Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-09-01 / 9. szám
1991-szeptember Amerikai Magyar Értesítő 31.oldal-----A mosoly országa-----MALACMESE Amikor az ember megöregszik, az elméje furcsa játékot kezd vele űzni. így például föl-föl villant reges-régi történéseket, holott a közelmúlt eseményeit csak üggyel-bajjal eleveniti föl. Mai értékitélettel is elcsodálkozom azon, amit gyerekfejjel láttam: milyen különösen viselkedik olykor a disznó. A napfényben fürdó kutrica kerítéséhez támaszkodva bámultam a sovány, nyúzott anyakocát. Nyolc malaca marta, ci- bálta - a szó szoros értelmében. Ámbátor fejletségüket tekintve bizvást rájuk fért volna az elválasztás, ok csökönyösen szopni akartak. Hasztalan szórt elé- bük árpát, borsót a gondos gazda, hiába kecsegtetett üde zölddel a kifutó. A nyolcak sehogyan sem akartak ráfanyalodni a takarmányra, amelyet fáradságos veszódséggel fölkellett volna szedni, megrágcsálni, netán vizet inni rá. Egyszerűbbnek vélték a csöcsbimbók dühödt rángatását, a "ha nem csurran, akkor csöppen" reményében. Sivalkodva döfköd- ték a szerencsétlen emsét, mintegy kárpótlást követelve olyasmiért, ami már nem is járt volna nekik. Szegény, csenevész göbe nem menekülhetett a mohók szája elől, megadóan he- veredett az oldalára és sóhajtva tűrte a heves lökéseket. Persze az igazsághoz tartozik: éppenséggel egymást sem kimélték a háborgó süvölvények. A legizmosabbak, ha netán a vézna, csökött öccsük odamerészkedett, az 5 jussukhoz ugyancsak ellátták a baját. Hát milyen az e világi élet! Mint kiderült , ezek az erőszakos süldők boldogultak, gyarapodtak legjobban azután is, amikor a végelgyengülő kocát már rég faképnél hagyták valamennyien. Akkor meg az abrakot falták el a többi testvérük elől... Aligha kétséges: kizárólag hajlott korommal függ össze, hogy valami példaértéket hámozgatok ki a hajdani sertéshistóriából. Óhatatlanul bujkál bennem olyan kényszerképzet, mintha olykor-máskor mi is hasonló dühvei támadnánk rá magunk választotta testületeinkre. Például a kormányunkra. Mintha egyes egyedül "felülről" várnánk a simán csordogáló javakat: mintha fittyet hánynánk a talán több fáradtsággal, kimeritő testi vagy szellemi munkával elérhető előnyökre. Tudom, valamennyi hasonlat sántit. Az enyém bizonyára mind a két lábára. Ha másért nem, hát azért, mert az emlékezetes malacok, igaz, visongtak, de ellenzéki módon mégsem viselkedtek; szidni közben nem szidták a kocát. Sőt, zajgá- sukból azt sem lehetett kivenni, hogy ők bezzeg különbül látnák el feladatukat, ha nekik kellene odaheveredniök. Nem, ez a gondolat meg sem fordult a szapora dö- föléssel elfoglalt fejükbe. Sárközy Péter 1991. junius 7-én reggel riportot hallhatott a Kossuth rádióban az ország népe. Témája: az Uj Hölgyfutár cimlapján a koronás cimer két oldalán önkielégitést végző ördög-angyal páros sérti-e nemzeti szimbólumainkat. A legfőbb ügyész helyettese felvilágosította a hallgatókat, hogy a cimer, a zászló nem nemzeti jelkép, hanem állami jelkép! A riporter kérdésére, hogy akkor melyek a nemzeti jelképek, amelyek tör* vényszabta védettséget élveznek, kapásból érkezett a válasz: Ilyenek nincsenek! Tisztelt Legfőbb Helyettes Ur! Kérem, ha nem tartja közjogi méltóságán alulinak, szíveskedjék válaszolni alábbi kérdéseimre; 1. Ön, ha megesett Önnel, hogy lelki szükségből március 15-e előtt betért egy üzletbe kokárdának valót vásárolni, hogyan kérte a szalagot? a) Nemzeti szinü? b) Állami szinü? 2. Feltételezem, hogy ön régebben is már magas igazságügyi posztokat töltött be. Hogyan kommentálta volna az ország nyilvánossága előtt azt, ha egy hetilap cimlapon közöl olyan gúnyrajzot, hogy a vörös csillagot tartó Brezsnyev és Kádár élvtársak funkciójuk hevületében önkielégülést végeznek? Nemzeti vagy állami szimbólum volt a vörös csillag? Milyen jogcim szolgált akkortájt a csillagok "meggyalázóinak" kemény megbüntetésére? /Magyar Fórum/ Nagy Béla Munkamegosztás C IMERTAN
