Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-10-01 / 10. szám
20 Amerikai Magyar Értesítő 1992. október Kormánypárti töprengések félidőben JL\égiónk több országával egyetemben az átmenet nehéz idejét éljük. Mert hiába roppant meg a szovjet medve, hiába omlott össze a moszkvai gyarmatbirodalom, vajon ki is hihetné azt, hogy évtizedek lemaradása bármilyen nagy ugrásokkal is behozható. Szertepillantva e gyarmati sorból éppen csak felszabadult országokban azt kell látnunk, hogy hol nagyon de nagyon döcög az új idők szekere, hol meg oly mélyen feneklett meg a bajok mocsarában, hogy még csak remény sincs a belátható időn belüli felzárkózásukra a világ fejlettebb feléhez. A mi tájainktól Spanyolország messze van, a diktatúrából itt sem nem könnyű, sem nem rövid az átmenet. Az egyes országokban megoldhatatlannak tűnő problémák akadályozzák az átmenet sikerét. Lengyel barátainknál felsejlik az olasz út része, hisz maholnap annyi lesz itt a párt, ahány az állampolgár. Sok, de gyenge párttal nem lehet erős koalíciót, s így vezetni képes kormányt sem létrehozni: ez csak az állandósuló kormányválságok, a mindig újabb és újabb összetételű koalíciók energiafecsérlő próbálkozásaira jó. Ha szanaszét forgácsolódnak is a pártok, de a lengyeleknél legalább területi problémák nincsenek. Nem így a csehek és a szlovákok - ma még! - közös államában. E két szláv etnikum közül az egyik, a szlovák összeférhetetlen, mindenkit gyűlölő, mindenkire irigykedő, mindenkire féltékeny új népecske. Jozef Tiso kérészéletű ál- ladalmától eltekintve önálló állami életet ez a nép sohasem élt. Csaknem egy évezreden át a Magyar Királyságba betagozódva éltek, néhány évtizede a csehekkel házasodtak össze, s most e frigyet is robbantani akarják. Ám ha bomlófélben van is az északi szomszéd, legalább nincs napirenden a tömegmészárlás, mint a déli szlávoknál. Itt Európa első számú kannibál népe, a szerb hol a szlovéneket, hol a horvátokat, hol a bosnyákokat öli, ahol éri. Bármennyire is szomorú ez, a világ most végre felfigyel erre a vérszomjas kannibál népre, melynek lételeme a gyilkolás! Mert amíg csak a magyarokat öldökölték 1944-45-ben a Délvidéken, addig a füle botját sem mozdította senki. S ha magyarul már hozzáférhetőek is á negyvenezer ártatlan magyart baromi kegyetlenséggel halálra kínzó szer- bek viselt dolgai (Fiala, Matuska, Cseres és Illés Sándor könyveire gondolok), világnyelven még egyik sem jelent meg. Nyelvünk sírjába ásva azt sem tudja így a világ, hogy milyen irtózatos bűnöket követtek el ezek a fenevadak ellenünk! A keletnémetekre sok szót kár lenne vesztegetni. Ok nem magukra utalva küzdenek a gondjaikkal, hanem egyesülve a nagy és erős testvérrel, annak segítségére mindenben számíthatnak. Rajtuk kívül ezt senki sem mondhatja el. Végül ha Romániára vetjük vigyázó szemünket, egy Janus-arcú szörnyet kell látnunk, mely arcának egyik felével a nyugatra mosolyog, míg a befele tekintő arcról sok jó nem olvasható le. Vezetőik a régiek, s aligha tévedünk nagyot, ha Romániát egy egész erősen megreformált kommunista országnak látjuk, mely tengernyi bajai közül egyikkel sem viaskodik sikeresen. A volt állami vagyon ma is állami vagyon, a nemzetiségi kérdés pedig olyan, mint eddig. Tragikus! Körbetekintve így a szomszédok kertjeiben, sehol sem láthatjuk zöldebbnek a füvet, mint itt, a kis magyar hazában! Sőt! Egyenesen azt kell mondanunk, hogy a rendszerváltozás átmeneti idejében, a négyéves ciklus félidején régiónk legsikeresebb kormánya a magyar! Az Antall-kormány vezérelte Magyarország régiónkban a változások motorja, itt a legkonszolidáltabb a belső helyzet, itt kézben tartott az infláció, itt kezelhető a munkanélküliség. Mert azt még megemlíteni is felesleges, hogy hazánkban nincsenek etnikai acsargások, sem nem lőnek, nincsen polgárháború. A legtöbb működötöké magyarországi bejövetele így szinte természetes. Magyarország a térség legsikeresebb országa, az MDF vezérelte kormánykoalíció a régió legeredményesebb kormányzó formációja, az Antall-kormány pedig - hibáival és tévedéseivel együtt is! - a legtöbb dicséretet érdemlő új kormány a régi bolsevista volt gyarmati országokban! De vajon az Antall-kormány kapja-e ezek után az általa méltán megérdemelt legtöbb dicséretet is? Ellenkezőleg! Amióta hivatalba lépett e kormány, egyetlen hét, egyetlen nap sem múlt el anélkül, hogy a legminősíthetetlenebb rágalomhadjárat, a legútszélibb támadásözön ne záporozna feléje az ún. „ellenzék" soraiból. A bolsevista tejen cseperedett média-patkányok pedig gúnyolják, becsmérlik, szidalmazzák, ócsárolják e kormányt, ahol érik. Tökéletesen függetlenítették magukat a tényéktől, rá sem hederítenek a valóságra. Rágalomhadjáratot vezetnek a koalíció és a kormány ellen, mert tébolyultan sóvárognak a korlátlan hatalom után. Az SZDSZ „üdvöskéje", Bauer Tamás a „Magyar Hírlap" 1992. március 26-i számában „Az Antall-kormány két évéről - tizenkét pontban" cím alatt többek között ezt írja: „Áz Antall-kormány nem használta ki e kedvező feltételeket, és a magyar nép modern kori történetének legnagyobb csalódását élte át az elmúlt két évben." Szóval nem Rákosi és nem Kádár volt népünk modern kori történetének legnagyobb csalódása!