Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-10-01 / 10. szám
24 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. október tották a Balatontól északra elterülő vidéket. Ezért a szomszédos királyi végvárakat, Palotát, Vázsolyt, Tihanyt, Csobáncot, Keszthelyt, Devecsert lázas buzgalommal erősítették, a magánvárként fenntartott Sümeggel, Rezivel, Tátikával együtt. Mezőlaky Ferenc és a Távol élő Czobor család azonban nem törődött Hegyesddel. Ennek tulajdonítható, hogy 1561 tavaszán egy Veszprémből kiinduló török portyázó csapat váratlanul rajtaütéssel elfoglalta a várat. 1562 tavaszán Zala, Vas és Sopron vármegyék felfegyverzett nemesei Enyingi Török Ferenc dunántúli főkapitány, a tihanyi, csobánci, szigligeti, vázsonyi, sümegi és devecseri végvárak őrségei Gyulaffy László és Magyar Bálint vezetésével ostromolták, majd Salm győri generális ágyukkal felszerelt sorkatonaságával bevették a várat és földig lerombolták. Még az ostrom előtt közdött meg egymással a hegyesdi török várparancsnok, Pajzit vajda és Gyulaffy László híres viadalon Csobánc és Hegyesd között. Az egyenlő számmal felvonuló két lovas sereg Csobánc alatt találkozott. Rövid párviadal Gyulaffy győzelmével végződött. Kopjája lobogóstól ment át a török páncélos testén. Egy régi tanú- vallomás szerint Gyulaffy János, a bajvívó László öccse, Csobánc várának ablakából nézte a viadalt, s "úgy rántotta az fejét az ablakban, hogy beszakadott”. Szintén jelenlevő unokaöccse, a krónikaíró Gyulaffi Lestár szerint "Ennél szörnyűbb öklelést még senki sem látott". Túraút A diszeli autóbusz megállótól északi irányban átmegyünk a községen. Az Eger-patak partján elérjük a Kasza-malmot, majd a Krajcár-malmot és később a Vashámori malomhoz érünk. A Vashámor, amelyben a török háború idején főleg az ellenségtől zsákmányolt vaságyukat és golyókat verték rudakká, a XVI11. század elején alakult át malommá. Északi irányban a kúp alakú Hegyesd-hegy felé haladva közelitjük meg a hegy aljában a tölgyerdőt. Innen jelzés vezet fel a kúp alakú, 281 m magas Hegyesd csúcsára. Sűrű erdőn keresztül, kiépített egykori várfeljárón, a hegy déli oldalán kapaszkodunk fel és érjük el az erősen megrongált várfalakat. Egy kapuszerű nyíláson átbújva egy kis sikátoron át feljutunk az igen érdekes csúcsra. (Tragikussá is válható emlék fűz a hegyesdi várhoz. Engedjék meg Kedves Olvasóink, hogy elmeséljem Önöknek: A feleségem diszeli. A fent említett Krajcármalom a szüleié volt, amig Rákosiék a malmokat is el nem vették. Mi Dunaújvárosban (akkor Sztálinváros) laktunk, egy vállalatnál dolgoztunk s ott ismertük meg egymást. A dunapentelei r. k. templomban esküdtünk meg. A nyári szabadságok alkalmával el szoktunk menni Díszeibe, s a tapolcai-medencében fel-fel másztunk a Diszel-környéki várakhoz. Egy alkalommal a hegyesdit ütemeztük be. Egyik kora délelőtt nekivágtunk az erdő- rengetegnek, s lassan másztunk felfelé a meredek hegy oldalán. Fogalmunk sem volt, hogy a másik oldalon jelzett út vezet fel a várhoz. Mi mentünk toronyiránt, vagyis a csúcs irányába. Közben énekeltünk, daloltunk s találgattuk a fák, cserjék, bokrok és az aljnövényzet neveit. Kerülgettük a sűrű bozótos helyeket. Néha-néha bizony négykézlábra kellett ereszkedni a meredek, kopasz szikláknál. De, egyszer csak fenn voltunk a csúcson. Szép, tiszta, nyári napos idő volt, mégcsak egy bárányfelhő sem tarkította az eget. Csodálatos a kilátás a tetőről. Távolban aprófalvak girbegurba utcákkal, a házak közül kiemelkedő templomtornyokkal s a falvakat összekötő kanyargós útakkal. Felfedeztük Díszeit is apró házaival és a kanyargó Eger-patak partján a Krajcár-malmot, ahonnan elindultunk a túránkra. Nem is vettük észre hogy eljárt az idő. Egyszer csak, mintha parancsszóra történt volna körös-körül a falvakban felzúgtak a harangok. Dél volt. Csengő-bongó, csilingelő harangzúgás emlékeztetett bennünket a nándorfehérvári diadalra. A Krajcár-malom a háború előtt. A nagykerék mellett feleségem áll kislány korában. Ahogy elhalkult a harangszó s kigyönyörködtük magunkat a tájban, egy botra zsebkendőt kötöttünk s integettünk a világ négy tája felé. Közben kiabáltunk, hallóztunk, főleg Díszei felé hátha meghallja valaki. És meg is hallották, mert egyszer csak az ellenkező oldalról mintha viszhangot hallanánk. Jobban arra figyelve apró, egyenruhás emberkéket láttunk mozogni, integetni. Azok kiabáltak telilüdőből: "Halló, halló! Azonnal jöjjenek le, mert katonai éleslövészet van a hegy oldala felé"! És ezt ismételték többször is. De nem kellett nekik sokat ismételni, mert ahogy megértettük, mit kiabálnak, mi hanyat-homlok húztuk a csikót lefelé. Néhol, főleg azokon a helyeken, ahol négykézláb másztunk fölfelé, biz' csúzdának néztük a hegy oldalát, hogy minél előbb leérjünk. Lefelé jövet eszünkbe jutott, hogy amikor fölfelé mentünk, hallottunk mi valamiféle durrogást, lövéseket. De arra gondoltunk, hogy valahol a vadászok űzik mesterségüket. Ahogy kiléptünk az erdőből, nem messze tőlünk egy katonai dzsip várakozott, és ahogy megláttak bennünket
