Amerikai Magyar Értesítő, 1992 (28. évfolyam, 1-12. szám)
1992-05-01 / 5. szám
1992. május Amerikai Magyar Értesítő 25 Fohászok bátrabb felnőttkorért Mottó: "Demokrácia nélkül Közép-Kelet-Európa jövője elképzelhetetlen. Minden más téma ez utáni, e mögötti kell legyen I" (Csengey Dénes) 1. Gyógypedagógus feleségem sorolja iskolai tanpéldáit olyan gyermekekről, akiket a végzetes félreértéssel “majomszeretetnek “ is titulált zsarnoki szülői önkény akarattalanná, életképtelenné tett. Biztonságot csak a folyamatos utasítások rendjében éreznek, s ki tudja, elérnek-e valaha is az öntudatosan független szellemi felnőttkorig!? 2. Közelmúltunk egyik keserú tanulsága, hogy a negyven esztendő pártállami manipulációival kábított, kényszerrel kezüknél (és orruknál) fogva vezetettek egy része máig képtelen új életszemlélettel élni. Mert nem hamis tudat-e a diktatúra időszakának beszabá- lyozottságára - csupán azért, mert változtathatatlanul " tartott ki “ kiváltságosokat, s ugyanilyen változatlanul osztotta ki tömegeknek a szolgáló egzisztenciális és szellemi szegénység nyomorúságos szerepkörét -, tehát erre a kétségbeejtő bizonyosságra úgy emlékezni vissza, hogy az biztonságos volt ?! Jóllehet, a börtön “biztonsága“ valóban nem mérhető az örök kockázattal járó szabadságéhoz! 3. Csengey Dénes egy dél-amerikai nemzetközi tanácskozás alkalmával - érzékletes példázatként - a következő viccet mesélte el hallgatóságának, hogy mintázza számukra a rendszerváltás nehézségeit: Az őrültek házából az ápoltak szökést határoznak el. Ennek egyetlen módjaként az igen magas kőkerítés átugrása látszik megvalósíthatónak, ezért hónapokig gyakorolják a rúdugrást. A szökés kitűzött időpontjakor kiküldik felderftőjüket, hogy mérje fel a terepet, az őrök helyzetét stb-t. Pár perc múlva visszajön a felderítő, és azt mondja: *Baj van, fiúk, lebontották a kerítést!”... 4. Az ismert társadalomtudós, Riesman a mindennapi ember két alaptípusát különbözteti meg. A “kívülről irányított” gépiesen ragaszkodik a belé oltott törvényekhez, önállótlan, cselekedeteihez mástól-másoktól vár és kér indíttatást, segítséget, utasítást. A "belülről irányított” személyiség szervessé oldja magában a tradíciókat, képes azok alkotó alkalmazására, így "mindenütt otthon van”. A demokráciában is, ahol a korláttalanabb tereken kinek-kinek helyt kell és lehet állnia önmagáért személyre szabott küzdőtereken is. 5. Még múlt év őszén - talán az MDF-einökűk országos gyűlésén - példázta Kónya Imre hallgatói számára a demokrácia életképességének mibenlétét az alábbi történettel. Vidéki útján egy idős parasztember elpanaszolta neki a falujában történt visszásságokat. Figyelmes türelemmel hallgatta végig a politikus válaszát arról, hogy a “magaspolitikában” kiverekedtük a kisember érdekét szolgáló rendszerváltást, új törvényeket, azoknak most már személyesen helyben kell érvényt szerezni Személyes ütközetekben. “Hát, ebben jönne jól éppen a segítség merthogy ez az, amihez hibádzik a bátorság!” - hökkent fel a panaszos. 