Amerikai Magyar Értesítő, 1988 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
1988. október Amerikai Magyar Értesítő 17. oldal A Mindenható segítségével, Isten Anyjának közbenjárásával és Szent István bölcsességével a pogány magyarság a keresztény hitre tért, belépett a nyugati nemzetek családjába. Szent István nemzete nem lett sem a német császár, sem Bizánc hűbérese. Szentéletü királyunk Rómától kért és kapott koronát. Az ezredik évben, amikor a fényes öltözetű magyar követek Rómába érkeztek, mindenki nagy örömmel és lelkesedéssel fogadta őket. Az egész világ nagy várakozásban volt. Mindenki Krisztus, az Üdvözitő második eljövetelét remélte és az Utolsó ítéletet várta. A Szentatya az eredetileg Boleszláv lengyel királynak szánt koronát az apostoli királyi címmel szent királyunknak adományozta és Őt 1001-ben Esztergomban első királyunkká koronázták. Vajk, Géza fejedelem egykori pogány fia később»nem sokkal halála után az Egyház szentjei közé emeltetett. Templomokat, püspöki székhelyeket létesített. Hitvese, Gizella, a német császár testvére, mindenben hűséges segítőtársa volt. Donald Attwater a "The Avenel Dictionary of Saints"-ben (New York, 1965) azt Írja róla: "Személy szerint, úgylátszik, neki több jogcíme volt, hogy az Egyház szentje közé avassa, mint egyes királyi és nemzeti hősöknek." Az is tény, hogy családjából az Árpád-házból több családtagot avattak szentté, mint bármely nemzetségből a történelem folyamán. Szent István életszentsége arra serkentsen minden magyart, hogy jó keresztények és magyarok legyünk. Neveljük gyermekeinket, hogy ismerjék a magyar örökséget, legyenek büszkék rá. Tanuljanak meg magyarul, hozzuk el őket a magyar templomba." Búcsú Fésűs Andortól Drága Bandi Bátyám! Mióta Baltimoreból a melegebb déli végekre költöztetek, a nagy távolság miatt bizony megszűnt személyes kapcsolatunk és csak elvétve hallottunk egymásról: tudtam, hogy élvezed a. munkás élet utáni megérdemelt pihenést, a nyugdíjas évek békességét, de energiád mit sem csökkent és a magyar ügyekben éppoly aktiv vagy, mint azelőtt. Annál váratlanabbal ért a tragikus hir, hogy itthagytál bennünket. Először el sem akartam hinni, hogy igaz lehet, de aztán bele kellett törődni; igaz! Nem találkozunk többé, nem hallhatom már soha színes történeteidet világjárásaidról, idegen országokban gyűjtött tapasztalataidról. Amikor Tamás fiam szemét kezelted, gyakran fordultunk meg baltimore-i rendelődben és mondhatom, élmény volt egy- egy ilyen látogatás. Még fiam is - aki akkor még pöttöm legényke volt -, még ő is csüngött történeteiden és tát ott szájjal hallgatta, amikor meséltél. Pedig, hogy félt eleinte a "doktor bácsitól", hátha fájni fog, aztán már ő kérdezte: mikor megyünk már Bandi Bácsihoz?... Csodálatosan tudtál a gyerekekkel bánni - mindig volt egy simogatásod, egy kis ajándékod legfiatalabb pacienseid számára - és mérhetetlen orvosi tudásod mellett, amivel a bonyolult műszer, a szem gyógyítását végezted, a szeretet is irányította finom ujjaidat, hogy biztosítsd legdrágább kincsüket, a látást. Tamás szemét is meggyógyítottad és azóta is gyakran emlegetünk nagy-nagy hálával: gyerekkori szemhibája, ami akkor annyi gondot okozott nekünk, teljesen eltűnt és ezt Neked köszönheti, Neked köszönhetjük! Istenem, de jó is lenne újra ott ülni baltimore-i rendelőd előszobájában és várni, hogy sorrakerüljünk és gazdagabbak legyünk ismét egy kezelés, egy beszélgetés élményével! És lám egyszer, amikor a múltat idézgettük, szóbakerült ifjúságod és kiderült, hogy közös gyerekkori emlékek fűznek össze Édesanyámmal, aki a Monarchiának ugyanabban a csücskében nőtt föl, mint Te. Kicsi a világ! - mondtuk akkor és azontúl még több téma adódott egy-egy találkozásunkkor. Aztán Tamás megnőtt, hála Neked, a szeme is meggyógyult s én egyre ritkábban jártam át Baltimore-ba, mig egyszer hallottam, Floridába költöztetek! Fájt, hogy nem tudtam Tőled elbúcsúzni, még utoljára megszorítani a kezedet. És most már késő, soha többé nem lesz már rá alkalmam, aminthogy azt sem mondhatom már meg Neked, milyen hálával gondolunk Rád mindig. Most elmentél s távozásod révén nemcsak egy kiváló orvossal, hanem avatott tollú íróval és elbeszélővel lettünk szegényebbek. Elveszítettünk egy lelke mélyéig humanista tudóst, egy tiszta melegszívű embert s ezt a sokszoros hiányt semmi sem tudja pótolni. Amikor most utolsó búcsút veszek Tőled, még egyszer köszönöm Neked, amit a fiamért és mindannyiunk nevében köszönöm, amit a betegeidért tettél. Akik - szeretteiddel, barátaiddal, tisztelőiddel e- gyütt - híven őrzik emlékedet! Isten Veled Bandi Bátyám, nyugodjál békében; Stirling György * * * Felhívjuk Kedves Olvasóink figyelmét, a címzésnél azt is feltüntetjük, hogy mikor jár le az előfizetés. * Kérjük Olvasóinkat, hogy a karácsonyi könyvajándékaikat szerezzék be az Értesítő Könyvosztályán.
