Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)
1989-04-01 / 4. szám
Ára: 1.50 USA-dollar f Amerikai Magyar g ff értesítő Hűséget fogadunk a zászló előtt, amely jelezte nekünk, hogy a nép forradalmi egységéből a nemzet újjászületett. Ebben a hűségben hitvallásunk alapján, gondozni és védeni fogjuk a magyarság szellemét. Tamási Áron HUNGARIAN MONTHLY XXV. évf. L. szám 1989- április STIRLING GYÖRGY r Búcsú Máraitól Április 4 végnapjai (?...) Három úgynevezett ünnepet kényszerített a magyar népre a kommunista rendszer a "felszabadulás* után: április 4-ét, május 1-ét és november 7-ét. Ezek közül a legmega- lázóbb április 4. volt, mert olyasmit ünnepeli olyan napnak ,,A halált, — mint a világegyetemet — nem lehet értelemmel megközelíteni. Nincs ,értelme'. Csak van, mint a föltétien tények, értelem nélkül.” Márai Sándor az ünneplését kivánja a magyar néptől» amin sírni, búsulni kellett volna. Az ország teljes megszállását, az utolsó talpalatnyi magyar föld elvesztését "ünnepeljük* ezen a napon, azt a pillanatot, amikor számunkra a. háború végképp elveszett. A bukás napja is lehet ünnep, de gyászünnep: október 5 —án a 43 — as szabadságharc leverésére emlékeztünk gyermekkorunkban és fekete lobogókat tűztünk ki a házakra. Április 4—ét viszont örömünnepként erőszakolták rá a nemzetre. És ez a nemzet önérzetének megsértése volt, ami máig is fájó seb minden igaz hazafi számára. Mindennél jobban fejezi ki a magyar nép érzéseit az a keserű humorban fogant mondás, hogy mi a legnagyobb különbség a török uralom és az orosz megszállás között? Az - hangzik a válasz -, hogy a törökök nem kívánták a mohácsi vész ünneppé nyilvánítását. Nem kívánták a magyaroktól, hogy ünnepeljék saját vereségüket, hazájuk függetlenségének elvesztését. (.El tudom egyébként képzelni, hogy nem is oroszoktól indult ki április 4 megünneplésének gondolata, hanem a kommunisták mérhetetlen szervilizmusa, szolgalel- kűsége volt az egész gyalázatos ötlet szülőanyja. Mert ahogy - most tudtuk meg - november 7. sem minden szocialista országban ünnep, csak egy-kettőben: Rá.kosiék túlbuzgósága csinált ebből a napból is ünnepet, ami legalább any- nyira erőszakolt volt, mint április 4. Mert mi köze a magyar népnek ahhoz és mi van azon ünnepelni való Magyar- országon, hogy volt egyszer orosz földön egy Nagy Októberi Szocialista Forradalom? Bár ne lett volna! ...) Lásd,3.old. MÁRAI SÁNDOR is elment! ... Tudtuk, hogy ő sem fog örökké élni és az utóbbi hónapokban, hogy egyre súlyosbodó betegségéről érkeztek hírek Kaliforniából, aggódással figyeltünk San Diego felé. De Márai Sándor annyira hozzátartozott életünkhöz, kultúránkhoz, hogy el sem mertük képzelni: egyszer nélkülöznünk kell őt. És íme, bekövetkezett: nyolcvankilencedik évében saját akaratából eltávozott közülünk, mert nyilván már terhesnek érezte a magányt és az öregséget. Egyidős volt századunkkal - április 11- én lépett volna kilencvenedik évébe, de ezt már nem várta meg ... - és olyan érzékenyen figyelte ennek a zűrzavaros kornak minden eseményét, mint egy műszer. S amikor papírra vetette a világunkról és jelenségeinkről alkotott véleményét, gondolatait, úgy olvastuk azokat, mint a Grál hótól csillogó hegycsúcsok fölött lebegő várából érkezett üzenetet. Közöttünk élt kilencven évig. Miénk volt, emigránsoké, az otthoni magyarságé, az egyetemes magyar kultúráé, a század első pillanatától kezdve. Az egyetemes magyar irodalomé volt Márai Sándor, még akkor is, ha az otthoni hivatalosak törölték nevét a magyar írók közül és közel negyven évig nem lehetett
