Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1993-01-01 / 1. szám
22 AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 1993. január Októberi helyzetértékelés Kónya Imre parlamenti beszéde Az október 23-i megemlékezésekkel összefüggésben a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében mélységes sajnálatomat fejezem ki, hogy a megemlékezésekről az ellenzéki politikai erők képviselői tüntetőleg távol maradtak, ezért a nemzeti összefogás e legméltóbb ünnepe nem fejezte ki a nemzet egységét egy olyan időszakban, amikor pedig erre az egységre az ország stabilitásának megőrzése és a gazdasági felemelkedés elindítása érdekében, valamint a Duna elterelésével fenyegető helyzet miatt mindennél nagyobb szükség lenne. Sajnálattal állapítottuk meg, hogy a Parlament előtt tartott megemlékezésről, amelynek súlyát és jelentőségét emelte az a tény, hogy a köztársasági elnök úr vállalta az ünnepi szónok szerepét, ugyanúgy távolmaradt az ellenzék,' mint az Operaházban megtartott ünnepi hangversenyről, amelynek házigazdája a három közjogi méltóság: a köztársasági elnök, a miniszterelnök és az ország- gyűlés elnöke volt, és amelyen a diplomáciai kar doayenjétől kezdve az esztergomi érseken keresztül, a szabadságharcosok képviselőin át a kormánytagokig a közélet számos, ismert személyisége vett részt. Talán kevésbé indokolt sérelmezni az ellenzék távolmaradását azokról a megemlékezésekről, amelyeket a szabadságharcosok mindenféle hivatalosságot nélkülözve rendeztek meg, de mindenesetre elgondolkoztató, hogy pl. a Corvin- közből és a Széna térről nem csupán a Magyar Szocialista Párt képviselői maradtak távol. Ezzel összefüggésben érdeklődéssel hallottam az elszólásairól közismert ellenzéki képviselőnek azt az önkritikáját, hogy helytelen taktika volt eddig az '56-os ünnepségekről távol maradni. Anélkül, hogy e nyilatkozat értékelésébe bocsátkoznék; kötelességemnek tartom megjegyezni, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjában nem ismerek olyan képviselőt, aki az 1956-os forradalom és szabadságharc ügyét párttaktikai céloknak vetné alá. őszinte sajnálattal tapasztaltuk azt is, hogy a Kossuth Lajos téren összegyűlt tömeg egy része ellenérzését fejezte ki a köztársasági elnök úrral szemben, aki emiatt nem mondta el ünnepi beszédét. Nem értünk egyet azzal, ha a nemzeti megemlékezést egyes csoportok politikai demonstrációra használják fel, de megütközéssel fogadjuk azokat a kritikákat, amelyek a kormányt teszik felelőssé azért, hogy nem akadályozta meg a köz- társasági elnökkel szemben megnyilvánuló ellenérzés nyílt kifejeződését. Kíváncsian várjuk, hogy miképpen képzelik a kormány kritikusai a köztársasági elnök elleni kritika megnyilvánulásának megakadályozását, és őszintén reméljük, hogy az ellenzéki politikai erők nem törekszenek a velük ellentétesen gondolkodók szabadságának korlátozására, miközben más esetekben a legszélsőségesebb szabadosság mellett törnek lándzsát és a végrehajtó hatalom törvényes jogaitól féltik a demokráciát. Aggasztónak tartjuk, hogy egy parlamentáris demokrácia köz- társasági elnöke, akinek a napi politikai csatározásokon felülemelkedve a nemzeti egységet kell megjelenítenie, a nemzeti összefogást példázó nemzeti ünnepen méltatlan helyzetbe került azáltal, hogy állampolgárok nem elhanyagolható tömege nemtetszését fejezte ki vele szemben. Mindezért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt a napi politikai küzdelmekbe belehajszolták. A parlamenti demokráciák alkotmányai azért mentesítik a köztársasági elnököt a politikai felelősségvállalás kényszerétől, és vonják ki ezáltal a napi politikai küzdelmekből, mert csak így tud olyan tekintélyt és tiszteletet kivívni magának, hogy egyes kiélezett helyzetekben mindenki elfogadja a véleményét, és így képes békét és egységet teremteni. Aki belebocsátkozik a politikai küzdelmekbe, az vállalja a politikus-sorsot, az óhatatlanul kiteszi magát az ellentétes meggyőződésű emberek bírálatának. Megismétlem tehát: a Kossuth Lajos téren történtekért a felelősség azokat terheli, akik a köztársasági elnököt a kisszerű napi politikai küzdelmekbe belevonták. Az ellenzék ezzel szemben a belügyminiszter felelősségéről beszél, amiért nem akadályozta meg a történteket. Nem tudom, mit kellett volna tennie a belügyminiszternek. Netán a nehezen kivívott szabadságot korlátoznia? A veszélyes elemek leveleit, telefonjait ellenőriznie? Az ünnepre érkezőket igazoltatnia, szándékaikat, gondolataikat kifürkésznie? Aggasztó, hogy egyesek elképzelhetőnek tartják a velük ellentétesen gondolkodók szabadságának korlátozását. Én, aki az ellenzéki politikusokkal szemben ott voltam a különböző megemlékezéseken a Corvin-közben, a Bem téren, az Operaházban tartott ünnepségen kivül a Kossuth téren is, felelősségem tudatában állíthatom, hogy semmiféle jogellenes megnyilvánulást nem tapasztaltam és, hogy az elnök úr ellen tüntetők—akiknek az eljárásával természetesen nem értek egyet — nem lépték túl azt a keretet, amelyet egy demokráciában mindenki kénytelen elviselni, aki a politikai küzdelmekbe bocsátkozik. Rá kell mutatnom arra is, hogy a mostani október. 23-i esemény nem előzmény nélküli. Az elmúlt két évben sajnos több alkalommal előfordult az, hogy nemzeti ünnepeinken, vagy egyéb ünnepi alkalmakkor disszonáns jelenségekre került sor, olyanokra, melyek hasonlóak, vagy egyes esetekben súlyosabbak is voltak a jelenlegi esetnél. 1990. szeptemberében egyetemi tanévnyitó ünnepségen került sor ünneprontásra, amikor a művelődési és közoktatási minisztert sértő transzparenseket bontottak ki. 1991. március 15-én egy kormányt sértő, trágár feliratot tartalmazó transzparenst emelt magasba egy csoport a Nemzeti Múzeum kertjében. 1992. március 15-én az Országgyűlés elnökének beszédét próbálták megzavarni egyesek fütyüléssel. Idén augusztusban pedig, amikor a Sportcsarnokban a miniszterelnök a kormány nevében fogadta a barcelonai olimpián sikerrel szerepelt olimpikonjainkat, hangzott fel ünneprontó füttykoncert. Amikor megértjük azokat, akik ma fellépnek a köztársasági elnökkel szembeni negatív megnyilvánulás ellen, úgy gon