6. A demokrácia a szellemben felnőttek társadalmi együttélési formája. A férfiasodó kamasz is feszengve próbálja magát első öltönyében. De hamarost természetessé válik számára. S nem öltözik vissza rövidnadrágba pusztán azért, mert korábban abban járatták, s megszokottságból eltűrte viselését. _ - végh VÉDŐERNYŐ “Hideg zuhany a visegrádi Hármaknak”, aztán pár nap múlva: “Lehűtött lelkesedés”, — ezek a főcímek voltak olvashatók a volt pártlapban nemrég, amikor Havel elnök szorgalmazta a NATO-val létesítendő szorosabb kapcsolatot. A csendes kárörvendést nehéz nem észrevenni a címekben és a cikkekben. Ez a már-már önkínzó öröm hasonlatos annak a telekgazdának a káröröméhez, akinek a szomszédságában szétszedték a szomszéd kerítését. Csak később jön rá, hogy e szomszéd kertjén keresztül hatoltak be az övébe, s lopták el mindenét. A posztkommunista — volt szocialista — országoknak nemcsak az érintetlenül maradt sajtó, nemcsak a gazdasági pozíciókat féltve őrző volt hatalmasságok, nemcsak a kultúrát, tudományt megszállva tartó régi vagy reformkommunisták kihívásával kell szembenézniük. Ha már a “Hármakat” együtt említettük, látjuk, müyen gondokkal küszködik a másik két ország is, hogy belül rendet teremtsen. Akárcsak hazánk. De nemcsak bélül tornyosulnak az átállás, a rendszerváltás feladatai: kifelé, a külső biztonságot illetően is nagyok a feladatok. A NATO-t 1949-ben alapították. Németország csupán 1954-ben kapott olyan jogokat, amelyekkel a volt vesztes hatalmat — még mindig kemény megszorításokkal — elfogadták. 1945-től 1949-ig a Nyugatnak nem volt meg a védelmi rendszere. Az az intézményes szervezet, amelyik a későbbi évtizedekben lehű- tötte a támadó ambíciókat, még nem létezett. Helyette csak a politikai egyértésre támaszkodhattak a nyugati hatalmak. Amíg a NATO nem alakult meg, Berlin blokádja még megkísérelhető volt. Utána már csak Ázsiában lehetett kísérletezni. A negyvenes évek végén legjobban fenyegetett Németország ebből a szempontból katonai vákuumban élt, és váratlan agresszió kiszámíthatatlan következményeket eredményezhetett volna. A kilencvenes évek elején ilyen vákuumban élnek a diktatúrák alól felszabadult közép-kelet-európai országok. Miután Amerika és az Észak-atlanti Szövetség látványosan megnyerte a békét, önkéntelenül is mindenki a NATO védőernyőjének kiterjesztését kívánná. Ilyesfajta automatizmusok azonban a világban nincsenek. A NATO-t inkább hasonlíthatnék robusztus úthengerhez, semmint könnyűtestű versenyautóhoz. Ezt az úthengert nem lehet percek alatt a pálya egyik széléről a másikra vezényelni Országainkban — a többi között — a hadsereg is magán viseli az átalakulás jegyeit. Déli határainkon polgárháború folyik. A szovjet birodalom új tagolódása — hogy óvatosan fogalmazzunk, — feszültségeket gerjeszt. A térség fájdalmas öntisztulási folyamatot él át. Ez megrázkódtatásokkal is járhat. Ezekbe a “belügyekbe” a NATO nem kíván beavatkozni. Az amerikai hadsereg önkéntesekből áll — ezért mozgatták könnyen az Öböl-háborúban, — de nem egy tagországban reguláris, sorkatonai kötelezettség alapján áll ki a hadsereg. A harcok eszkalációja jelenleg hazánkat fenyegeti elsősorban. A kialakult vákuumban azonban — rettegve ugyan a tragédiától— de az érdekeltek feladata, hogy megvédjék hazájukat, békéjüket, népüket. így elsősorban az érdekek egyeztetését kell előbb végrehajtani, s akkor tud kialakulni Európa kollektív biztonsága, amely záloga lehet fejlődésünknek. Harcányi László HÍRLAP (Az MDF Heti Értesítője)
