Amerikai Magyar Értesítő, 1989 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

1989. január tésében. 1949. június 16-án a Szabad Nép 'A Magyar E>olgozók Pártja Központi Vezetőségé­nek és Központi Ellenőrző Bizottságának hatá­rozata' címmel és "Trockista kémcsoport lelep­lezése' alcímmel a következő rövid, de feltűnő kommünikét hozta: "A Központi Vezetőség Rajk Lászlót és Szőnyi Tibort, mint idegen imperia­lista hatalmak kémeit és trockista ügynököket a Magyar Dolgozók Pártja tagjai sorából kizárta.' A közlemény nyilvánosságra hozatalának idő­pontjában a kiszemelt áldozatok már az ÁVH börtöneiben sínylődtek. Néhány nappal később, június 19-án a párt központi lapja újabb közle­ményt hozott nyilvánosságra: "A belügyminisz­térium sajtóosztálya közli: Az államvédelmi ha­tóság idegen hatalmak javára elkövetett kém­kedés miatt őrizetbe vette Rajk Lászlót, dr. Szőnyi Tibort, Justus Pált és 17 társát. Az ő- rizetbevettek között ipari munkás vagy dolgozó paraszt nincs.' A következő hetekben a Szabad Nép és lap­társai spontán tüntetések, tömeggyűlések szá­zairól számoltak be, levelek, táviratok töménte­len tömegéről, amikben az ország lakói, üzemei, szervezetei 'ádáz gyűlölettel fordultak a troc­kista hazaárulók ellen' és kérik a pártot, a ha­tóságokat, 'kíméletlen eréllyel sújtsanak le a kémekre, imperialista ügynökök alávaló bandá­jára." A Szabad Nép állandó rovatot nyitott a tiltakozásoknak. Miközben az ÁVH pincéiben és titkos villákban tovább folytak a kihallgatások, a pártsajtó megindította támadásait Jugoszlá­via ellen. A Független Magyarország 1949. jú­nius EO-án megállapította: 'A Júdás Tito és a hóhér Rankovics fasiszta terroruralmat veze­tett be Jugoszláviában', a Szabad Nép pedig szenzációs címmel adta hírül: 'Boszorkányper Amerikában - ll kommunista a vádlottak pad­ján'. Mialatt az ÁVH mintegy kétszáz személyt vett őrizetbe, a magyar pártsajtóban ilyen tu­dósítások jelentek meg: 'Az UDB - Tito Gesta- pója - mint ragadozó vadállat szedi áldozatait. Montenegróban, Andrijevics környékén, egyet­len napon 60 embert tüntettek el.' A pert Sztálin kívánta Tito megbélyegzésére. Sztálinnak mindez nem volt új. Küzdőtársaiban riválisokat látott, s egyiket a másik után tönk­retette. Zinovjev, Kamenyev, Radek, egyik kö­vette a másikat, mindegyik végigjárta az utat, amelyet most egy Rajk Lászlónak kellett meg­járnia. Miközben a nyilvánosság előtt rágalmak özönével árasztották el Rajk Lászlót, ugyanak­kor a börtönben Kádár János azt magyarázta barátjának és minisztertársának, hogy 'hagyjon fel végre az ellenkezéssel, álljon a párt ren­delkezésére, segítsen Tito eretnekségének a megbélyegzésében.' Kádár hangsúlyozta a fo­11■oldal goly Rajknak: "A pártvezetőségben senki sem tartja bűnösnek Rajkot, sőt, még inkább nagyra becsülné, ha magára venné ezt az áldozatot. Hisz ugye, az illegalitásban, a spanyolországi nemzetközi brigádban, vagy az ellenállási moz­galomban is nemegyszer kockára tette az éle­tét. Most nem az életét kívánják, csak erkölcsi öngyilkosságot. Mert a per után, mégha esetleg halálra ítélik is, ki nem végzik, csak eltüntetik. Családostól üdülni küldik majd a Krímbe, aztán pedig más néven, más helyütt, képességeihez méltó jelentős munkát bíznak majd rá.' Miközben Kádár János belügyminiszter, az MDP főtitkárhelyettese a szerep vállalására akarta rábeszélni Rajk Lászlót, a nyilvánosság előtt egészen más hangnemben nyilatkozott. Ok­tóber E-án, a béke napján a Szabad Nép közöl­te, hogy Kádár elvtárs felavatta a nép rend­őrségének új tisztjeit. Kádár János a Rajk- üggyel kapcsolatban a következőket mondotta: 'Elmondhatjuk, hogy a Rajk-banda leleplezését követő idő alatt dolgozó népünk még jobban ösz- szeforrott, a Magyar Népköztársaság erősebb, virulóbb, mint volt. Az összeesküvő banda le­leplezésével nagy győzelmet arattunk az ellen­ség felett. Megvédtük hazánkat, népünket Tito, Rankovics, Rajk és kémbandájának aljas táma­dásával szemben és szolgálatot tettünk a szo­cializmus, a demokrácia és a béke nemzetközi ügyének. Önérzetesen és büszkén olvassuk a Szovjetunió Bolsevik Pártja központi lapjának, a Pravdának megállapításait Rajk bandájának le­leplezésével kapcsolatban: >>A budapesti és belgrádi kémeket leleplezték. Nagy győzelme ez a magyar népnek, nagy győzelme a béke, a de­mokrácia és a szocializmus közös táborának.«' /Elhangzott a SZER adásában/ A William Penn Egyesület központi tisztikara, igazgatósága, ellenőrző bizottsága és központi alkalmazottai, Istentől gazdagon megáldott boldog és békességes újesztendőt kívánnak Egyesületünk minden tagjának és min­den jóakaratu embernek. EGYSÉGES MAGYAR TESTVÉRI SZERETET ÉS MEGÉRTÉS VEZÉRELJEN BENNÜNKET AZ ÚJ ESZTENDŐBEN. William Penn Assuciation Fraternal Life Insurance & Annuities Founded 1886 709 Brighton Road Pittsburgh, PA 15233 (412) 231-2979 Amerikai Magyar Értesítő

Next

/
Oldalképek
Tartalom