Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-11-01 / 11. szám
10 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. november "munkaszolgálatosokat, az elhurcolt és a németek által meggyilkolt zsidókat?" Osztályozásunk szerint a hősök közé nem tehetjük őket, kivéve a munkaszolgálatosokat, akik a fronton haltak meg szolgálat közben. Neveiket bevéshetik a márványba. Mártíroknak csak akkor mondhatnák őket, ha ismernénk a célt, amiért tudatosan áldozták fel magukat, ellenállás nélkül, mert mártírnak nem kell hadakoznia. De ilyen célról nem tudunk. Mert éppen a "fasizmus áldozatainak" is mondják a haláltáborokban meghaltakat. Az okot jelölvén meg nem a célt, mint a földrengés vagy járványban elpusztult ártatlan áldozatok esetében. Meghaltak-e mint magyarok? Akkor magyar mártíroknak mondhatnánk őket (ha megfelelnek a kritériumnak) legalábbis magyar áldozatoknak. De ők mint zsidók haltak meg, s így tartja őket számon a világ és saját maguk. Én nem tehetek arról, hogy ők saját magukat nép-nek hívják, és saját magukat nem tartják magyar áldozatoknak, ahogy ezt egy pesti rabbi meg is mondta, így nem a mi áldozataink. Emléket lehet nekik állítani, de nem közöset. De lehet más néphez tartozni mint egy ország lakosságát alkotó nép s velük együtt érezni? Ezt lehet. Sok mindenben lehet együtt érezni, s emiatt érzi sok zsidó magyarnak bár nem a népközösség tagja. Ma ezt próbálják (rosszul) pluralizmusnak nevezni. Olyan értelemben, hogy minden kisebbség, vagy népcsoport fújhatja a maga nótáját akár szereti a másik azl vagy sem. A pluralizmust igy nem lehet elfogadni. De egy ország, mint politikai egység különböző népei (mint magyar, tót, zsidó, német, stb.) érezhetnek együtt, ha van egy eszmény ami motiválni tudja őket egy közös cél érdekében. Bár genetikusán, fajilag, nyelvileg külünbözhetnek de szellemi egyetértésben vannak. Ilyen eszmény talán Rákóczi óta nem volt, s nem tudom volt-e azelőtt? Ennek hiányában pedig csak a különbség érzete van meg, egyfajta kényszerült várakoző álláspont. Három nagy társadalmi eszme van: a Nép, a Nemzet és a Haza. Csak tág keretek között meghatározható fogalmak, egyöntetű meghatározásuk eddig nincsen. Mindegyikhez hozzá lehet tenni valamit, vagy ellehet venni. A nép a legprimitívebb felfedezés, a faji, nyelvi különbségek regisztrálása. A nép sohasem teremt kultúrát mert régi tradícióinak rabja. Új kultúra pedig a régivel való szakítást jelenti, habár nem biztos, mert szakít ezért teremt újat, de ahhoz, hogy teremtsen a régivel szakítani kell. Ezért nem teremtett a zsidó nép sem új kultúrát, mert a régit konzerválta évezredeken keresztül. A nemzet több mint a nép. Talán így lehetne kifejezni; Nép közös céllal. Cél nélkül egy társadalom csak nép. Továbbá a nemzet öntudatos kultúrkifejezés. A történelmi múlt velejárója. Ezért egy meghatározott helyen élő népek más és más történelmi múlttal rendelkezők, nem tudnak (egykönnyen) nemzetté forni. A haza még magasabb fogalom. Az az eszményi állapot lenne, mely országhatáron belül élő népek szabad életét biztosítaná képességek szerinti egyenlő jogokkal és egyenlő kötelességekkel és áldozattal. Nehezen hihető, hogy a mai szél forgácsolt elvi és kulturális különbségekkel ez megteremthető különböző népcsoportokkal. Mert a nép vízválasztó. Ezért keresnek ezek maguknak külön kis helyet, ahol saját magukat szabadon kifejleszthessék. A kereszténységnek kellett volna annak a kultúrális kapocsnak lennie, mely összetartja a népeket egy magasabb rendű koncepcióban, ami majdnem sikerült a középkor folyamán. A zsidók nagy tragédiája népi mivoltuk és a népi eszmék elterjedése a Francia Forradalom óta. Ez állította őket szembe minden más néppel éppúgy mint a magyart a tóttal, svábbal, románnal, szerbbel. Vagy a germán népeket a szláv népekkel. Ez a folyamat ma is tart. Aki népet mond, az antit is mond. Anti-germánt, anti-szemitát, anti-fehéret, antiszineset, mert a kötőjel után ezek mind valamilyen népet jelentenek. Minden nép a saját hőseit, mártírjait, áldozatait tiszteli vagy siratja, a zsidók éppúgy, mint mi. Míg nem lesz egy új reneszánsz, egy új keresztény megújhodás, a faji tudat marad a legerősebb tudat s a legbiztosabb is. Egyelőre más nincs a láthatáron. Szalay Gyula, Florida Kérjük, hívja fel barátai Figyelmét lapunkra! • HUNGARIAN SENTINEL* •FLORIDA* EVI 315- ‘NEW YORK* HUNGARIAN SENTINEL P.O. Box 1202 Glendale. CA. 91209-1202 KÉRJEN IVtUTATV.SZÁMOT! % $C0/ PÁRTOLJA HÍRDETŐINKET