Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
1989. április FAZAKAS FERENC: Amerikai Magyar Értesítő 9.oldal Soha többé Vietnam? III. rész A vietnámi katasztrófa valahogyan azt a gyanút ébreszti az emberben, hogy semmi nem történik véletlenül, hanem minden a legfölső fokon volt eltervezve s ez a. legfelső fok nem az USA választott hivatalos kormánya volt. A Diem testvérek legyilkolása 1963-ban történt, s utána nemsokára ugyanez a sors jutott Kennedy elnöknek is. Johnson elnök könnyen belehe- vült a háború fokozásába, hiszen saját pártja is mellette volt. McGovern szenátor 1965. január 15-én amellett szólalt fel, hogy inkább háborút indítani, mintsem Vietnám kommunista legyen. A Congressional Record 1965. márc. 16 — i bejegyzése szerint a szenátus legbalol- dalibb tagja, Brich Bay Így szónokolt: "Ha mi hátat fordítunk és elszakadunk, egész Délkelet- Ázsia kommunista uralom alá kerül!* Ez az ú.n. dominó teória, mely beteljesült. A demokrata párt elnöke, Larry O'Brien (Kennedy és Johnson elnökök tanácsosai 1966-ban azt mondta, hogy Vietnám védelmében Iowa államot (ott mondta ezt a beszédet) Massachusetts-et és a szabad világot védik. Ugyanezen évben Edward Kennedy szenátor a "Meet the Press* keretében kijelentette, hogy ő támogatja azt az elkötelezettséget, melyet az USA a múltban tett, s ennek teljesítésében minden katonai és diplomáciai erőforrást be kell vetni. *Én támogatom azon erőfeszítéseket, melyeket Johnson elnök alkalmazott és a nyilatkozatokat, melyeket tett.* Musky szenátor (Carter elnök külügyi államtitkára) úgy nyilatkozott, hogy ha az lenne a határozat, hogy az USA visszavonul, meg kell jól gondolni, hogy mi lesz ennek az eredménye. Amint már tudjuk, a demokrata Johnson és a republikánus Nixon elnökök teljesítették legfőbb hadparancsnoki kötelességüket, azonban az illu- minátus világrendezők kiadták az ukázt az egy- kéz sajtónak és a honi terror aktivistáinak. Ahogy a nemzet hírverése (sajtó, rádió, TV, stb) a háború ellen fordult, s az arra bevetett lázitók heccelésére az egyetemi ifjúság mind merészebb tüntetésekbe kezdett, a törvényhozók liberális, dominens részlege köpönyeget fordított és elkezdte a támadást a Dél-Viet- namnak addig nyújtott hadianyag segélyezés ellen. Minthogy ez a pénzügyekkel kapcsolatos (federális költségvetés), Így az a képviselőház hatáskörébe tartozik, tehát egynéhány képviselőt idézhetünk a Kongresszusi Napló alapján. 1975- március 12-én Christopher Dodd (ma már szenátor) úgy bölcselkedett: *A legnagyobb ajándék, amit mi a kambodzsai népnek adhatunk, az nem fegyverzet, hanem a béke és a legjobb mód ezen cél elérésére, ha a katonai segélyt azonnal beszüntetjük.* Ennél gonoszabb jövendölés nem is lehetett volna, hiszen a főváros 2 milliós lakosságát kihajtották az őserdőkbe, s hogy hányán pusztultak el, azt eddig nem közölték a hóhérok! Egy nappal később Bob Carr michigani képviselő Így duplázott rá: *Ha mi valóban segíteni akarunk a kambodzsai és vietnámi népen, nem lenne bölcsebb, ha végetvetnénk a gyilkolásnak? Minthogy a megbízható külpolitikai szakértőink (?) szerint Lón Nol (kambodzsai) kormányzat nem képes fennmaradni, a további segélyezés nem fogja-e csupán a harcot és ezáltal a gyilkolást meghosszabbítani?* Ugyanezen a napon Tom Downey N.Y-i képviselő sem óhajtott lemaradni, úgy variálta az előbbieket, hogy az amerikai kormányzat szerinti vérfürdő esetleges bekövetkezése nem igazolja a már meglévő vérfürdő folytatását. Hosszú idézetek nélkül csak megemlítem, hogy a szenátusban a már említett McGovern szenátor, továbbá az 1968-as sikertelen elnökjelölt: Herbert Humphrey szenátor csak a fenti ostoba vádaskodásokat szajkózta. A demokrata többség vezetője, Mike Mansfield szenátor kijelentette, hogy az amerikai segélynyújtás megvonása Kambodzsától és Dél-Vietnámtól népeiknek a legjobb érdekét szolgálja. Ezek után Ford elnök 1975. áprilisában hiába kérte a törvényhozókat, hogy ne hagyjanak cserben egy kis országot élet-halál küzdelmében; a "békeharcos* törvényhozók a szabadvilág szerencsétlenségére teljes ellenőrzés alatt tartották úgy a képviselőházat, mint a szenátust. A szélsőlibe- rális-marxista gúnyolódás, mint bumeráng visz- szaütött; a dominóteória dominóvalósággá vált, s mindhárom indokínai állam: Laosz, Kambodzsa és Vietnám a legszörnyúbb vérengzés és bosz- szúállás áldozata lett és mindez még ma sem ért véget. Minderre újból és újból emlékezni kell, mert ugyanezt megismételte az amerikai törvényhozás 1979-ben Nicaraguában a Carter elnöksége alatt (az elnök hathatós segítségével), mert egyszerűen nem adtak muníciót a Somoza kormánynak, melynek rendőrsége és hadserege is amerikai fegyverzetű volt. Végül 1985 óta a képviselőház ugyanígy járt el a nicaraguai szabadságharcosokkal a Reagan kormány elkeseredett küzdelmei dacára, megtagadva a katonai segélyezést, s ma Ortega kommunista kormánya erősebben terrorizálhat ja népét, mint bármikor, mert a "kontráknak* (ellenforradal- mároknak) bélyegzett gerillák visszaszorultak Hondurasba, ahol hamarosan leszerelik őket. S