Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)

1992-06-01 / 6. szám

1992. június / Amerikai Magyar Értesítő SIMON FERENC: ITT AZ IDEJE, HOGY NE ŐKET SAJNÁLJÁK II. A múlt nagy öregeinek alkotó készségeiről tanúskodnak -- a még ma is csodaszámba menő - egyiptomi piramisok, melyekből 80-at tartanak nyilván. Közülük csodálatra méltó a "gizehi hármas": Kheopsz, Kheprén és Mikerinos fáraók piramisa. Építésükhöz 2,3 millió 2,5 ton­nás kőtömböt használtak fel. Az építkezés technikája a csodával határosnak tűnik, a 20. század emberének kőhe­gyeket kellett lerobbantaniok, s a kőtömböket a helyszínen csiszolták össze, de olyan pontossággal, egy kés pengét nem lehetett a fugák között elhelyezni. A kicsiszolt kőlapokat a Nilus-folyón, majd - minden bizonnyal - görgőkön szállí­tották a helyszínre. Az építkezésnél - feltehetően --, min­den kőlapsor felhelyezése után a föld útat (töltést) emelték, s azon jutottak el a kőlapok rendeltetési helyükre. Elképzelhetetlennek tűnik, hogy hány millió kosár földet cipeltek oda a rabszolgák és mennyi emberáldozatot követelt a fáraók túlvilági palotáinak megépítése? A 20 m magas oroszlántestü és emberfej ü fenséges szőrnyalak arcát Kheopsz és Kheprén fáraókról mintázták. Ez az un. "szfinx", a régi egyiptomiak és görögök által elképzelt oroszlántestü szörny, szoborban való ábrázolása. Napóleon szerint a gizehi hármas-piramis kőanyagával Franciaországot 2 m magas és 1/2 m széles kőbástyával köröl lehetett volna keríteni. Nem csak az alkotásra, de magukra az alkotókra is tisztelettel kell gondolni, mert a múlt idők nagy öregei voltak. A magyarországi Nők Lapja egyik számában "SZERETEM AZ ÖREGEKET" c. alatt olvastam egy cikket, - tulajdonképpen az késztetett arra, hogy írásomban foglalkozzak K. Tibor pécsi lakos, fiatal titánnal —, aki levél­ben válaszolt a cikk írójának: "Ne őket sajnálják! Meg kell, hogy mondjam, nekem már az agyamra megy, amit az öregekkel csinálnak. Valóságos kultusza van az öregeknek nálunk! Eközben rólunk, fiatalokról mintha teljesen megfeled­kezett volna a társadalom. Még reményünk sincs arra, hogy öreg korunkra lesz mit eladni. Itt az ideje, hogy ne őket sajnálják, hanem minket, a mai huszonéveseket"! Kedves K. Tibor! Nem szeretném Önt és a hasonló szellemmel telítetteket szembeállítani a saját kor­szellemükkel. Még kevésbé azokkal az öregekkel, akiknek "kultusza a huszonévesek agyára megy". Mégis el kell mon­danom egy és mást: Az említett "kultusz" legkevésbé sincs összefüggésben azzal, hogy Magyarországon a hu­szonéveseknek nincs házuk. Ez a nagyvilágon sok országban igy van, ha csak nem az öregek verítékén épült javakat élvezik. Persze ez nem adatik meg minden fiatalnak, de ez sem az öregek bűne, ha ők maguk is vagyontalanok voltak és gyermekeiket becsületben felnevelték. Úgy gondolom, a hiba valahol máshol keresendő. Vajon nem-e támasztanak a mai huszonévesek túl magas igényeket korukhoz képest és anyagi helyzetükhöz, vagyis kereseti lehetőségükhöz mérten? Nyúljanak le önmagukba és keressék meg igazi 21_ énjüket; Nem-e túlzott igény az, hogy huszonéves korban ház is, de minden más: lakás, kocsi, külföldrejárás, szórakozás és minden elképzelhető rendelkezésükre álljon? Okos lenne ezeken a kérdéseken elgondolkozni kedves K. Tibor. Rengeteg ember egy életen át sem képes ilyen nagy dolgokat magoldani. Milliók haltak meg anélkül, hogy ház- tulajdonosok lettek volna. Félreértés ne essen, a mai időket nem kívánom a messze múlttal azonosítani. Az elmúlt év­tizedek nagy fejlődést hoztak, azt mi idős korosztály tudjuk a legjobban kiértékelni nem pedig azok, akik beleszülettek egy fejlettebb világba. De ennek a fejlettebb világnak az alapját is a kor öregei rakták le fiatal korukban. Korunk életéből kell, hogy emlékeim villanásával rávilágítsak a múlt mozzanataira: A ma nagy öregei, az I. világháború, a 19-es for­radalom és a trianoni békediktátum körüli időkben, a világgazdasági válság nyomorúságának időtáján születtek bele a nyomorba, és abban edződtek, acélosodtak küzdőképes emberekké. Közel járunk az igazsághoz, ha azt mondjuk, hogy napjaink fiataljai fogalmat sem tudnak alkotni, azoknak az időknak tragikus voltáról. Három millió koldus élt az országban, akiknek sem kenyerük, sem munkájuk, illetve keresetük nem volt, de 4 - 5 vagy annál is több gyerekük. A tuberkulózis tizedelte so­raikat. Ezek a nyomorultak már akkor tömegesen hagyták el hazájukat, s a nagyvilág hontalanságában szóródtak széjjel. Ugyanakkor a nagybirtokosok kezén volt 9 millió katasztrális hold föld, de földreformról szó sem eshetett. Ezeknél a földbirtokosoknál foglalkoztatott időszaki munkások, nyárhosszat távol otthonuktól, az uradalmak pajtáiban földre szórt szalmán feküdtek, mint a barmok, tisztálkodó helyük a gémeskút melletti itatóvályú volt. Képzeljük csak el azokat a szerencsétlen nőket, ilyen tisztálkodási lehetőségekkel. A gazdasági cselédek éhbérért dolgoztak napi 16-17 órát. 6 - 7 gyerekes családot szorítot­tak be egy szobába. A kisfizetésű állami alkalmazottaknak havi bére nem haladta meg a 70 pengőt, de százezrek boldogok lettek volna, ha csak a felét kapják. Akinek legalább 200 pengő volt a fizetése az már tisztelte a rendszert. Az országútak televoltak munkanélküliekkel, járták az országot, kéregettek, hogy éhen el ne vesszenek. Diplomások boldogok voltak, ha valami alkalmi munka adódott; télen hólapátolás, vagon ki-be rakása stb. Mit mondjak a háború utáni borzalmakról? Ezt már millió változatban megírták. Annyit azonban mégis el­mondhatok, hogy sokunknak a rajtunk való maradt csak meg. Az ország romokban hevert, a mostani öregek építet­ték újjá, akiktől a K. Tibor-féle huszonévesek sajnálják azt a keveset, amit egy élet kemény és keserves munkájával megspóroltak. Jött a Rákosi rezsim, a kormányának alig volt más tagja, mint a zsidók, de aki rajtuk kívül komoly pozíciót töltött be, az minden bizonnyal hazaáruló volt. Rombolták az országot, pusztították a nemzetet, százezreket űztek ki az országból, mert ha nem menekültek volna el, akkor ma háromannyi fiát sirathatná a nemzet, mert az elvtársak nem kegyelmeztek volna. Folytathatnám, de már ez is elég ahhoz, hogy a huszonévesek lássák, érzékeljék a mai öregek

Next

/
Oldalképek
Tartalom