Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-11-01 / 11. szám
[ 26 Amerikai Magyar Értesítő Kakastollasok Az Alkotmánybíróság rehabilitálta a csendőrsóget Kevés magyar testületre szórtak annyi rosszindulatú rágalmat és részesítettek annyi üldöztetésben hazánk szovjet rabságba esése után, mint a csendőrség és annak volt tagjai. Az 1945-ben hazatért moszko- vita vezetők és azok szolgalelkű kiszolgálói a csendőrséget egyszerűen kollektive bűnösnek mondták ki a zsidók deportálásában, és más atrocitásokkal is vádolták a testületet, többnyire teljesen alaptalanul. Ezen az alapon azután internálták vagy börtönbe vetették a volt csendőröket, egyéni magatartásukra való tekintet nélkül, sokat halálra kínoztak, a szerencsésebbek közül a legtöbb a hazátlanságot volt kénytelen választani, hogy puszta életét megmentse. A csendőrellenes kampány “jogalapját” a Miklós Béla-féle ideiglenes és valójában semmi legitimitással nem rendelkező kormány 1690/1945. M.E. sz. rendelete vetette meg azzal, hogy megállapította “a csendőrségnek, mint testületnek a felelősségét”, és ezen az alapon kimondta, hogy “a volt csendőrségi személyeknek és hozzátartozóiknak illetmény-, nyug- és kegydfj igénye megszűnik.” Ez a példátlan kollektív jogfosztás évtizedekig érvényben maradt és azt még az ún. “szabad, független és demokratikus jogállam” Magyar Köztársaság minisztertanácsának 89/1990. (V.l.) sz. rendelete is megerősítette. A jogfosztott volt csendőrök a közelmúltban az Alkotmánybírósághoz fordultak nyugdíjjogosultságukat illetően és az Alkotmánybíróság becsületére legyen mondva - és ezt őszinte örömmel és nagyrabecsüléssel jelentjük ki, különösen, mert a múltban ismételten volt alkalmunk az Alkotmánybíróság döntéseit élesen bírálni - , hogy a Magyar Közlöny ez évi augusztus 28.-i számában közzétett 44/1991. (VIII. 28.) AB határozatával a sérelmezett 89/1990. (V.l.) MT rendelet idevágó szakaszát alkotmányellenesnek nyilvánította és azt visszamenő hatállyal megsemmisítette. (A korábbi 1690/1945. M.E. sz. rendelet ugyanis időközben hatályát vesztette.) Dr. Zlinszky János alkotmánybíró véleménye tömören fogalmazza meg az igazságot a csendőrség történelmi szerepét és a kollektív felelősségre vonatkozó vádakat illetően: ‘‘Minden modem jogrendben és Magyar- országon is általános jogelvként érvényesül, hogy a szankcióval sújtani rendelt cselekményt vagy mulasztást az elkövetéskor hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni. Ugyancsak általános jogelv a kollektív szankció alkalmazásának diaima. E jogelveket csak kevés, indokolt kivétel töri át 1991. november Az 1690/1945. M. E. rendelet nem cselekményt vagy mulasztást rendelt szankcionálni, hanem pusztán azt a tényt, hogy valaki csendőr volt A szankciók, az illetmény, nyug- és kegydíj igény megszűnése minden volt csendőrségi személyt és hozzátartozóit érintették egyéni vizsgálat és elbírálás nélkül. A rendelet 1. szakasz (1) bekezdése a csendőrségnek mint testületnek a felelősségét állapította meg. Vizsgálandó tehát, hogy indokolt volt-e a fenti két jogelv áttörése, megalapozott volt-e a kivételes szabályozási mód. A csendőrséget a közbiztonsági szolgálat szervezéséről szóló 1881:111. törvénycikk hozta létre közbiztonsági szolgálat ellátására a városi rendőrségtő eltérő, vidéki illetékességgel. A csendőrség testületét az 1922: VII. törvénycikk a belügyminiszterkizárólagos alárendeltségébe utalta. A csendérsé- gen belül, illetve annak testületén kívül az általános feladatoktól eltérő csendőri kötelékek felállítására is sor került, például a hadseregen belüli rendészeti szolgálat ellátása a tábori csendőrség feladata volt A csendőrség tagjai sorába lépő személyek a testület törvényben lefektetett célkitűzéseiből nem következtethettek arra, hogy ott bűncselekményeknek minősülő cselekményeket kell majd elkövetniük feladatuk teljesítése során. A testület soraiban elkövetett cselekmények miatt felelősség nem terheli azokat, akiknek nem volt tudomásuk a szervezet cselekményeiről, valamint akiket állami kényszerrel soroztak be, hacsak nem vettek részt személyesen a szervezet tagjaként szankciónálandó cselekmények elkövetésében...Nem állapítható meg, hogy a csendőrség minden tagja tudott vagy teljes bizonyossággal tudhatott olyan, a szervezet egyes alakulatai vagy más csendőr testületek által elkövetett cselekményekről, amelyekre tekintettel a rendelet a szankciót elrendelte. .. A fentiek alapján megállapítható, hogy az 1690/1945. M.E. rendeletnek az illetmény, nyug- és kegydíj igény megszűnésére és a mentesülésre vonatkozó rendelkezései a jogszabály megalkotásakor is a magyar jogrend alapvető elveibe ütköztek. ” A fentiekhez még azt szeretnénk hozzáfűzni, hogy mi azt sem fogadjuk el, hogy a csendcrségnek azok a tagjai, akik a zsidók deportálásában tevékenyen részt vettek, “bűncselekménynek minősülő cselekményeket” követtek el. Háború volt, a Vörös Hadsereg már megközelítette országunk határait. Az ország német katonai megszállás alatt állt, voltaképpen a Gestapo rendelkezett a magyar közbiztonsági szervekkel. Ha valamelyik csendőr megtagadta volna a parancsot, fcfoelőtték volna, vagy a legjobb esetben őt is bevágták volna a deportáltak közé. A deportálások azonban mindenképpen folytak volna tovább, hiszen éppen elég német megszálló erő volt ehhez jelen hazánkban. Azonkívül senki- sem tudta, milyen sors vár a deportáltakra, sokat közülük csak munkára vittek és ezek haza is tértek. NEMZETI ÚJSÁG
