Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1992-02-01 / 2. szám

16 Amerikai Magyar Értesítő 1992.február HORN GYULA VOLT KÜLÜGYMINISZTER, ma az MSZP elnöke, országgyűlési képviselő, mi több, a parlament külü­gyi bizottságának tagja, -- aki miatt két külügyi államtitkárhelyettest váltottak le, és tiltakozásul pedig államtitkár főnökük is lemondott, ugyanis Horn elvtárs előbb tudott meg minden belső kormánytitkot és készülő intézkedést emberein keresztül, mint pl. Jeszenszky Géza magyarországi látogatásra hívta meg Mihail Gorbacsovot, mert ma is világpolitikai formátumú személyiségnek tartja a volt szovjet elnököt. S bár a mi kis hazánk egy csöppet sem "világpolitikai formátumú" ország, Gorbacsov titkára szerint még februárban sor kerülhet egy budapesti gorbacsovi látogatásra. Csak reménykedni merünk, hogy nem lesz országos gorbizás és azúttal elmarad a nyugati stílusú gorbimánia! ISMÉT ELNAPOLTÁK A KÖZEL-KELETI béketárgyaláso­kat, anélkül, hogy bármiféle érdemi haladást értek volna el. A palesztinok februári időpontra javasolták a folytatást, Washingtonban, de Izrael természetesen még nem adott választ. Inkább a Közel-Keleten szeretne tárgyalni. Washingtonban túlságosan szem (kamerák és fotóriporte­rek) előtt van, ami nem jelentéktelen dolog a 10 milliárdos hitelgarancia kikövetelése szempontjából. Már csak azért sem, mert a legfontosabb kérdésben, a megszállt területek ügyében semmi haladás nem volt és nincs, hacsak az nem, hogy Shamir kijelentette, hogy nincs az az erő, amely megállíthatná a zsidóság terjeszkedését. Ez viszont valóban nem tett jót Bush elnöknek a választás évében, az előválasztások rohamosan közelgő napjai előtt. Már csak azért sem, mert a tévé-állomások és a sajtó által agyonhallgatott Pat Buchanan hangja azért áttör minden falat és tömegeket hódít. Ő pedig azt hirdeti, hogy "Első Amerika!", és szó sem lehet semmiféle segélyről és kivételezésről az amerikaiak és más népek rovására. Itt is van mit tenni, van mire költeni! Izrael a béketárgyalásokkal kapcsolatosan azt is közölte, hogy három évig nem is hajlandó tárgyalni az épülő településekről. BUDAPESTEN KEZDETT MEGBESZÉLÉSEKET a Világkiállítások Nemzetközi Irodájának szakértő csoportja. A küldöttség látogatásának tapasztalatai alapján dönt majd az iroda közgyűlése február végén arról, hogy Magyarország megkapja-e az EXPO rendezésének jogát 1996-ra. A delegációt Marcel Galopin vezeti, ő a Végrehajtó Bizottság ügyvezető elnöke. A küldöttség tagja a BIE főtitkára, Deffrene asszony is, valamint a BIE-szakértői küldöttség 7 országának: Anglia, Argentina, Egyesült Államok, Franciaország, Norvégia, Olaszország és Svájc delegátusa. A küldöttség a decemberben előterjesztett, de akkor idő hiányában nem tárgyalt magyar terveket a helyszínen tanulmányozza, és tapasztalatait a február 20-i vb-ülésre, valamint az egy héttel később összeülő rendkívüli közgyűlésre terjeszti elő. Sor kerül a szakértői egyeztetésre is. A delegáció tagjai találkoznak Kádár Béla és Kupa Mi­hály miniszterekkel, Demszky Gábor főpolgármesterrel, két érintett kerület polgármesterével, a miniszterelnöki kabinetiroda vezetőivel, de a szakmai megbeszéléseken részt vesz Barsiné Pataky Etelka, a KHVM kabinetiroda vezetője, aki az MDF fővárosi képviselőcsoportjának vezetője és akit Demszky ütött el hajszálnyival a főpolgármesterségtől, illet­ve Palotás János, a Vállalkozók Országos Szövetségének keményen kiállításpárti elnöke, és két viszonylag ismeretlen szervezet, a Fórum a Világkiállításért és a Társaság a Vikágkiállításért elnökei, Kassai Róbert és Barcza Egon. Mi pedig bizakodunk... A VÁLASZTÁSOK KÖZELEDTÉVEL egyesülni látszik a két franciaországi jobboldali párt, ami előrevetíti egy hatal­mas jobboldali párt alakításának lehetőségét. Ezt jelzi Gis- card dEstaing és Jaques Chirak ígérgetése és kibékülése. Ezzel szemben a "másik oldal", Edith Cresson miniszterel­nök asszony bírósági feljelentést tett a szélsőjobboldali Le Pen egyik választási beszéde miatt, amelyben a jobboldali pártelnök a szocialista kormányt tolvajok és gengszterek bandájának nevezte. A francia törvények értelmében ezért az elszólásáért akár börtönbe is zárható, de szerencsére az igazmondó politikus az Európa Parlament tagja, így dupla védelmet élvez. A NÉHÁNY NAPJA TARTÓ jugoszláviai tűzszünet reményeket táplál az ottani és a környező népekben, bár Horvátország területén a szabadcsapatok támadásai, a hegyekbe húzódott csetnikek alkalmankénti vérengzése nem szűnt meg. Várják a kéksisakosokat, de Pécsett szinte az asztalhoz ülés után azonnal megszakadtak a tárgyalások, amelyek január 21-én délelőtt kezdődtek a horvát gárda, a jugoszláv szövetségi hadsereg és az Európai Közösség megfigyelői között. A horvát fegyveresek képviselője, Imre Agotics ugyanis azt követelte ~ szerintünk teljesen jogosan --, hogy a jugoszláv hadsereg egységei vonuljanak ki azokról a horvát területekről is, amelyekre az ENSZ békefenntartó erői a tervek szerint nem vonulnak be. Raseta tábornok, a szövetségi fegyveresek képviselője közölte, hogy erről nem katonáknak kell dönteniök. így a tárgyalások azonnal megszakadtak, amíg a Hágában tárgyaló jugoszláviai békekonferencia meg nem állapodik a vitatott kérdésekről. AZ MSZP BUDAPESTI VEZETŐSÉGE eldöntötte, mi jó nekünk! Szerintük Antall József miniszterelnöknek szakíta­nia kell saját pártja szélsőségeseivel -- feltételezem pl. Csurka Istvánnal, Bogdán Emillel és másokkal, no persze csak "a koalíció megszilárdítása érdekében"!, amiért úgy lát­szik, nagyon aggódnak a szocialistákká fakult kommunista elvtársak. Szakítania kell a Torgyán-vezette kisgazda csoporttal is. A szocialisták szerint a koalíció tudatosan szembefordítja egymással a társadalom csoportjait, rétegeit és politikai nyugtalanságot igyekszik kelteni. Eközben ők, az ártatlanok és mindentudók mindig is a konszolidációért és a békéért "békeharcoltak". Igaz, sok-sok fegyverrel és rengeteg ártatlan áldozatot produkálva. TERJESSZE ÉS TÁMOGASSA LAPUNKAT AZZAL, HOGY BARÁTAINAK, ISMERŐSEINEK VAGY IDŐS MAGYARJAINKNAK - AKIK KEVÉS NYUGDÍJBÓL ÉLNEK - AJÁNDÉKKÉNT ELŐFIZETI!

Next

/
Oldalképek
Tartalom