Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-01 / 4. szám
8.oldal Amerikai Magyar Értesítő 1988. április csendőrtiszt az országduló győztesek szuronyaira támaszkodó rendszer kegyeltje lett tiltott házassága és bujdosása eredményeként. Még különösebb, hogy a kommunista kitelepitések elől csak rejtegetéssel sikerült zsidó származású feleségét és gyermekét megmentenie. Végül is ugyanolyan sorsra jutott mint azok, akik már évekkel korábban nyugatra menekültek. A proletár ököl őreá is lesújtott és nem maradt más hátra mint nyugatra menteni a bőrét. Méltán kérdezhetjük: érdemes volt-e a Magyar Királyság csend- és rendfenntartójának árulóvá válnia? Tegyük fel, hogy ha az utólag mindig okosabbak által elitéit október 15-e utáni nemzeti ellenállás nem tette volna lehetővé egy millió magyar nyugatra jutását, mi lett volna a sorsuk a hazában? Talán elkerülhették volna tömeges deportálásukat Szibériába? Aligha, mert Sztálin akkor is csak wagon-kérdésnek tekintette volna a magyar kérdést. Együgyü önámitás azt hinni, hogy az esetleges sikeres kiugrást követő magyar fegyverletétel azonnali békével járt volna és mindenki békésen mehetett volna a dolgára. Az országban rekedt tekintélyes számú német katonaság és kommunistaellenes magyar ellenálók is az utolsó töltényig védekeztek volna. A testvérharc elkerülhetetlenül irtotta volna népünket, mert a szovjet a németek ellen elsővonalban vetette volna be az oldalára kényszeritett honvédséget. Ilyen körülmények közepette aligha lett volna alkalma egy fiatal csendőrtisztnek bujkálással kivonnia magát a harcból, mert őt is a németek ellen vetették volna be a davajok. Tehát végeredményben az egykori katonaszökevény a hősi halott m. kir. honvédeknek, m. kir. csendőröknek és ifjú leventéknek köszönheti, hogy életben maradt és utolsó éveit most az ősi magyar földön, vadászgatva, lovagolva, békés nyugalomban élheti le. Hódosi Béla REVOLT IN HUNGARY — 1956 — ...a bálvány ledöntése.. .az utcai harcok.. .Mindszenty biboros...Nagy Imre...az utolsó kiáltások a szabad világ felé...a tragikus vég... A videó-szalag a nyugati riporterek eredeti felvételeiről készült.Az angol nyelvű kisérőszöveget Walter Crönkite mondja. Idézze vissza azokat a felejthetetlen napokat. Örökítse át ezt az egyedülálló történelmi dokumentumokat gyermekeinek, unokáinak. ..Mutassa be amerikai barátainak. Ára portóval együtt 27 dollár. (VHS) Rendelje meg. ajándékozza magyar év külföldi barátainak a NVMISMATICA HUNGARICA eredeti, művészi értékű emlékérmeit „GLORIA VICTIS" 50 mm 1000/1000 finom ezüstből,patinás felszínnel kb.55g á DM 165.38 mm 1000/1000 finom ezüstből, patinás felszínnel kb. 25 g á DM 105.50 mm bronzból aranyhoz hasonló fényezéssel (tombak) á DM 50.38 mm bronzból aranyhoz hasonló fényezéssel (tombak) á DM 35.„MAGYAR BÉKE” 50 mm 1000/1000 finom ezüstből tükörfényes felszínnel kb. 45 g á DM 165.- 38 mm 1000/1000 finom ezüstből tükörfényes felszínnel kb. 25 g á DM 1o5.- 50 mm bronzból aranyhoz hasonló fényezéssel (tombak) á DM 50.- 38 mm bronzból aranyhoz hasonló fényezéssel (tombak) á DM 35.„LISZT” 38 mm 1000/1000 finom ezüstből tükörfényes felszínnel kb. 25 g á DM 105 - 38 mm bronzból á DM 35.NUMISMATICA HUNGARICA Postfach 73-0302, D-6000 Frankfurt/Main 73 West Germany, Europe