Amerikai Magyar Értesítő, 1991 (27. évfolyam, 1-12. szám)

1991-05-01 / 5. szám

1991. május kommunistapárti tagság» a Beregfy elleni ter­helő vallomás» a katonapolitika számára végzett besúgói munka» a tábornoki karrier, a hadiaka­démiai parancsnokság, az április 4-i díszszemle vezénylése, a legmagasabb Rákosi-kitüntetés, írásbeli felajánlkozás Farkas Mihálynak, párt­iskolára való jelentkezés, írásbeli vallomások bajtársai befeketítésére, stb, stb. S végül el­marad az 56-os forradalom alatti máig is tisz­tázatlan szerep, az újabb felajánlkozással és átállással, végül az ellenállás elszabotálá- sával* a legendabéli nagykovácsi "csatával* és katonái (újabb) cserbenhagyásával. Molnár Miklós minderről mit sem tud (vagy tud, de el kívánja felejteni, mert óvakodik ba­rátját "emberi méltóságában* megalázni...), ehe­lyett a honvédség, majd néphadsereg (!) kima­gasló tehetségű főtisztjeként aposztrofálja Ki­rályt, akit Rákosiék halálra ítéltek, majd 56- ban a forradalom mellé állt, Amerikában had- történész lett és egyetemi tanár. Ez mind igaz, de ez csak az érem egyik oldala: féloldalas kép egy emberről, aki gátlás nélkül szolgált ki min­den rendszert és karrierje csúcsát a Rákosi- terror idején érte el. (Meg lehetne kérdőjelezni a tábornoki vörös lampasszt is, hiszen egy tör­vénytelen rendszertől kapta ezt a rangot - amit most Göncz köztársasági elnök úr még megtetézett, ki tudja, milyen meggondolásból? Hadd tegyem hozzá: én nem Király Bélától irigylem a rangját, hanem egy elvet firtatok és itt, e kérdésnél Király csak egy típust képvisel: az illegitim rendszerben karriert befutott köz- tisztviselő típusát. Vajon ezeket a rangokat, amelyeket az urak - pontosabban elvtársak - a kommunizmus négy évtizede alatt kaptak, kö­teles a mai rendszer elfogadni? Ezen lehetne vitatkozni, hisz' például 1945-ben valószínűleg kinevették volna azt, aki a nyilas uralom alatt kapott rangjára mer hivatkozni. S még örül­hetett volna, ha egy kinevetéssel megússza... Most más a helyzet? Miért? Csupán azért, mert Szálasiéknak csak pár hónapot adott a sors, a kommunisták pedig - Clio szeszélyéből - 42 évig bitorolták a hatalmat? Az időtartam rö­vidsége vagy hosszúsága minősítheti-e egy rendszer legitimitását? Ugyan kérem!) De vissza Molnár Miklós védőbeszédére» amelynek féloldalassága, féligazságokkal való operálása tényleg bicskanyitogató. Ám tegyük fel: Király Bélának valóban vannak pozitív tet­tei (egyetemi tanárság, történelemkutatás, számos könyv kiadása, stb. amelyeket magam is érdemként regisztráltam egy legutóbbi cik­kemben - mellette), semmissé tehetik-e azok korábbi erkölcsi botlásait? Még a gonosztevők életében is lehet találni jócselekedeteket s 7.oldal ezeket a bíróság enyhítő körülményekként ér­tékeli. De csak enyhítő körülményekként, ame­lyek csökkenthetik a büntetés mértékét, de azt - főbenjáró bűn esetében - nem anullálhatják. Az egyik is más, a másik is más. Példával élve: ha egy egész pályája során feddhetetlen tu­dósról kiderül, hogy Dr. Jekyll és Dr. Hyde módjára kettős életet él s eltett láb alól pár embert, nem kell-e felelnie a gyilkosságokért? Dehogynem! S hogy Rákosiék alatt halálra volt ítélve Király? Rajkot is kivégezték a hatalomért folyó bolsevista bandaharcok idején, de mindez nem változtat azon a tényen - ami fölött nem huny­hatunk szemet -» hogy belügyminiszter korában kegyetlenül "nyírta" a párt ellenségeit. Értsd: a magyarságot. S azért mert Maiéternek akasz­tófa jutott, talán elfelejthetjük partizán múlt­ját? És még sorolhatnám. Megbocsátunk, de nem felejtünk: ez áll a francia ellenállók em­lékművén... De térjünk vissza Molnár Miklós fejtege­téseire, amelyeket tanítani lehetne, olyan ra­vaszul keveri a tényeket a csúsztatásokkal. És ezt a részt azért is kell külön szóvá tenni, mert ezzel a ferdített felfogással nem először találkozom az otthoni sajtóban. (Még Göncz Ár­pád köztársasági elnök egy beszédében is fel­bukkant hasonló egybemosás, amikor a Hitler- Horthy-Brezsnyev párhuzamot kockáztatta meg egy interjúban.) Ennek a gondolkodásnak a lo­gikája, - amit Molnár Miklós is követ - az, hogy egy szintre helyezi a Horthy-korszakot és a kommunizmust. Molnár Miklós azon élcelődik, hogy egyesek számomkérik Király Bélától a Rá- kosi-korszakbeli közszereplést. Gúnyosan teszi fel a kérdést, hogy "miért vállalt katonai szol­gálatot a hivatásos tiszt a Rákosi-rendszer- ben, miért nem ment el ablakmosónak vagy ut­caseprőnek?" Először is szolgálatot vállalni - egy másik rendszer alatt "tovább szolgálni* - sokféleképp lehet: lehet úgy is, hogy az ember megőrzi a becsületét és nem teljesíti túl a normát, nem válik a hatalom lakájává, és lehet úgy is, ahogy Király Béla (rá jellemző módon) kezdte. Amilyen buzgón lendítgette karját Szá- lasi-köszöntésre 1944 őszén (hajdani bajtársai mesélik, hogy rá kellett szólni: ritkábban tegye, mert izomlázat kap...)» olyan buzgalommal lépett be pár hónappal később a kommunista pártba. Ha ezt egy kisnyilas teszi, hogy ne vegyék el tőle a házmesterséget, beszélni is kár róla. De egy képzett vezérkari tisztnél, aki a Horthy- korszakban lett azzá, másképp minősül egy ilyen lépés. És hogy miért nem ment ablakmosónak vagy utcaseprőnek? Molnár Miklós gúnynak szánja Amerikai Magyar Értesítő

Next

/
Oldalképek
Tartalom