Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-10-01 / 10. szám

1993. október AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 17 i MAGYARORSZÁGI HÍREK I - Szerkeszti: Faggyas Katalin, Budapest ­A kereszténydemokrata és konzervatív pártokat tömörítő Európai Demokratikus Unió /EDU/ első ízben rendezte meg rendes évi pártvezetői konferenciáját egy kelet-közép-európai államban. Budapestre eljött egyebek között Helmuth Kohl német kancellár, Carl Bildt svéd, Vác­lav Klaus cseh, Hana Suchocka lengyel miniszterelnök, Alois Mock osztrák külügyminiszter és Jackues Chirac, Párizs polgármestere. Antall józsef, akit ismét az EDU alel- nökévé választottak, több megbeszélést folytatott, így Richard Lugar republikánus szenátorral Magyarország NATO-tagságáról tárgyalt. Augusztus 20-án ismét ünnepelt Magyarország. Reggel a fővárosban az állami zászló felvonásával, majd tisz­tavatással kezdődött az ünnepi rendezvénysorozat, amely­nek kiemelkedő eseménye délután a Bazilika előtti ünnepi szertartás, a Szent Jobb-körmenet volt; este záróakkordja pedig a hagyományos Gellért-hegyi tűzijáték. A központi állami ünnepségen a budai Várban Antall József minisz­terelnök mondott beszédet. Augusztus 23. és 29. között a Magyar Meg­maradásért rendezett tábort Balatonszárszón a Püski Kiadó és Alapítvány, valamint a Szárszói Baráti Kör. Előzőleg ugyanott augusztus 20. és 23. között a református egyház emlékezett meg az ötven évvel ezelőtti szárszói találkozóról. A táborba nem hívták meg Antall Józsefet és a liberális politika irányzatok képviselőit. A nyíló napon Tőkés László református püspök hirdetett igét. Az előadók között szere­pelt egyebek között Csurka István, Csoóri Sándor, Püski Sándor, Fekete Gyula, Horváth Lajos, Pozsgay Imre, Kósa Ferenc. Püski Sándor az 1994-cs választások után egy nemzeti nagykoalicíós kormány megalakítását sürgette. Csurka István szerint a tábor célja az volt, hogy fclálljon a népi-nemzeti tábor, amelynek a választások után döntő sze­repe kell legyen az országgyűlésben és a kormányban. Polgárdy Géza. A párt önálló frakciót alakított a magyar országgyűlésben. Az MDF etikai bizottsága kizárta a pártból azokat a képviselőket, akik beléptek a Magyar Igazság és Élet Pártjába: Demc Zoltánt, Miklós Árpádot, Móré Lászlót, Bogár Lászlót és Bogdán Emilt. Megalakult a Magyar Piacpárt, melynek célja: a politikai-gazdasági rendszerváltás határozott végrehajtása. Alapítói között van Balás István, Zacsek Gyula, Halász István és Szilasy György. A parlamenti vakációt követően augusztus 30-án ismét összeült a magyar országgyűlés. A kormánykoalíció többsége a minimálisra olvadt, mivel a korábbi kizárások és kilépések után két MDF-es képviselő: Elek István és Ka­tona Kálmán átült a Fidesz frakcióba. Ugyanakkor a Magyar Igazság és Élet Párt parlamenti frakciója hangoztatta: ők döntően kormánypártiak, de egyes kérdésekben fenntartják majd maguknak a jogot, hogy a koalíciótól eltérően szavaz­zanak. Antall József miniszterelnök a kormány nevében rágalmazásért feljelentete Lengyel László politológist, mert a közgazdászkutató nagy nyilvánosság előtt azt állította, hogy a közigazgatásban tökéletes a korrupció, a főosztály- vezetők és miniszterek megvásárolhatók. A Központi Számvevőségi Hivatal vizsgálatát követően a pénzügyminiszter fegyelmi eljárást indított a kincstári vagyonkezelő szervezet két igazgatóhelyettese ellen: csalás, hűtlen kezelés, és a számviteli-pénzügyi fe­gyelem megsértése miatt. Jelentős átszervezések történtek az Állami Vagyon­kezelő Rt-nél, az ügyvezetés második vonala teljesen kicse­rélődött. Húsz. milliárd forintos korrupcióra derült fény a Gödöllőn az 1933-as cserkész jamboree 60. évfor- magyar bankszektorban. A rendőrség vizsgálatot folytat dulója alkalmából cserkésztábort rendeztek, amelyre 26 több pénzintézetnél csalás és sikkasztás alapos gyanúja mi­országból 1200 fiatal érkezett. Antall József megnyitójában att. Az illetékesek megnyugtatták a betéteseket, hogy arra emlékezett: hatvan esztendeje a Trianon megkurtított, pénzük változatlanul biztonságban van a bankoknál, szétszakított ország újra, legalábbis a lélekben magára talált. A magyar olajmaffia sokmillió forintos haszonra Megalakult a Magyar Igazság és Élet Pártja. tett szert azzal, hogy dízelolajnak álcázza az olcsó fűtőolajat. Ügyvezető elnöke Horváth Lajos. Az elnökség másik négy a rendőrség nagy erőkkel megkezdte a hálózat fel­tagja: Csurka István, László Jenő. Tóth-Kurucz János és göngyölítését, de az ügynek komoly következményei lehet-

Next

/
Oldalképek
Tartalom