Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-02-01 / 2. szám

8 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. február Domonkos János gyűjteménye) méltó helyet kapott a Hadtörténeti Múzeumban, a várban. Lezajlott a Ludovikás és hadapródiskolások találkozója, 1500-an jöttek össze az egész világról. A tűző napon a 91 éves, tüneményes Kéri Kálmán vezérezredes szálegyenesen tart beszédet az össze­gyűlt bajtársaknak, volt iskolatársaknak. De nekem a leg­megrázóbb mégiscsak a Sziklakápolna volt. Sem 76-ban, sem 84-ben nem említette nekem senki ezt a nevet. Most meg sokan mondták: okvetlenül nézzétek meg. De hol van? Odataláltunk, a Pálos rend kezelésében van, miséznek, tele van, előtte vasbeton darab, belőle kikígyóznak a meghajlí­tott vasak, mint egy otromba medúzafej, rajta mementó írás: ezzel volt a kápolna bebetonozva évtizedekig. Magyarország sorsa: egy szimbólikus vasbetontömb! Megrendítő. Jól teszik, ha ott hagyják, rajta a felírással! Akárcsak Berlinben a "Hohler Zahn". No és az emberek? Nem csak múzeumokban jár­tunk; inkább emberekkel töltöttük el időnket s így sok em­berrel találkoztunk. Türelmetlenek. Azonnal a bécsi színvonalat akarnák elérni. Érkezésünk napján a Sportcsarnokban fo­gadták az Olimpiászon káprázatosán szerepelt magyar sportolókat, és ott Antall miniszterelnököt kifütyülték és kifújozták. Bántó benyomás volt, mert véleményem szerint ha van valaki, akit nem kellene kifujozni és kifütyülni, az a miniszterelnök. Az emberek viszont ezzel és így mutatták elégedetlenségüket. Van rá ok? Hát van drágulás, a politikai árak megszűnése (pl. a kenyér, a közlekedés már nem egy forintba kerül - notabene sokan "elbliccelik" a jegyváltást, meglepően ritka a kontrol a járműveken), van infláció, adók, fölmondás, bizonytalanság - a kommunista világban nem ismerték mindezt. Panaszolják a munkanélküliséget (félmilliót említenek hivatalosan), pedig sok üzletben úgy véltem, nincsen elég személyzet. A piacgazdaság még nem egészen működik. Az elosztás még a maszekokban se jó, nincsen minden mindig. Eltűnik a Pick-szalámi vagy a Herendi Ludas Matyi, amit megvenne a turista. Rengeteg az importált áru, de sok pénztárcának nem elérhető. A szárazságot meghazudtolva gusztusos gyümölcs, zöldség. De kompetitiv kereskedelem? Bemegyek egy üzletbe: "Lenne egy kérdésemr "Kérdés lehet, eladás nincs, zárunk!" - arcul csap a válasz. Órámra nézek: 6 óra 1 perc. Kimegyek... Mindez nyáron, délután, a belváros kellős közepén, ahol nyüzsög a sok vásárlóképes turista. Argentinnak - ért­hetetlen. A létminimumot hivatalosan megállapítják havi 13 ezer forintban, de van 9 ezer ft-os nyugdíj, a leszáza­lékoltaknái még alacsonyabb is lehet. (Magyarázzák mi a "leszázalékolás": az, aki az előírt korhatár előtt megy nyugdíjba, egészségi vagy más okok miatt, és természetesen alacsonyabb nyugdíjat kap). Az egészségügyi alapellátás hiába ingyenes teoretice, még mindig a szégyenletes borítékrendszerre épül. Ingatlan boom van, a volt párttagok sok ún. tanácslakást bitoroltak, most igen jó pénzen árulják. Nemzetközi árakat véve is irgalmatlan magas ingatlan árakról hallottunk. A nyelvezet az én fülemnek gyakran ocsmány. De már nem annyira csapott meg a durva