Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-02-01 / 2. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. február Remek táptalaj a lázításra. Az ellenzék azt hangoztatja rendületlenül, hogy jobb volt a múlt rendszerben. És van, aki ezt beveszi. Hiszen még egy "ártatlan", koldusokról szóló Kossuth-rádió riportban is az hangzik el, hogy koldulás a "múlt rendszerben nem volt, a kapitalizmus hozza ezt is be, együtt a nagy osztálykülönbségekkel", noha az interjúvolt kijelenti, hogy már négy éve (!) "hivatásos koldus". A kommunizmusban hivatalosan valóban nem volt se szegénység, se koldus, se osztálykülönbség. Ezt ne tudnánk? És folyik az uszításismét B.I.:"A veszekedő, rikácsoló társaság a parlamentben nem kritizált, mert ha kritizált volna, akkor érvei lettek volna. Ha érvei lettek volna, vita lett volna ellenzék és kormány közt. Azóta sem volt. A tanulmány tárgyát egyáltalán nem tették ismeret tárgyává. Aról nem kívántak beszélni, hogy miért nem sikerült a rendszerváltást végrehajtani. (...) Most megtudtuk ebből a tanulmányból azt, hogy nincs rendszerváltozás (...), hanem egy újfajta kommunizmust akarnak bevezetni (...), így a hatalom, a pénz az ő kezükben marad. (...) A rendszerből lényeges hasznot húztak éveken, évtizedeken keresztül, akik hatalomhoz, pénzhez jutottak és ehhez ragaszkodtak. (...) A baloldali blokk fél, érzi, hogy Csurkának igaza van. Fél attól, hogy el fogja veszteni a hatalmát, a pénzét, az erejét." Említettem az SZDSZ antiszemitizmusról szóló kampányát Nyugaton. Indulásunk előtt egy nappal Göncz államelnök Izraelbe utazása küszöbén állítja a TV-ben, hogy igenis van antiszemitizmus Magyarországon és ezt el fogja mondani hivatalos útján Izraelben is. Jól hallottam??! Nézetem szerint itt már nem a párt-párt elleni viszályról van szó. Hanem egy párt (ezesetben az államelnök is!) a nemzet érdekei ellen cselekszik. (Hadd szúrjuk közbe: micsoda képtelenség egy olyan országban antiszemitizmusról beszélni, ahol a három legmagasabb közjogi méltóság - a köztársasági elnök, a miniszterelnök és a parlament elnöke - fél-, negyed-, illetve százszázalékos zsidó... A szerk.) Néhány rövid gondolatom van még, igen szerény - ha úgy tetszik - kritikám a magyar külpolitikára vonatkozólag. Véleményem szerint a külügyminisztériumnak nem mindig csak negatívumokban kellene nyilatkoznia és azt hangoztatnia a külföld felé, mit nem akar Magyarország. A hivatalos hozzáállás ugyanis az, hogy semmiféle szándék nincsen változtatni a határokon. Azt hiszem, hogy ilyen módon eljátszanak egy történelmi alkalmat. Az egész Trianon-kérdésben a félhivatalos vagy hivatalos negatív állásfoglalásban nincs egyetlen épkézláb kormánynyilatkozat sem, amely okos és (ma könnyen bizonyítható) messzebbre tekintő érveléssel fölhívná legalább az európai barátaink figyelmét, hogy Trianon felülvizsgálata nem leszűkített "magyar ügy", hanem kifejezetten európai kontinentális érdek. A jelenlegi események ezt bizonyítják. Megkontrázhatnak engem azzal, hogy könnyű ezt mondani, de azt hiszem, igenis lehetne így cselekedni. Sőt: azt hiszem, van elég nagyonis hozzáértő ember a külügyminisztériumban, aki ezt ügyesen meg is tudná fogalmazni és konkrétumokkal kellőképpen előjönni. De ha mást nem is: ahelyett, hogy mit "nem akar" Magyarország, követelhetnének pl. Magyarország részére kultúrközösséget az elszakított területeken élő magyarsággal, aztán autonómiát ennek a magyarságnak, ott, ahol a kisebbségek is jónak látják. Fenti kifogásomat halkan adom elő. Tudjuk, hogy Magyarország jelenleg mennyire fegyvertelen, védtelen agresszív, pökhendi és provokatív magatartású szomszédaival szemben. De okvetlenül szükséges lenne szerintem egy határozottabb, ügyesebb vonalat kidolgozni hivatalos szinten, hiszen Magyarország körül a határok szakadatlanul "tologatódnak", az ex-SZU, Csehszlovákia, Jugoszlávia területén minden szétbomlik és bármennyire is szemet húnynak Nyugaton, mert hogy ez fölöttébb kellemetlen és sunyin lapulva úgy tesznek, mintha nem érintené őket, mégis mindinkább világos, hogy a mesterséges, 1919-20- ban létrehozott és 1947-ben megerősített világrend sem nem érvényes, sem nem fenntartható többé. Érthetetlen, hogy - eme fölismerés előrehaladását és tudatosítását előmozdítandó ~ Magyarország nem ad érezhetőbb lökéseket szabatosan, de ügyesen megfogalmazott nyilatkozatokkal, konkrét javaslatokkal, tényekkel, főleg Nyu- gateurópa felé és nemzetközi fórumok előtt. Hiszen a korszellem ezt most engedélyezné! Ez azonban nem hangzik el, erről nem olvasunk, jóllehet ebben a században Magyarországnak származott a győztes hatalmak "béke"-poli- tikájából messze a legtöbb bizonyítható sérelme, ugyanúgy, mint ahogy az utódállamok magyar lakosságának jutott osztályrészül a legnagyobb mértékben a jogaikban való megkárosítás, mind a mai napig. Miért nem vonja be a magyar kormány ennek az áldatlan helyzetnek részbeni orvoslására az emigrációt is? Hiszen ezáltal kiküszöbölhetnék a diplomáciai megkötöttségeket. Nem ez a sorsdöntő feladat lenne ma az emigráció legfőbb teendője?.. ☆ A fenti tanulmánynak is beillő hazai élménybeszámoló szerzője Haynalné Kesserü Zsuzsó, akinek kitűnő írásaival más emigrációs lapok hasábjain már találkozhattak az olvasók, de a neve még nem szerepelt az Értesítőben, ezért illőnek tartjuk őt bemutatni. Másodgenerációs magyar, aki Argentínában született és Buenos Airesben él. Kicsi kora óta résztvett az ottani magyarság kulturális életében, magyar tudását a családi otthonból hozta magával és a cserkészetben tökéletesítette. Olyan fokra, hogy publicisztikája minden összehasonlítást kibír. Egyik jogos büszkesége a buenos airesi Hungária egyesület gazdag magyar anyagú könyvtára, melyet ő katalogizált. Mellékesen többnyelvű nemzetközi tolmács. Izzó magyar érzés tükröződik minden írásából és a magyar sorskérdésekkel való teljes azonosulás, noha csak látogatóban járt Magyarországon. Alábbi írását azért is érdemes elolvasni, mert megtudjuk belőle, hogy a részletek iránt érzékeny női szemmel hogyan látja egy kiváló megfigyelőképességű másodgenerációs magyar a mai hazai valóságot és hogyan rögzítette élményeit a maga egyéni stílusában. -
