Amerikai Magyar Értesítő, 1993 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1993-05-01 / 5. szám

1993. május AMERIKAI MAGYAR ÉRTESÍTŐ 11--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------I Búcsú a Magyar Fórumtól Két és negyed esztendő után bú­csú. Gyönyörű, harcos, meggyötrő két és negyed esztendő múltán. Az indulás, az újraindulás 1990 novemberében, decemberében. Pénz nélkül, irodák, technikai fel­szerelés nélkül. De kell egy lap, ahol megszólalhat a hazaféltés, a haza- szeretet hangja. Mert a választások, a nemzeti erők választási győzelme után nincsen sujlója a nemzeti szel­lemnek. Röpködés van, sározás, ócsárolás. Valakinek, valakiknek bele kell hasalniuk a lövészárokba. Nem feledhetem el Csurka István elszántságát. Nélküle, konok csak- azértise nélkül nem születik meg a második Mogyar Fórum. Nélküle hallgatásra ítéltetünk mindnyájan, akik megszólaltunk, Benedek Ist­vántól Púskándi Gézáig, Fábián Gyulától Cs. Nugy Ibolyáig. Volt egy lap, volt egy lapunk, ame­lyet kifényesíthettünk, amely fény­ied. Hiába ütötlek-vcrtek, rágal­maztak bennünket. Volt egy szer­kesztőség, ahová négy- öt évtized nyitott sebeivel bekopogtathattak az emberek. Ahová levelet írhatlak négy-öt évtized fájdalmával, ineg- ulázollságával, félelmével és re­ménytelenségével. Volt egy lap, amely a nemzetet, a hagyományain­kat pocskondiázó égzengésben clvi- hette az üzenetet a Kárpát-meden­cébe: a magyarság halhatatlan élni- vágyásót. Volt egy kürt, amely szólította, nem engedte elszélcdni a nyájat. És most - búcsú. Életem legnehe­zebb napjui, hetei után. Búcsú a Mugyur Fórumtól, uinely két és ne­gyed esztendeiguz életemet jelentet­te. Búcsú u laptól, amelynek tulaj­donosa, szerkesztőbizottságának el­nöke, Csurka István a huszadik szá­zad egyik nugy magyar íróju. Akinél többet a rendszerváltozásért keve­sen lettek l98ö ólu. Akinek Közép- Európa hó alatt című kötele ott van az ágyam mellett, a könyvespolco­mon, az Ady és a Petőfi kötet mel­lett. Akit most, 1993 telén-lavaszán mégsem tudok követni. A megrázó élmény: a januári or­szágos gyűlés. Majdnem, majdnem szakítás és végül u felszukadó sóhaj - együtt maradunk. Együtt, 1994 tavaszáig, a választásokig minden­képp. Hallom Csurka István hang­ját: ő ígérte, megígérte mindnyá­junk előtt. A lapnál szerkesztőségi értekezle­tet tartok: szerkesztjük, írjuk tovább a nemzeti erők egységét hirdető, szolgáló lupot. Kemények és szóki­mondónk maradunk, de a felelős­séget, amelyet u szolgálat reánk ró, nem feledjük. Helyettünk, ukik két és negyed esztendeje a lövészárok­ban husalunk, ne lövöldözzön senki találomra, kedvtelésből. Aztán: jönnek a Magyur Út Körök közleményei. Teli uz íróasztulom. Magyar Út kortesbeszédek, szerve­zeti szabályzatok. “Sürgős! Azon­nal!” Ez... ez nem a Magyur Fórum lesz! Itt a Mugyur Út Körök orgánuma készül. A szakadás, u nemzeti erők szétzilálásának lapja. Szemébe nézek Csurku Istvánnuk: “Pista, ezt én nem válluloin! Bekö­tött szemmel, vakon utánad, de ho­vá? A megosztottságba? Az anarchi­ába?” Jön Furkus Elemér második írásu. Rendkívüli országos gyűlést, meg­osztani az MDF vugyonát! Szakad­ni, szukítuni! “Közöld!” “Nem köz­löm!” A januári cgységfogudulom után - lázálom. I.ázálom, mert az ország sorsú, a nemzet lartószilárd- ságánuk megtartása a tél. Jön uz Antull Józseffel készített in­terjú. Csurka István: “Nem közöl­jük!” Ehhez adjam a lap impresszu­mában a nevemet? Hogyan szólhat­nék ezentúl a MÚK elnökeként a sajtószabadságról és sajtótiszlesség- ről? Mondom Csurka Istvánnak: “Pis­ta, a saját utadat te jelölöd ki, tudo­másul veszem. A magam módján én is a magam útján kívánok járni. Az MDF lakiteleki alapító tugja vagyok. Nem tudom elfelejteni azt az 1988- as őszt, Lezsák Sándorok kertjét, a boldogságot, amit ott éreztem. Mint­ha Balassi Bálint, Zrínyi Miklós, Damjanich János, Bajcsy-Zsilinszky Endre lelt volna közöltünk. Pista! Nem tudom, nem akurom kettétép­ni a szívemet! Az MDF szétszakításá­ban nem veszek, nem vehetek részt! Nem tudlak megállítani! Leköszö­nök tehát.” Március tizenkettedikén lekö­szöntem. Hét munkatársam velem együtt kilépett a laptól. Egyenként, külön-külön vívódott mindegyik, egyenként döntöttek. Egyre dermed- tebb, fagyollabb volt a levegő. Nem ír Páskándi, nem ír Benedek István a lupbu, nem ud írást többé Cs. Nugy Ibolyu és Kovács Júlia... Az utolsó kísérlet - szerkesztőségi levél Csurku Istvánhoz—, hogy u lap régi szellemiségét vigyük tovább, kudurcbu fulladt. Megyünk, nincs tovább. Ez u Csurku István nem az u Csurku Ist­ván, ukil mi ismertünk! Élelem legszebb álmát Icmellem el a Mugyur Fórummal. Ilyen lup sokáig nem lesz u mugyur ég alatt, azt hiszem sohasem lesz már. Egy­szeri, megismételhetetlen. Búcsúzom uz olvasóktól, MDF-cs barátaimtól. Én most elnémulok — de murad- junk együtt! (Hírlap) Kosa Csaba

Next

/
Oldalképek
Tartalom