hangnem, mint 84­ben, észlelhető a változás, mintha az emberek már nem röstellnék, hogy udvariasak is tudnak lenni. "Elnézést", ezt halljuk lépten-nyomon, megszólítás előtt még köszönnek is: jó napot, de igen gyakran "kezicsókolom". A kiszolgálás sokszor kelletlen, sőt egyenesen udvariatlan, de már van­nak örvendetes kivételek. Előzékenység, itt is kezi­csókolom. A taxisok között is megtalálható a két véglet: az, aki félkegyelműnek nézi az embert és szemtelenül becsapja, és az, aki megköszöni, hogy őt választottuk és minden jót kíván, amikor leszállunk. A munkanéküli segélyt sokan elítélik, mint a kor­mány nagy tévedését: szerintük közmunkára kellene fogni a munkanélkülieket, mert így csak bekasszálják a segélyt és vígan élnek "fusizva", hiszen olykor csak 1-2 ezer forint pluszt jelentene a rendes munkavállalás. Ezáltal dagasztják a munkanélküliek statisztikáját. A kárpótlási törvényt már negyedszer módosítot­ták. Jól meg van szervezve, a postán lehet megvenni a szab­vány űrlapokat. Az illetékes hivatalok jól működnek, készségesen adnak felvilágosítást. A demokratikus kor­mány rendezni akarja, illetve jóvá akarja tenni a múlt rend­szer által elkövetett igazságtalanságokat, ezeket hivata­losan "sérelmeknek" hívják. Ez az ára, hogy az ország újból jogállammá váljék. Egyenlő egy rehabilitációval, amiből szintén van jócskán (katonák, volt elítéltek, stb.). A leszármazottak, örökösök úgy vélik, hogy ezáltal valamit helyrehoznak apáik elrontott életén. Pénz nincs kilátásban a kárpótlási törvényben, csak un. kárpótlási jegy, amivel teoretice ingatlant lehet venni (ez főképp a földre vonatkozik: ahol árverés van, ott a "jegyesének elsőbbségi jogot élvez a föld megvásárlására), vagy beszállni a folyó privatizációkba, vagy a tsz-ek továbbműködtetésébe. A kárpótlási jegyek eladhatók, forgalmi áruk jelenleg ál­lítólag eléri a nominális érték 70-75 százalékát. Bántó nekem az erősen érezhető materializmus, a gazdagok pimasz, illetlen hivalkodása, ami föltünőbb, mint nálunk. Ugyanúgy, ahogy fülemet, érzékenységemet bántja a szovjet világból visszamaradt ritmikus taps (ami nem vastaps, az más!). Magyarországon még mindig csak rit­mikusan tudnak tapsolni. Megszokták... De igen pozitív a hitélet föléledése, megható a sok felnőtt keresztelő, a templomi esküvők. Az augusztus 20-i Szent Jobb körmenetet tolongó tömeg kíséri, 40 fokos hőségben, fegyelmezetten, énekelve és imádkozva, az idősebb koroosztályból igen sokan könnyezve. (Hadd je­gyezzem meg: Magyarországon igen sok az idős ember.) Pozitív továbbá a felekezeti iskolák működésbe lépése, a cserkészet aktiválása, a múlt megismerése, megemésztése. 50 éves híradót láttunk, a 1942-es doni hadjáratról szólt, a magyar füleknek egészen új verzióban... (És ugyanazon a híradón látuk az Argentínában nemrég elhalálozott Hal- tenberger Gyula esküvőjét Szeleczky Zitával.) Rengeteg új könyv jelenik meg az ismeretlen történelmi szakaszról, az elhallgatott, elferdített évekről. Visszaemlékezések, memo­árok. És az emberek olvasnak, sokat olvasnak. Összegezve: a 45 év kommunizmus bélyege érezhetően rajta van az egész társadalmon, ez a benyomá­som. Ennek nem vetett véget varázsszerűen a demokrácia

Next

/
Oldalképek
Tartalom