Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-11-01 / 11. szám
1 20 Amerikai Magyar Értesítő 1991. november Stolmär G. Ilona versei Világfiak Lehet-e jó anya, ki nem saját gyermekét szereti, de helyette idegent ölel? Elhiszed-e őszinte bánatát, ha más fiáért perel, mert kicsit beteg, míg sajátja lázban ég, éhesen, rongyokba burkolt testtel, halálhoz vészesen közel? S mondod-e jó gyermeknek azokat, akik védik a szomszédos szülők érdekeit, de az őket felnevelők kifosztva, bús magányukba beleőszülőn csak tengődének, mert nekik nem lehet szavuk s joguk, hisz gyermekeik szerint az szomszédik rovására lesz? Hogyan vélheted hát, hogy mindazok, kik ágálnak az emberi jogok divatszavával, megvédve minden más nép érdekit - ellened, míg neked hallgatásod is mindhiába, mert az is átkozottan „nemzeti", világaggódó vicsorgásukban hű hazafiak? S hiheti-e azt az egész világ, benne bármelyik népe, nemzete, hogy szívből jövő az olyan idegen szeretete, ki csak a másét félti, reszketi, míg sajátjában mindent megvet, mindent kigúnyol és semmi sem szent neki, mi ősöké s nem nemzetközi? Lehet-e úgy szeretni minden embert, hogy rossz anyaként elveted magzatod, átkozottként eldobod, ki fölnevelt? S lehet-e más népet nemzetnek hinni, ha a földet, mely óvón hazát adott,- mind közül csak azt az egyet! - megveted? i Egyszerű kísérlet Telepítsd alföldre a havasi gyopárt. Sivatag homokján fenyőerdőt ültess. Vigyél tavirózsát magas hegy csúcsára vagy déli pálmafákat fenyvesek közé. Figyeld értő szemmel: idegen közegben miként kapaszkodnak azért, mi lényegük, s megmaradnak-e annak, amik? Ha elvégezted a kísérletet, az eredményt így összegezheted: magyar emigráns élete... A nagy tévedés Életgyötörte telkemet megacéloztam és kezembe vagányul vándorbotot fogtam. Megfogadtam: több könnyet nem ejtek már ottan Hazámért. A repülőgép átsuhant a sosem látott Óceán fölött, de még előbb letekintettem reád, életem gyötrő, már csak maroknyi kis világ: Hazám. Talpam alatt talajt érezve úgy gondoltam, ez is csak szilárd föld, hát rajta megindultam. De New Yorkban a toronyházak agyonnyomtak, Szép mezők berendezett díszletként hatottak, A virágok pompa zása mind illattalan, Gyümölcs leve gúnyos mosoly, zamatot nem ad... Acéllelkem semmivé vált, szétmarta a kór. Szellememet felemészti az idegen szó. Nyelvem béna; e földre még nem hazudta: jó, s Hazám. Gondolatom menekültként elfut előlem. Ólomlábú évek telnek a gyökértelen létben s velem vándorbotom is könnyet ejt Hazámért. Magyarázat Egyszerű szóval énekelek, mert nem szeretem a túlbonyolított verseket. Érzem, ott csak az hiányzik, mi nagyon bonyolult s mégis egyszerű: a Szeretet, a tiszta szívű. HUNNIA
