ellenőrzik-e titkos állományú, titkosszolgálati egyének, vagy csupán beszervezett ügynökök és álcázott belügyesek? S ebből nem szár- mazik-e hazai hétköznapi életünkben, munkákban zsonyban, ahova elsőként utazott érthetetlen gyorsasággal. A hír szerint bocsánatot kért a szlovák miniszterelnöktől, majd másnap reggel a szóvívőnő közölte, nem úgy van az; nem a magyar miniszterelnök kért bocsánatot, hanem éppen ő javasolta, hogy a szlovákok kérjenek bocsánatot a magyaroktól. Aztán szlovák ellenhír: márpedig a CTK (cseh hírszolgálat) magnófelvétellel bizonyítja, hogy a magyar miniszterelnök kért bocsánatot. Aztán újabb, egyre gyöngülő magyar cáfolat, és már benne is vagyunk egy következő zavaros ügyben. Ugyanis Horn Gyula a repülőtéren, éppen Nyugatra igyekezve, szokatlanul nyersen válaszolt a kérdező riporternek a rádió és televízió új kinevezését illetően. Mert nem kevesebb történt, mint hogy a törvény előírta hatpárti egyeztetés mellőzésével, ő már "véletlenül" aláírta a kinevezendő személyekről szóló dokumentumot. Tehát: nincs szükség semmiféle további egyeztetésre. És itt kezdődik a jelen szocialista párt vezette kormány arroganciája. Ha egyszer 72 százalékos többségi parlament van, akkor vallják be, hogy így is, úgy is az lesz, amit ők akarnak, vagyis ilyen többségnél nem kell ígérgetni, félrevezetni a politikai kultúrában (és a saját életminőségében) elmaradott országlakókat. Mert a médiák elnökeinek kinevezési cirkusza példaértékű, hiszen nyugodtan azt mondhatják az ellenéknek minden meghozandó intézkedésre, törvényerejű rendeletre, hogy: az van,, amit mi mondunk! Ezt a tényt alátámaszthatja az is, amit Horn elvtárs mondott Szent István ünnepén Iváncsa községben - mert hol lenne ezen az ünnepen, ha nem egy 2600 főt számláló kisközségben? De nemcsak ő, hanem a kormány többi tagja sem volt ott a Bazilika előtti megemlékező áhitat-ünnepsé- gen, csupán a közlekedési miniszter. (Vajon a kultuszminiszter miért nem volt ott? Amúgy az istentisztelet legáhi- tatosabb pillanataiban reklám légi herkentyűk húztak alacsonyan a hívek felett.) Szóval azt mondotta a miniszterel- hátrányos megkülönböztetés? Avagy a Nyugaton működő magyar (kulturális) intézetekben, hivatalokban nem ismét elsősorban politikai állásokként fognak "működni" az illető személyek, és nem kiérdemelt kiváltság lesz-e ismét egy-egy nyugati ösztöndíj? A nyugati magyarság érdeke is, hogy a törzsországban ne csak verbális, hanem valóságos, demokratikus, szabad szellemiség létezzen. Ehhez azonban, úgy gondolom, több és lelkiismeretesebb szellemi segítség, közvitézi aprómunka szükségeltetik részükről. A tények kedvéért annyit azonban meg kell még jegyezni, hogy a józan gondolkodású, baloldali, szociálisan (és nem szicialistán) érzékenységüek olykor szintén kiszorulni látszanak a hatalmi osztozkodásból. Vajon a 169 egyénileg választott szocialista képviselő hogyan reagál a jövőben erre. Ez is kérdés. Mert ők talán a háború előtti cipőgyári, vas- és faipari baloldali érzelmű és emberségből példát adó munkás nagyapák unokái is lehetnek. Györffy László (Bécsi Napló)
