Amerikai Magyar Értesítő, 1990 (26. évfolyam, 1-12. szám)
1990-10-01 / 10. szám
1990- október 15.oldal ! Amerikai Magyar Értesítő' tését arról, hogy 15 millió magyar miniszterelnökének tekinti magát. Meciar ebből azt a következtetést vonta le, hogy Budapest megkérdőjelezi Trianont, holott - tette hozzá - az itt élő népeknek saját kormányuk van Prágában és Pozsonyban. - A kormányszóvivő leszögezte: Antall József csupán azt mondotta, hogy "lélekben és érzésben* kíván 15 millió magyar miniszter- elnöke lenni, majd hozzáfűzte azt, hogy "bár történelmileg elítéljük a trianoni békeszerződést, tisztában vagyunk a határok megváltoz- tathatatlanságával*. De ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nemzeti kisebbségek jogainak garantálása is szerepelt a trianoni okmányban. - Magyar részről megjegyezték, hogy a szándékos ferdítések aligha szolgálják a két nemzet érdekeit és a jó viszonynak se használnak. A JAPÁN EXPORT-IMPORT BANK 15 évi lejáratra igen kedvező feltételekkel 200 millió dolláros hitelt nyújt a Magyar Nemzeti Banknak. A kölcsön első része annak a 2 milliárd dolláros támogatásnak, amit Kaifu Tosiki kormányfő januári európai útja során ígért meg Lengyelországnak és Magyarországnak. Az összegből, melynek felét már szeptemberben igénybe veheti az MNB, a reformintézkedéseket kell támogatni és a visszafizetést 5 év türelmi idő után lehet megkezdeni, a japán pénzpiac mindenkor érvényes kamatlábának megfelelő kamatokkal. (A kölcsönt egyébként japán valutában kapja az MNB, melynek összege kb. 31 milliárd jen lesz.) - Ideillik az a hír, mely szerint a magyar államadósság jelenlegi összese 1300 milliárd forint, ami még az utóbbi években is jelentősen nőtt. Míg két évvel ezelőtt a tartozás 950 milliárd forintot tett ki, tavaly már 1235 milliárdra emelkedett s az utolsó egy év alatt újabb 65 milliárd forinttal hízott. Egyes hazai szakértők szerint a folyamat megállíthatatlan... Újabb kölcsönök felvétele valóban nem segít. Termelésre és exportra van szüksége az országnak. BUDAPESTEN HAT ÚJ szálloda nyílik meg a legközelebbi években s ezzel a jelenlegi 20 ezerhez képest megduplázódik a szállodai ágyak száma a magyar fővárosban. Már idén szeptemberben megnyitja kapuit a Thermál Hotel Hélia: a hétszintes, négycsillagos gyógyszálló, a Margitszigettel szemben, Budán, 230 szobával várja a vendégeket. Az év vége előtt elkészül a Sas-hegy lábánál az IBUSZ "Apartman-háza*, mely 155 vendéget tud ellátni. A budai Du- na-parton, a Várhegy alatt épül a Hotel Álba, aminek az lesz a különlegessége, hogy egy nemzetközi szállodalánc tagjaként az első olyan vendéglátó egység lesz az országban, ahol csak valutával lehet fizetni. Óbudán jövőre adják át rendeltetésének a Hotel Aquincumot. Nyolc emeleten 296 szoba lesz kész a vendégek fogadására. A belvárosban folyik a tehetősebb külföldi üzletemberekre váró Hotel Kempinski, 393 szobás 5 plusz 1 csillagos luxusszálloda építkezése. Ha elkészül, a legmagasabb kategóriájú hotel lesz Magyarországon. A Coopturist 14 szintes Bristol Szállója az Akácfa utca sarkán lévő üres telken épül majd fel a következő három évben, legkésőbb a világkiállításig. AZ ÓBUDAI DUNA-PART mellett fekvő ún, hajógyári sziget hasznosítására az utóbbi években már több terv is fölmerült. Mivel a Hajógyár ma már csak a szigetnek egy kis részét foglalja el s a többi terület kihasználatlan, sokan javasolták, hogy üdülőparkot, egy második Margit-szigetet vagy a közeli Római-parthoz hasonló weekend-telepet lehetne belőle létrehozni. Tervek bőven születtek, csak éppen a pénz hiányzott megvalósításukhoz. Most jelentkezett egy dán konzorcium, amely hajlandó 800 millió dollár értékű működő tőkét belefektetni a sziget teljes átalakításába. Az erről szóló előszerződést már alá is órták a Ganz Danubius Hajógyár vezérigazgatójával. A dán pénzcsoport kötelezettséget vállalt arra, hogy az óbudai sziget déli felén egy új városrészt épít, amelyben hotel, irodák, bevásárló- és konferenciaközpont, valamint lakóházak is helyet kapnának. A beruházást lépcsőzetesen valósítanák meg, úgy, hogy egyes részek már az 1995-ös világkiállításra elkészüljenek. A kivitelezésre az Óbuda Development Ltd. néven új vállalat alakul, amely több ezer ember számára teremthet munkalehetőséget. A SVÁJCI MAGYAR IRODALMI és Képzőművészeti Kör (SMIKK) hagyományos tanulmányi konferenciáját ez évben kivételesen Magyarországon, a szegedi Forrás Gyógyszállóban tartja október 10-14 között SZŰKÜLŐ VAGY TÁGULÓ HORIZONTOK? - Magyar-magyar kapcsolatok a megváltozott helyzetben címmel. Az előadásokat Magyarországról, az elszakított területekről és Nyugatról érkező írók, politológusok, lélekbúvárok, szociológusok tartják. Jelentkezni lehet a SMIKK címén: CH-8037 Zürich, Pf. 87. Switzerland, Europe SZEREZZEN ÚJ ELŐFIZETŐKET LAPUNKRA!