Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
14 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. február NÁNAY ENDRE: A FEKETE KONTINENS TRAGÉDIÁJA Egy egész kontinens pusztulásáról van szó, Egy világrészről, melyet a múlt és a jelen század első negyedében az európai fehér ember gyarmatosított. Közel az egészet. Van, ahol (pld. a Délafrikai Köztársaságban) bent is maradt, de a maradás komplikációi most értek be. A fajkérdés szín kérdéssé is változott. A bajok tűrhetetlennekké alakultak. Immáron közel az egész fekete világrész éhes, nyomorog, beteg, sőt AIDS néven ismert halálos betegsége közveszélyesen terjed. Okát vagy okozóját sokféleképp adja vissza a hírszolgálat. Ismeretes, hogy az európai gyarmatosítási éhség durván rátelepedett az egész afrikai világra, tűléhesen. Úgy is lehetne meghatározni: kifosztotta részben földalatti alapanyagából; emberanyagát pedig csak testi munkára tartotta érdemesnek. Ez lenne az egyik közhely, de van olyan is, mely ma már azt hirdeti, hogy csak kivételeseknek jutott iskola. A gyarmatosító az iskolázottak feltörésétől félt. Ehelyet - büszkélkednek a gyarmatosítók - "bevitték" - az európai kultúrát, néha még a civilizációt is. A legnagyobb gyarmatosítók az angolok voltak, akik még a világ második legnépesebb országát, Indiát is királyositották az angol Viktóriával. A világ (a latinvilág) legnagyobbját, Braziliát a kis Portugália vette uralma alá, ahol még ma is a portugál nyelv a hivatalos. A történelem visszapillantó-tükrében ma már a gyarmattartók egyikében sincs semmi nyoma a gyarmatok kifosztásának (amit terhére rónak), sőt pld. az angol "birodalom" sorvadozik; Portugália pld. csak éppen hogy van, holott a portugálok voltak azok a gyarmattartók, akik a néppel együttéltek, össze is házasodtak. A fehér világ a múltbanéző kritikája nem mindig tárgyilagos. Néha túl bűnbánó, néha kegyeskedő. A jelen század világháborúi, sőt a koreai, meg a vietnámi megtanította a fehérvilágot a nem hófehér ember értékmérésére, ha későn is. Újabban már a feketevilág tárgyilagos kritikája (pld. prof. George B. N. Ayittey könyve: "Africa Betrayed") éppen Ghánán keresztül (Afrikából nézve) mutatja be a realitást. Most, hogy Szomáliában próbálgatja (végre) a UN Amerika katonaságával (főként) megállítani az éhhalált, a feketék is bele engednek látni kontinensük bajaiba anélkül, hoy azt "csak" gyarmatosításra hárítanák. Nemcsak Szomáliában tragikus a helyzet, hanem szerte Afrikában, ahol a nép- számlálás nem sokat ér, de kb. 700 millió ember él. (Lehet, hogy egy egész milliárd?) Hasonló vagy nagyobb bajok vannak pld. Angolában, Libériában, Mozambikban, Szudánban, Ugandában, Zairéban. A bajok a jelen század kommunistakapitalista érdek zavarából származnak, mondja a tanulmány. A fekete kontinensre betört Sztálin haderejével és a kommunizmus eszméivel, de Nyugat sem hagyta magát, főleg nem Amerika. Egymással versenyeztek - különösen az óceánok partjain -, a katonai honfoglalással, na meg a hitegetésekkel. Öntötték a fegyvereket, meg a velejárókat. Amikor pedig a szovjet birodalom begbomlott, eltűntek az igehírdetők, meg a hozzáfűzött érdekek. Maradt azonban a fegyver. Amerikának is megszűnt az érdeke s vele az amerikai fegyvert is megörökölték a helyiek. A visszama- radottak új uralmi rendszert szerveztek, sajnos, egy országban többet is. Ezek egymással harcoltak, sőt volt olyan, ahol visszatért a törzsi rendszer és élet, ahonnan annak idején az egész speciális afrikai állami élet kiindult. A hitelesnek vélt statisztikák azt is mutogatják, hogy Afrika rosszabb anyagi helyzetben van, mint pld. 1960- ban, amikor nagyjából felszívódott a gyarmat világ. Az irodalmi gyónás szerint a kontinens nagyjai (kevés kivétellel) megvesztegethetők. A kirívóbb példák azt is igazolják, hogy egyes "fejesek" az éhező tömeg terhére gazdagodnak s gazdagságukat egy korrupt fegyveres környezettel hajtják végre és őriztetik. Az élre tört főnökök és a nép között semmiféle emberi kapcsolat nincs. Sajnos az importőrök és hasonlók csak ezeken a korrupt vonalakon keresztül üzletelnek. Ugyanez a helyzet a segélynyújtások körül. Pld. az amerikai (nagyon gyér) "foreign aid" segélyezés eltűnik a fekete "lordok" kezén. Az amerikai követek az érdekelt országban nehezen tudják mindezt megakadályozni, mert a korrupció hatalmában tartja az egész országot, sőt nagy részét a kontinensnek. Most hogy végre az UN is megemberelte magát és Amerika vezetésével Szomáliában kioszthatják az éhezőknek a kenyeret, nagyhitelen az afrikai nép önkritikája is hallható. A nagy és ismert afrikai vezérek és álszónokok, mint pld. Julius Nyerere, Kenneth Kaunda nem győzte eléggé a nyugatiakat szidni, hogy elhanyagolják Afrikát, de az afrikai országvesztőkről hallgatott. A jelen második kolonizációt maguk az egyes elnökféle-királyok okozzák szerte Afrikában, mert nagy részük olymódon korrupt, hogy nem törődik fajtája éhhalálával, minden szóba- jöhető bevételt saját kasszájába gyűjt, legfeljebb az őt és saját aljasságát védő fegyveres erőkkel oszt meg. Van közöttük dúsgazdag államfő-féle s ugyanakkor a nép az útszéli árkokban könyörög egy falat kenyérért. A Világbank és a Nemzetközi Pénzalap kiküldöttjei állítják, hogy kár az erőfeszítésért, mert az egyes afrikai ország nagyjai, illetve az elitek, az állami bevételt teljes egészében "privatizálták" s a néppel egyáltalán nem törődnek. Szomáliában pld. két pénzbeszedő is van, két elnök, akiknek a szemeláttára ezerszámra halnak éhen a gyerekek, miközben a saját jólfizetett katonáik őrzik személyét és a néptől elvont élelmet is, melyet a nemzetközi segélyszolgálat nem nekik, hanem a népnek szánt.
