Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
1993. február AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 21 lehet megtudni, de a mennyiség ellen nem lehet kifogás. A média szinte kéjes részletességgel boncolgatta a kisgazdák egymás közti acsarkodásait azzal a - persze ki nem mondott - céllal, hogy így vagy úgy, mindegy melyik kisgazda frakció pártjára állva, eláztassák ezt a „mucsai partnert", amely ugyebár a kormánykoalíció tagja, hát akkor nosza, essünk neki! Köztudott, hogy a magyar gazdaságot talán legsúlyosabban az adósságtörlesztés terheli. Az 1990-es választások idején és után a kormány (az előző és a mostani) és az ellenzék (az előző és a mostani) között teljes volt az egyetértés abban, hogy a törlesztés folyamatosságát biztosítani kell. (Érdemileg nem tudok hozzászólni a kérdéshez. Ezt azért merem bevallani, mert meggyőződésem, hogy egyetlen szakember sem tudja megjósolni, mi történne, pontosabban: közép- és hosszú távon milyen hatása lenne, ha Magyarország megtagadná a visszafizetést, vagy ha átütemezést kérne). Kicsit olyan ez, mint amikor egy csapat a sötét erdőben egy jelzés nélküli útelágazáshoz ér. Miután választani kell, egyhangú döntéssel indulnak el az egyik ösvényen. A félúton viszont a luciferi törpe kisebbség elkezd kiáltozni, hogy a másik utat kellett volna választani. Ezt a döntéskor nem tudták? A Magyar Rádió „tárgyilagos és kiegyensúlyozott" sajtószemléje hívta fel a figyelmem arra az elemzésre, amely végül is ötrészes dörgedelemmé terebélyesedett a Magyar Hírlap hasábjain. Mégha igazsága is van (lenne?) a visszafizetések megtagadását szorgalmazó elméleteknek, akkor sem becsületes dolog a „Mesterségesen előidézett depresszió", „...a gazdaságpolitika fő célja nem a lakosság életszínvonalának növelése..." és az ehhez hasonló fő- és alcímekkel azt sugallni, hogy ez a megátalkodott kormány bizony fölesküdött a magyar nép romlására. (A cél szentesíti az eszközt jegyében a szerző - Nagy Pongrác - 1992 nyarán az 1990-es, kedvezőtlenebb állapotokat tükröző táblázattal igyekszik alátámasztani Magyarország - szerinte - reménytelen gazdasági helyzetét. Vajon miért?) És a korán megkezdett választási kampányba Trianon is bevonulni látszik, igaz, Kenedi Jánosnak a Magyar Hírlap június 12-i számában megjelent tálalásában a téma kissé hajánál fogva előreráncigáltnak tűnik. A szerző azt állítja, hogy „az MDF saját széthullása elleni védekezésül engedi programmá összeszerveződni a Nagy-Ma- gyarország látomásáról imitt-amott elejtett, közvetlenül tőle, vagy közvetetten híveitől származó megnyilatkozásait." Ha jól értem Kenedit, „a kormány ennek leplezésére szítja a médiumháború füstjét". A cikk elemzéséről letettem, és nemcsak azért, mert Kenedi gondolatmenetének szárnyalását szerény fantáziámmal nem tudom követni. Nem ezért, hanem két másik okból. Az egyik: Kenedi azt írja, hogy Für Lajos hadügyminisz- ter(!) Werbőczy Hármaskönyvéről is úgy nyilatkozott, mint a háromezeréves magyar múlt dicső kontinuitásának részéről. Miután érdekelt volna, hogy a történész-honvédelmi miniszter milyen összefüggésben és mit mondott valójában, megpróbáltam utánanézni a Kenedi által megjelölt forrásban, amely - szerinte - nem más, mint a Magyar Fórum február 20-i száma. Tény, hogy van benne egy hosszabb Für Lajos beszéd, ez azonban nem az MDF székházában hangzott el - mint Kenedi állítja -, hanem az Országházban, és amely nem Werbóczyvel, a háromezeréves múlttal foglalkozott, hanem válasz volt egy Gadó György nevű képviselő interpellációjára... Volt egy másik apróság is, amely végképpen elvette a kedvemet attól, hogy behatóbban foglalkozzam Kenedi állításaival. A szerző ugyanis 1938 kapcsán a Revíziós Liga elnökét, „Hercegh Ferencet" emlegeti. Ilyen elnök nem volt: azt Herczeg Ferencnek hívták. Aki nem tud arabusul... A jó Spiegel- és egyéb kapcsolatairól ismert irodalmár, Konrád György pedig ekként vélekedik: „Hiszen látható, hogy az MDF legszerencsésebbnek tűnő és sok tekintetben legrangosabb választottja is, karakt érproblémák miatt, nem tudja betölteni azt a szerepet, amelyet karizmatikusán a maga számára arányosnak képzelt el". Az a gyanúm, hogy Konrád pártpolitikai okokból ezúttal is áldozatául esett verbalizmusá- nak, amely nem más, mint „a lényeget a szavak áradatába fullasztó nyelvhasználat, üres szószaporítás". Konrád a karakterproblémák kifejezéssel Antall József miniszterelnök jellemszilárdságát kérdőjelezi meg. De itt aztán abba is hagyja az eszmefuttatást, pedig a kijelentés így - igazi vagy vélt bizonyíték nélkül - ugyancsak rágalom-ízű. Anélkül, hogy a fentiekkel bármiféle összefüggésben is lenne, egy definícióval zárom soraimat: Kozmopolita = 1. világpolgár, 2. olyan emberek, akik sehol sem érzik magukat meggyökerezettnek és nem ismernek el szülőföldet, hazát... /HUNNIA/ Borsody Etelka