Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1991-06-01 / 6. szám
DOMOKOS SÁNDOR (Kanada): Lovagság és lovagiasság A "168 óra* elnevezésű otthoni folyóirat ez év április 2-i számában cikk jelent meg Kön- czöl Csaba tollából "A vastag bőr lovagjai* címmel. Az alábbiak megértéséhez tratozik, hogy idézzem a cikk bevezető sorait: “Kormányunk és az ő pártja adnak haladó nemzeti hagyományaink ápolására. Több jele is van ennek. Csak példa képpen: Címerünket tekintve neki(k) köszönhetően tavaly mi lettünk a földgolyó legnépesebb royalista republikájává, s még időben is harmadikak vagyunk» amennyiben tekintetbe vesszük Andorrát és a dél-amerikai egykori Brit-Guyanat. Vagy: uruguayi nagykövetünk nemrég hamisítatlan »neobarokk^ Bocskay öltözetben jelent meg hazánk képviseletében...* Eddig az idézet» mely elég ahhoz» hogy a cikk teljes hangnemét érzékeltesse. Nem annyira a cikk mondanivalója, mint annak hangja és stílusa ellen kívánok szót emelni. A cikket olvasója egy olyan megfellebbezhetetlen véleménnyel találja magát szemközt, mely ellen lehetetlen felszólalni anélkül, hogy az illető ne úgy tűnjön fel, mint az abszurditások és atavizmusok agyalágyult védelmezője. A cikkíró olyan brilliánsan szarkasztikusán és torz képet tár az olvasó elé, hogy aki ellen- véleménynek mer hangot adni, az úgy tűnik föl, mintha maga is a “Vastag Bőr Rendnek* vagy az azzal egyenértékű “Ordo Rhinocerotis* rendnek lenne oszlopos tagja. Emlékeztet ez a hangnem a nemrég letűnt korszak jól bevált vitát elnyomó módszerére, amit a kommunisták alkamaztak értekezleteiken, ha meg akartak előzni minden ellenvetést. Ilyenkor a párttitkár felállt és azt mondta: "A javaslattal minden becsületes dolgozó egyetért. Van valakinek ellenvetése?" Ha mégis valaki szólni mert az egyben be is sorozta magát a “becstelenek* társaságába. Hát a vastag bőr cikkírója is ilyen intoleráns hangot használ a jelzett cikkben. Első kifogása a címerünk “royalista* jellege ellen szól. A címernek egyedül a korona ad royalista jelleget. De a korona sok országnak büszke szimbóluma. Méghozzá olyan országoké, mint az Egyesült Királyság, Svédország, Dánia, Belgium... soroljam? Mind olyan országok, melyeknek nincs kisebbrendűségi érzésük tradicionális múltjukkal kapcsolatban és könnyen összhangba tudják hozni azt korszerű szocialista igényeikkel. Ne feledjük, hogy a “köztársaságok* sem nyújtanak feltétlen biztosítékot a társadalmi szabadságra, sem az emberi jogok tiszteletére... sőt. A "népi demokráciák*, melyek 1991. június 11.oldal elvileg köztársaságok, alaposan eljátszották minden hitelüket ezen a téren. Ami a magyar öltözetre tűzött “neobarokk* jelzőt illeti, ismét nem értem, miért bűn egy ruhának magyaros jellege akkor, mikor az arab vezetők büszkén hordják burnuszukat, bárhol jelenjenek is meg. Az afrikai vezetők közül is nem egy feltűnően ragaszkodik népviseletükhöz. Ez csak "ízlés dolga*, mely felett nem lehet vitatkozni. Ezért nem értem, hogy egy magyar követnek miért kellene mea culpáznia azért, mert egy fogadásra "magyarosan* öltözködött föl. Mikor Mao Che-tung forradalmárai az állig begombolt puritanizmust lehelő sima egyenruhájukban jelentek meg még királyi fogadásokon is, azt senki sem kifogásolta. Az jobb volt? Persze akkoriban kevés író merte volna felemelni tiltakozó szavát. A cikkíró mentségére szól, hogy akkor még kiskorú volt. Maradjunk még vitánk lényegénél, mely a cikk stílusára szorítkozik. A véleménykülönbséghez mindenkinek joga van. Ennek a jognak gúnyos és sértő élű jelzőkkel való akadályozása a kulturált hangnemű vitát gátolja. A mi öreg generációnk véleménye az, hogy elősegítsük egy légkör kialakítását ahhoz, hogy mindenki nyugodtan mondhassa ellenvéleményét. Ennek a legjobb módja, ha a szerző kihangsúlyozza, hogy csak egyéni álláspontját képviseli és szívesen veszi, ha más szempontokat képviselő nézetek is kifejezést nyernek. Erről ebben a cikkben szó sincs. Pedig semmivel nem árulja el jobban az ifjú zseni azon szándékát, hogy el akarja kerülni a komoly vitát, ha a másképp vélekedőkre a "vastag bőr rend* vagy a “Rhinocerotis Rend* lovagjai vagy más deffamáló jelzőt ragaszt rá. Az ilyen hangnemben írt cikk elejét veszi minden nyílt eszmecserének. A fent említett cikk hangnemén érződik a dialektikus materializmus nevelése, mely fiataljaiba belenevelte az egyoldalú leszö- gezését egy tételnek és megtanította őket a vitaelfojtás módszerére. Az ötvenhatos és a negyvenötös emigráció is vitatkozott a Koronás- vagy a Kossuth illetékességéről. Mi, az ötvenhatosok idősebb korosztálya a korona hívei voltunk neveltségünknél fogva, de mégis elfogadtuk a Kossuth-címert, mert az ötvenhatos fiatalok ez alatt a címer alatt harcoltak és haltak meg. Ennek felismerését várnánk el a cikk írójáról is. Szeretnénk, ha nem felejtené el, hogy azért lehet neki ma ilyen éles kritikát gyakorolnia és azt ilyen szarkasztikus módon tálalnia, mert az elnyomás idején a "nemzeti emigráció" - mely az emigráció nagy többsége - nem szűnt meg dörömbölni a nemzetközi közvélemény portáján. Ezért bántó, hogy a nemzeti érzés kifejezését ez a fiatal író - és sajnos, Amerikai Magyar Értesítő
