Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-02-01 / 2. szám
14.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1990. február ban, se később. Viszont az atyafiak rögtön leszedték a város csakromán névtábláját és kiirták magyarul, amire nem volt példa 1940 óta. Reméljük, hogy rövidesen az ősi megyerendszer is visszaáll (melyre különösen büszkék voltak az udvarhelyszékiek, lévén a történelmi Magyarország legmagyarabb vármegyéje - majdnem 100^-al!). Ma minden erdélyi városban cenzurá- zatlan, független magyar újság alakult és megindult a Ceausescu nemzeti-kommunista rendszer által majdnem megfojtott uj szellemi-, politikai- és egyház szervezeti élet is! A magyar demokratikus mozgalom, természetesen Király Károly és Sütő Gyulával az élen, kik a bukott z zsarnokság idején oroszlánrészt vállaltak a magyarság jogaiért vivott harcban - már zászlót bontott! Nt. Tőkés László, kinek bátor és komoly magatartása volt a lángcsóva, mely a diadalmas forradalmat kirobbantotta a szabadságharcot elindította - nagyon okosan főleg egyházi vonalon óhajt tovább tevékenykedni. Már mindkét református egyházkerület jelölte püspöknek. Ez azt is jelenti talán, hogy a dicstelenül szerepelt főpásztorok, kik többek között Tőkés Lászlót és édesapját a volt kolozsvári helyettes-püspököt is üldözték - vagy leléptek már önként,vagy kiebrudálták őket. Hasonló a felfogás a Bukaresti forradalmi román lakosságban, amikor Ceausescuval túlzottan összedolgozó főpapjaik lemondását követelik s az uj kormány kommunista jellegét birálják. Temesvár a magyar-román-német és szerb szolidaritás ragyogó példáját adta a forradalommal - a legnagyobb katedrá- lisban magyar-román közös istentiszteletben emlékeztek meg mártírjaikról s a vérükkel megszentelt szabadságról. A vendéglátó püspök románul, Tőkés László magyarul prédikált a hiveknek - olyan tény, mely elképzelhetetlen volt Ceausescu világában! Reméljük, hogy az erdélyi-bánáti helyzet a testvériség jegyében fejlődik tovább. A magyar-, szerb-, bolgár határokon át hozzák hosz- szu oszlopokban az élelmet, gyógyszert, ruhát és könyvet a szomszédok. Informátorunk szerint ma már élelem van, de a szellemi éhség kielégitésében van nagy hiány. Ennek eszközeiben, tehát a távol -közvetítés (telekommunikáció) terén teljes a lemaradás, Nyugathoz viszonyítva. Vagy modern nyomdatechnikában. Kolozsváron például nem lehetett tiz nappal ezelőtt egy másológépet találni. Hasonló hiány van Írógépekben (nemcsak villanyos), telefonválasz-, hangfelvevő- és vetítőgépekbe, nem is beszélve számító-szerkesztő (computer) és Fax-masinákról, melyek a modern sajtó-, politikai- és üzleti életben nélkülözhetetlen eszközök, tehát kisebbségi vezetőinknek nélkülözhetetlenek. Ezek tehát a legértékesebb ajándékok a felszabaduló erdélyi és romániai magyar szellemiélet számára. A másik, maga a szabadság, melyet a liberális királyság ígért, de nem teljesített, és a népboldogitó nemzeti-marxista rendszer a jogok maradványait is elvette: saját népétől is! Erre kell vigyázni mindenkinek, hogy a szabadság, ne csak múló, ünnepi hangulat, hanem végre valóság legyen Erdély és Románia minden népe számára. Innét a lelkes i- gyekezet az ottani magyar vezetőkben, hogy az anyanyelvi oktatás, a betű, nyelv, kultúra, vallás szabadságát biztosítsák. Kányádi Sándorék már a magyar egyetem, a "Bolyai" visszaállításán dolgoznak Kolozsvárt'. Ne feledjük el azt se, hogy Erdély az erdélyieké! Nekik kell az együttélés feltételeit kimunkálniok. A kívülállók csak tanáccsal, erkölcsi és anyagi támogatással élhetnek, meg garanciákkal, hogy se nemzeti, se más kommunizmus, sem a sovinizmus soha ne térhessenek vissza. Elég volt 72 év borzalmaiból Erdélyben, csángóinknak Moldovában, de a többi megtizedelt nemzetiségnek Romániában! Az Erdélybe bepumpált regáti románoknak el kell hagyniok ezt a "vadászterületet". Mennek is már értesülésem szerint, Udvarhelyről, Kereszturról az iparosítás örve alatt odahozottak. Arról nem tudok, hogy Nagyváradra és más határvárosba telepitett tízezrek, kiket szintén az etnikai magyar határ fellazítása miatt hoztak oda, de munkát nem tudtak adni nekik, visszamentek-e már O-Romániába? Nem e szerencsétleneket, de esztelen vezetőjüket és rendszerét inkrimináljuk: ők, ha bünük nincs, menjenek Isten hírével. így nem zavarják a románoknak és a többi népek összhangját, melyről, s az egész politikai kérdéskomplexumról majd külön számolunk be. Csak az erdélyi románok évek óta folyó hangulatváltozást említem meg a magyarság iránt, mint biztató, jövőbe mutató jelt. Végül a magyar emigráció és az anyaország egy nagy lehetőségére (talán kötelesség inkább?) szeretném felhívni a figyelmet: tanulmányi ösztöndíjak, alapítványok létesítése kisebbségi ifjak továbbképzésérej Magyarországon és széles e világon. És nem csak magyar, hanem minden együttélő nemzetiségbeliekét! Ennek fontosságát nem kell hangsúlyoznom, csupán emlékeztetek rá, hogy erdélyi diákok már a középkor, de főleg a reformáció korától vendégei voltak skót, svájci, német és olasz egyetemeknek s hozták vissza a tudást, az európai szellemiséget a "Kis Hazába". Csak külföldi segítséggel bírunk el-
