Amerikai Magyar Értesítő, 1994 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1994-05-01 / 5. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1994. május SZEMBE KELL NÉZNIÖK MÚLTJUKKAL A marxi-lenini ideológia intézményeinek, egyik szégyenteljes részlege volt, a magyarországi III/III-as ügyosztály munkatársaira kiosztott feladat, mely arra volt hivatva, hogy besúgók, spiclik százezrével árulják be és juttassák bitókézre azokat az izig-vérig magyar embereket, akik nem voltak hajlandók a magyarságra nézve olyan idegen politikai eszmét elfogadni, amely a magyar nemzetet kizárta saját életformáját meghatározó nemzeti politikából és rákényszerítette egy nemzetközi, gyarmatosító marxi politika eltűrésére, amely minden vonatkozásában idegen és káros volt a magyar nemzetre. Ez a hírhedt besúgó klikk, a kommunista belügyminisztérium szolgálatában állt, hatásköre az egész ország területére kiterjedt, a bársonyszéktől - a vagonkirakó lapátig. Idestova 40 éve lesz - de nem felejtettük el - a "csengőfrász", amelynek vésztjósló lármájától minden magyar ember hátán szaladgált a hideg, csak az elvtársakén nem, akik rettegésben tartották az ország nem kommunista lakosságát. Magyarországon a kommunisták kb. 800 ezer piroskönyvet osztottak ki a párttagoknak. Ennek a létszámnak csak a kisebb része volt kommunista, a nagyobb része kényszerhelyzetben azért, hogy családja létfenntartását biztosítsa. Hogy a magyar népnek mennyire nem kellett a kommunizmus, azt világosan tükrözte a II. világháború utáni első választás, amikor a Kisgazdák a szavazatok 57 százalékát kapták a kommunisták 17 százalékával szemben. Minden remény megvan arra, hogy a mostani választásokon ugyancsak hasonló eredmény születhet, ha a szavazatra jogosultak az urnák elé járulnak. Az elmúlt 4 év alatt, a koalíciós kormány több kísérletet tett arra, hogy a demokratikus fejlődést előmozdító és a nép által óhajtott felelősségre vonatkozó törvényjavaslatot törvénybe iktassa, de úgy a parlamentben, mint ahogyan a közélet más területein, mindenütt jelenlévő kommunista utódoknak, sikerült a törvényjavaslat elfogadásának útját állni. Újabban ismét kísérlet történt egy törvényjavaslat előterjesztésére, egyes fontos tisztségviselők múltjának ellenőrzésére, mellyel az országgyűlés emberi jogi bizottsága foglalkozik. Az ülésen jelen volt képviselők ellenzéki csoportja nem nagy örömmel fogadta a javaslatot - ami érthető részükről -, hiszen nem kevés honatya érdekét veszélyezteti, esetleg magas pozíciójától választja majd el? A demokratikus magyar jogállam erkölcsi tisztasága megteremtésének érdekében az országgyűlés, az alább írtak tisztázását szolgáló törvényt szándékozik életbe léptetni: Ellenőrizni kell, hogy a 2. paragrafusban szereplő személyek hivatásos, nyílt, vagy "szigorúan titkos" állományú tisztként teljesítettek-e szolgálatot, a volt BM. III/III-as Csoportfőnökségénél és elődjénél: a Magyar Államrendőrség Budapesti Főkapitányság Politikai Rendészeti Osztályán, a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályán, a Belügyminisztérium IV. Belső reakció elleni harc Osztályán és a többi. Túlságosan hosszú lenne itt felsorolni mindazokat az állami szerveket és más közéleti elemeket, akiket érinteni fog a törvényjavaslat. Arról is szó van, hogy az eljárás nem csak a III/III-masokat érinti, hanem az előd belügyi szerv tagjait is, akik ország, vagy nemzetellenes bűn- cselekményeket követtek el. A bírósági Ítélethozatalnál döntő szerepe lesz a bizonyító eljárásnak. Az itt szóbanforgó bűnesetekben, minden valószínűség szerint értékmérők lesznek az aláírásokkal ellátott, elsősorban hivatalos íratok és honoráriumok. Ez utóbbinál találóbb kifejezés a "júdáspénz". Hogy kik is voltak hivatva a belügyminisztérium "besúgó szolgálat ellátására? - ennek a nagyon fontos kulcskérdésnek felderítése, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságára vár, ha a Törvényhozó Testület elfogadja, ezt a sokak számára nem kívánatos törvényjavaslatot. Ha az mégsem történne meg, úgy is csak idő kérdése lesz a fe- lelősségrevonása a bűnösöknek, mert a népakarat szerint, a vétkeseknek "szembe kell nézniök múltjukkal" és bűnhődniük kell, mégpedig elkövetett cselekményük súlyosságához mérten. 1994-ben, abban a tudatban kell az urnák elé járulni, hogy még egy nemzetgyilkosság ne ismétlődhessen meg, ezért a választások eredménye sorsdöntő lesz jövőnk és gyermekeink életében. Minden szavazati joggal rendelkező arra a keresztény pártra szavazzon, amelyik szíwel- lélekkel kívánja szolgálni a Haza érdekeit és feddhetetlen előéletű hazafiakat küld harcba a nemzeti jobblét érdekébe. Simon Ferenc MEGBOCSÁTÁS Aki megtud bocsátani, annak előkelő lelke van, Magasba szárnyaló vidám a boldogsága, Nem tudja leszegezni semmiféle bántás, fájdalom, Enyhítő körülményt talál a rút gonoszkodás felett. A lelke szilárd erő, Isten szeretetével áldott, Élnem tudja érni semmi átok, szívében igaz szeretet lángol, Nem sajnáltatja magát, és nem vádol másokat, Ha sárba tapossák is, "mint arany" ragyogó marad. Tósakyné Váradi Irén Ismét kaphatók Stirlingné Tárczy Kovács Erzsébet mezzoszoprán énekművésznő legszebb magyar népdalai. Kíséri Rózsa Béla és zenekara. A kazetta ára (postaköltséggel együtt) 12.00 US-dollár. Megrendelhető a 415- 345-8878 vagy 703-553-0473-as telefonszámokon.